2024. március 29. péntekAuguszta

Kikapott a selejtezőben, majd megnyerte a moszkvai WTA-tornát

 utolsó frissítés: 20:53 GMT +2, 2018. július 30.

A 17 éves Olga Danilovics olyant tett, ami korábban teniszezőnek még nem sikerült WTA-tornán: a szerb játékos szerencsés vesztesként nyerte meg a 750 ezer dolláros összdíjazású moszkvai bajnokságot.

A salakpályás torna selejtezőjében Danilovics három szettben kikapott a spanyol Paula Badosa Giberttől, de a szerb tini az egyik lucky looserként (a román Irina Bara volt a másik) a főtáblán folytathatta.

„Nagyon szomorú voltam, miután a kvaliban veszítettem, de egy jó játékos győzött le, így arra gondoltam, oké, jön a következő torna, ami majd talán az enyém lesz. Aztán megkaptam az újabb lehetőséget, összeszedtam magam és mindent beleadtam” – nyilatkozta Danilovics a wtatennis.com-nak.

A fiatal belgrádi lány szenzációs menetelése során egymás után ejtette ki a világranglistán nála jóval előrébb álló vetélytársakat: a szlovák Anna Karolína Schmiedlovát, az észt Kaia Kanepit, a német Julia Görgest, majd az elődöntőben a fehérorosz Aljakszandra Szasznovicsot is legyőzte.

A döntőben a szintén 2000 után született Anasztaszija Potapova volt az ellenfele. Danilovics az első játszmát 7:5-re hozta, majd a másodikban meccslabdája volt, de Potapova kiegyenlítette a tie-breakben. Az orosz tini 3–2-re és 4–3-ra is vezetett a döntő játszmában, Danilovics azonban fordított és megnyerte a tornát.

Sikerével Danilovics lett az első 2000 után született versenyző, aki WTA-tornán diadalmaskodik. Hasonlóan fiatal tornagyőztese 2015-ben volt a sorozatnak, akkor a horvát Ana Konjuh is 17 évesen nyerte meg a füves pályás Nottingham Opent.

teniszWTA
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek