2024. március 29. péntekAuguszta

Budapesti versennyel indul az asztaliteniszezők World Tour-sorozata

 utolsó frissítés: 12:18 GMT +2, 2018. január 10.

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is Budapest ad otthont a 12 állomásból álló asztalitenisz World Tour-sorozat évnyitó tornájának: a jövő keddtől vasárnapig sorra kerülő, 150 ezer dollár összdíjazású viadalra 53 ország több mint 400 játékosa, köztük 23 magyar nevezett.

Romániából kilenc versenyző vesz részt a budapesti versenyen, köztük a marosvásárhelyi Szőcs Bernadette és Szőcs Hunor testvérpáros.

A keddi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a BOK Sportcsarnokban az első két napon a selejtezőket és az U21-es tornát bonyolítják le, csütörtöktől kezdődnek a főtáblás küzdelmek, a döntők pedig 21-én, vasárnap lesznek.

„Sorozatban ez az ötödik év, hogy a Magyar Asztalitenisz Szövetség World Tour-eseményt szervez. A szokásokhoz híven rendkívül erős mezőnyt köszönthetünk, hemzsegni fognak az Európa-bajnokok és a világbajnoki érmesek” – mondta Nátrán Roland, a MOATSZ elnöke.

A sportág nagyhatalmának számító Kína mellett Hongkong, a Koreai Köztársaság, Tajvan és Szingapúr is nevezett játékosokat, érkeznek versenyzők Nigériából, Indiából, Brazíliából és Kanadából is. A férfiaknál a világranglista-2. kínai Fan Csen-tung a legerősebb pingpongos, míg a nőknél négyen is itt lesznek a top 10-ből: a kínai Csen Meng (1.), Vang Man-jü (8.) és Csen Hszing-tung (10.), valamint a hongkongi Tu Hoj Kem (9.).

Az elnök elmondta, hogy a magyar csapat is a lehető legerősebb összeállításában lép majd asztalhoz, a 12 férfi és 11 női játékos közül Póta Georgina világranglistás helyezése a legjobb, ő a 20., rajta kívül Pergel Szandra (61.) is főtáblás lesz egyesben.

A selejtezők során 22 versenyasztalon folyik majd a játék, majd csütörtöktől négy, szombattól pedig egy centerasztalon lehet követni a mérkőzéseket. Ezekről HD-minőségű adást közvetít az itTV, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség internetes élő videocsatornája. Az M4 Sport napi egyórás összefoglalókkal jelentkezik a verseny alatt, szombaton kelet európai-idő szerint (14.00–15.30) és vasárnap (16.00–18.45) pedig élő közvetítés látható majd a csatornán.

MTI / Lelátó

ITTF World TourasztaliteniszBudapest
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek