2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Bemutatták Gigi Buffont a PSG-nél

 utolsó frissítés: 18:39 GMT +2, 2018. július 09.

A Paris Saint-Germainnél folytatja pályafutását a 40 éves Gianluigi Buffon. A francia klub ingyen szerezte meg a Juventustól a 2006-ban világbajnok kapust, akivel a párizsiak egyéves szerződést kötöttek, hosszabbítási opcióval. Az olasz hálóőrt hétfőn mutatták be a francia bajnokcsapatnál.

Buffon a szezon végén bejelentette, hogy távozik a torinói alakulattól, ahol 17 év alatt 656 mérkőzésen védett. A Juventusszal kilencszer lett bajnok a Serie A-ban és négyszer az olasz kupát is magasba emelhette. Buffon a Parmánál nevelkedett, 1995 és 2001 között a sárga-kékeket erősítette, a Juventus közel 53 millió eurót fizetett érte, amivel Gonzalo Higuaín után még ő az „öreg hölgy” második legdrágább igazolása.

A veterán olasz kapus karrierje során először lesz légiós. A Bajnokok Ligáját eddig nem sikerült megnyernie, 2003-ban az AC Milan, 2015-ben az FC Barcelona, 2017-ben pedig a Real Madrid ellen veszítette el az elitsorozat fináléját a Juve – Buffon mindhárom meccset végigjátszotta. Vajon a PSG-vel elhódíthatja a BL-serleget?

„Először a karrierem során elhagyom az országomat, és csak egy ilyen ambiciózus projekt, mint a párizsi, bátoríthatott egy ilyen fontos döntés meghozatalában. Szeretnék köszöntet mondani a klubnak és az elnöknek, amiért bíznak bennem. Követtem a klub elképesztő fejlődését az elmúlt években, tudom, milyen álmokat dédelget a csapat és a szurkolótábor. Az összes energiámmal, minden tapasztalatommal azon leszek, hogy segítsek a klubnak megvalósítani az összes előttünk álló nagyszerű célkitűzést” – nyilatkozta Buffon a szerződtetése után.

futballGianluigi Buffonoroszországi foci-vbParis Saint-Germainátigazolás
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek