2018. november 16. péntekÖdön

Megúszta a minimalizmust a kolozsvári vasutasgárda

Szén Sándor Szén Sándor utolsó frissítés: 16:16 GMT +2, 2018. október 20.

Egy héttel a Wales ellen sikerrel megvívott korosztályos Európa-bajnoki selejtező után ismét felgyúltak a reflektorok a Fellegváron. Ezúttal azonban már a megszokott házigazda, a Kolozsvári CFR lépett pályára.


A stabil középcsapatnak számító Poli Iași elleni találkozó egyértelmű esélyeseként kiálthattuk ki a hazaiakat, akik végül egyetlen góllal tudták felülmúlni a moldvai gárdát. Ezzel Toni Conceicao tanítványai elvégezték a házi feladatot, és szurkolhatnak a craiovai pontszerzésnek a FCSB elleni vasárnap esti rangadón.

Jelen pillanatban a Kolozsvári CFR vezeti a bajnoki tabellát, innen a FCSB-n a sor, a Craiova elleni eleve nehéz rangadón így plusz nyomás is lesz a bukarestiek vállán. Talán a CFR játékosain is hasonló nyomás ült a pénteki meccs előtt, amely abból fakadhatott, hogy a lélektani előny egy győzelemmel náluk lehet. A mutatott játék ugyanis igencsak akadozott, egy erősebb ellenfél könnyen kihasználhatta volna a bizonytalanságokat. A kolozsváriak szerencséjére azonban a Poli Iași-ban nem volt annyi, hogy ez megtörténjen.

fotó: Kolozsvári CFR

Az első lehetőség a vendég moldvaiak előtt adódott, Djokovic rossz passzára Sin csapott le, a fiatal román középpályás Sanohoz továbbított, aki a tizenhatoson belülre tört, lövése azonban az oldalhálót találta el.

A 19. percben aztán már gól miatt zörgött a háló, méghozzá a másik oldalon, a vendéglátók szereztek vezetést egy szöglet után. Moutinho végezte el a sarokrúgást, tekerését Djokovic csúsztatta tovább a hosszú sarok irányába, ahol Mureșan érkezett és közvetlen közelről értékesítette a nagy lehetőséget.

Bő félóra elteltével megvillant a hazaiak ásza, Culio, aki legszebb napjait idézve pazar labdaátvétellel indult meg a szélen, Ioniță elé tálalt, aki Țucudeannak továbbította a játékszert, a gólkirályjelölt pedig Moutinhót hozta ziccerben, Rusu kapus azonban remek védéssel megakadályozta a második kolozsvári gólt.

A vendéglátók svájci légiósa a szünet előtt is helyzetbe került, távoli, jól helyezett lövését, Rusu bravúrral tolta szögletre. Kollegája, Arlauskis a félidő hosszabbításában hatástalanított egy hatalmas erejű bombát, így szünetben minimális hazai előnnyel vonulhattak az öltözőbe a csapatok.

A második játékrész – hasonlóan az elsőhöz – álmoskásan, laposan kezdődött, ám amikor már húsz perc elteltével sem pörögtek fel a csapatok, erős deja vu érzésünk lehetett. A tavalyi szezonban veszíthetett hasonló módon pontokat a vasutasgárda, amikor az egygólos előny tudatában visszavett, az ellenfél pedig egy-egy hibából rendre egyenlíteni tudott. Bizarr látványt nyújtott, de a CFR néha ezúttal is valósággal beragadt saját kapuja elé. Az, hogy nem történt egyenlítés, pedig nem a bordómezesek dicsérete, hanem inkább a vendégek kritikája.

Bármennyire is igyekszünk, nem tudunk érdemi helyzetet felidézni a második félidőből, a CFR csak az eredménynek örülhet, erre a játékra nem lehet komolyabban alapozni. De mindenesetre zsebben a három pont és a kolozsváriak oldalán a lélektani előny. A következő fordulóban Székelyföldre látogat a csapat, az erdélyi rangadón a Sepsi OSK-val mérkőzik meg október 28-án (vasárnap) este 21 órától.

A pénteki játéknap korábbi mérkőzésén az FC Voluntari megszerezte első győzelmét a 18/19-es bajnoki idényben, a sereghajtó kiütötte hazai pályán a Concordia Chiajnát, Dorinel Munteanu együttese meglepetésre négygólos vereséget könyvelt el.

Liga 1, alapszakasz, 12. forduló

Kolozsvári CFR–CSM Poli Iași 1–0 (1–0)
játékvezető: Lucian Rusandu
gól: A. Mureșan (20.)
sárga lpa: Ioniță (58.), Deac (73.), Culio (82.), Arlauskis (90+4.), ill. Platini (70.)

CFR: Giedrius Arlauskis – Cristian Manea, Paulo Vinícius, Andrei Mureșan, Camora – Damjan Djokovic, Ovidiu Hoban (Mihai Bordeianu 33.), Emmanuel Culio – Alexandru Ioniță (Ciprian Deac 67.), George Țucudean, Thierry Moutinho (Billel Omrani 82.). Vezetőedző: Antonio Conceicao.

Iași: Denis Rusu – Laurențiu Rus, Marius Mihalache, Ionuț Cioinac, Andrei Sin – Moussa Sanoh (Aguinaldo 60.), Kamer Qaka, Dylan Flores (Iulian Bădic 82.), Patrick Petre – Lewis Enoh, Lawson Bekui (Platini a szünetben). Vezetőedző: Flavius Stoican.

Korábbi eredmény:

FC Voluntari–Concordia Chiajna 4–0 (2–0)
gól: Igor Armas (22.), Richard Gadze (33.), Mihai Căpățână (46.), Nathan Kabasele (89.)
kiállítva: Ștefan Bărboianu (81., Concordia)

További program:

Szombat
16.00 FC Hermannstadt–Astra Giurgiu
21.00 FC Viitorul–Sepsi OSK

Vasárnap
18.00 Medgyesi Gaz Metan–FC Botoșani
21.00 Universitatea Craiova–FCSB

Hétfő
21.00 Dinamo–Dunărea Călărași

CSM Poli IașiKolozsvári CFRLiga 1futball
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Ott Voltunk