2018. július 16. hétfõValter

Foci-vb: a japánok divatba hozzák a szemétszedést

 utolsó frissítés: 22:51 GMT +2, 2018. június 20.

Környezettudatosságból és példamutatásból tízesre vizsgáztak a japán válogatott szurkolói a foci vb-n, amikor feltakarítottak maguk után a Kolumbia elleni meccset követően.

A japánok szerdán este történelmi győzelmet arattak azzal, hogy 2–1-re nyertek Kolumbia ellen a H csoport nyitómérkőzésén. A Kék Szamurájoknak ugyanis korábban még soha nem sikerült dél-amerikai csapat ellen győzniük.

Szurkolóik pedig úgy ünnepelték meg csapatuk sikerét, hogy kitakarították a 44 ezer férőhelyes Mordóvia Arénát, összeszedték maguk után a szemetet, azokba a szemetes zsákokba, amiket otthonról hoztak, és ezzel betartották azt a szabályt is, amiről sokan hajlamosak megfeledkezni: olyan tisztaságot hagytak maguk mögött, amilyet érkezésükkor találtak.

A közösségi médiában később rengetegen méltatták a japánok jómodorát, és akadtak olyanok is, akik az oroszországi világbajnokság egyik legjobb pillanatának titulálták a látottakat.

Jóllehet, hogy mindez sokaknak meglepő volt, a japánok valójában életvitelüknek megfelelően és hagyományaikhoz híven viselkedtek, hiszen a tisztaság, a rend a japán kultúra egyik legmeghatározóbb elemét képezi.

Küldetésük olyannyira sikeres volt, hogy a H csoport második mérkőzése után a szenegáliak is követték példájukat: ők is nekiálltak szemetet szedni a Lengyelország ellen aratott győzelmüket követően. Lehet, hogy az idei vb-n a szemétszedés lesz a menő?

futballoroszországi foci-vbszurkolók
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Virál