2018. november 14. szerdaAliz

Mogyoród lett az új Monza? – ott voltunk az F1-es Magyar Nagydíjon

Kovács Ágnes Kovács Ágnes utolsó frissítés: 11:57 GMT +2, 2018. augusztus 03.

Négy nap a Hungaroringen záporban, zivatarban, kánikulában és hatalmas tömegben. Rendhagyó élménybeszámoló a 33. Forma-1-es Magyar Nagydíjról.


Négy nap a Hungaroringen záporban, zivatarban, kánikulában és hatalmas tömegben. Száguldó versenygépek, benzingőzzel keveredő ételillat, hangos finnek, meg egy élvezetes versenyhétvége egyedülálló fesztiválhangulattal. Ez itt egy rendhagyó élménybeszámoló a 33. Forma-1-es Magyar Nagydíjról, ami lehetne akár Hungarikum is.

Első nap: amikor mindenki a pole pozícióra hajt

A helyszínre látogatók számára egy Forma-1-es hétvége már csütörtökön elkezdődik. Szabadon látogatható a pálya, a boxutca, a pilóták pedig autogrammot osztanak. A program szerkezete viszont szinte évente változik. A szervezők keresik az új lehetőségeket a boxutcára kíváncsi hatalmas embertömeg megfelelő kezelésére. Próbálkoznak. Újítanak. A legjobb megoldást viszont 33 év után sem sikerült megtalálni.

Reggel tizenegy óra óta várakozunk. A bejárat elé egyre többen érkeznek, hiszen a tapasztaltabbak már tudják, a pole pozíció ebben a versenyben valóban nagyon sokat ér. A kapuk viszont csak kettőkor nyílnak. A sorban állás két és fél órával nyitás előtt lesz csak igazán nyomasztó, hiszen míg korábban szétszórva várakoztunk, a jegy- és csomagellenőrzéshez felállított kordonsorok mögött már mindenki összetömörül, nyomul, az első sorokba szeretne jutni. Nem sokkal előttem két japán lány áll McLaren felszerelésben. Mellettem három román Ferraris. Mögöttem pedig valaki Red Bullos kalapban horvát nyelvű könyvet olvas.

Az idő lassan telik, a víz gyorsan fogy, az emberek pedig egyre türelmetlenebbek a hatalmas meleg miatt. Olyan ez, mintha bejutáshoz először egy kitartás és erőpróbán is át kellene esni. Sokan a szervezőket szidják, amiért az utolsó pillanatig várnak a beengedéssel, pedig az előzetes program szerint bejutás után még további két órát kell majd az egyik tribünön ülni mielőtt kinyílik a boxutca.

A valóságban viszont ez úgy néz ki, hogy beenegedés után fél órával ismét sorban állunk, azzal a különbséggel, hogy míg nyitás előtt a harmadikban, itt már a huszadikban foglalunk helyet. Rajtam piros karszalag, az előttem állón pedig zöld. Később, mint kiderül, a karszalagozás relevanciértéke a nullával egyenértékű. Az újabb másfél óra sorban állást, fél kilométeres sprintfutás követi az autogrammosztáshoz elkülönített kordonok mögé. Az itt összegyűlt tömeg egyszerre taszít, nyom, tolakodik, ordibál, kalapot, zászlót, táskát vagy éppen üres kezet lenget egy aláírásért.

Először a kisebb csapatok pilótái jönnek ki. Mosolyognak, integetnek, akinek lehet aláírnak, majd elmennek. A tömeg izgalma érezhetően emelkedik, hiszen ilyen közelről látni a kedvencedet, akinek hétvégéről hétvégére szurkolsz, akit a gyerekkori hősödnek tartasz, nem egy hétköznapi élmény. Testközelből látni azt, hogy ők is hús-vér emberek, akik nem csak a képernyőkön megjelenő pixelekből vagy a bennünk, nézőkben kialakuló képzetekből rakódnak össze, többek közt azt is eredményezi, hogy egy negyven körüli, két gyerekével nem sokkal mellettem álló apuka örömtelien ordít fel, amikor Romain Grosjean, a Haas francia versenyzője véletlenül hozzáér a kezéhez. Ezen a kitörésen sokan jót nevetünk.

A „nagy” pilóták közül először Sebastian Vettel érkezik. A német szokásával ellentétben ezúttal nem mosolyog, karján ott a gyászt jelző fekete szalag, hiszen egy nappal korábban hunyt el a Ferrari nagyfőnöke, Sergio Marcchione. Az aláírásra váró tömeg ekkor őrül meg először igazán, sokan a nevét skandálják, tapsolják, biztatják a Ferrari pilótát. Vettel próbálja nyugtatni, visszatartani őket, viszonylag sikertelenül. Aláírja az előtte tornyosuló zászlókat, kalapokat, egyéb ereklyéket, a legszerencsésebbekkel egy-két közös kép is készül. Az én kalapomra is rákerül a jól ismert szignatúra, amit kicsit mégis személytelennek érzek, mert elmaradt a várva-várt szemkontaktus, és a nagy hangzavarban azt sem hallotta, hogy köszönetet mondok érte.

Küldetés teljesítve alapon viszont ezután úgy döntök, itt inkább abbahagyom a „szerezzünk egy aláírást egy könyökkel az oldalbordánkban” versenyt. Átadom a helyem a mellettem álló Hamilton szurkolónak, és megpróbálok kijutni a hátam mögött összegyűlt tömegből, ami legalább annyira nehéznek bizonyul, mint maga a bejutás.

A boxutcába jutás újabb sorban állást vesz igénybe. Mindenhol tumultus van. A hangos bemondón három nyelven is arra kérik az embereket, ne ragadjanak le egy-egy garázs előtt, haladjanak, hogy más is bejuthasson. Ez viszont – F1-es szurkolókat arra kérni, hogy ne bámulják a tőlük fél méterre felsorakoztatott, szabadszemlére kiállított F1-es versenygépeket – kissé reménytelen próbálkozásnak tűnik.

Marad tehát az újabb várakozás, amibe lassan belenyugszom, hiszen legalább van ingyen hideg víz és a kilátás sem elvetnivaló. Nagyjából húsz perccel kapuzárás előtt aztán végre bejutok a boxba, és hirtelen megértem, miért nem akart innen senki kisietni. Az egész boxutca nyüzsög, tele van élettel, a szerelők az autókon dolgoznak, alig néhány centire előttem tolnak el egy Williams-t, majd nem sokkal ezután egy Haas-Ferrarit is. Az autókon pedig még így, a garázsban állva is látszik, hogy mennyi erő és sebesség rejlik bennük, hogy ezek a gépek valóban a motorsport technikai fejlesztésének és fejlődésének csúcsát jelentik, amit csak tovább fokoz az, hogy milyen szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak még a sokat kritizált glória ellenére is.

Az pedig, hogy ilyen közelről szemügyre lehet venni ezeket az autókat, az egyik legnagyobb élmény, amit a szervezők a szurkolóknak adhatnak.

Első nap a négyből pipa.

 

Második nap: a szurkolók fesztiválja

A képernyők előtt követve az F1-et a péntek általában az a nap, amely nem rejt túl sok izgalmat. Az autókat a csapatok bejáratják, beállítják, a pilótákkal hosszú és rövid etapokat futtatnak, hogy minél jobban kiismerjék a gumik működését és viselkedését az adott aszfalton.

Élőben, a pályán látni ugyanezt viszont teljesen más tapasztalatnak számít. A hang- és látványélmény, amit ezek a versenygépek háromszáz körüli sebességgel száguldva nyújtanak, olyan, amit a képernyő soha nem fog ugyanilyen formában visszaadni. Sokan hiányolták és hiányolják ma is a jóval hangosabb V10-es vagy V8-as motorokat, viszont számomra ilyen közelről hallani ezeket a V6-osokat sem jelent csalódást. A pillanat ugyanis, amikor 22 autó egyszerre köröz a pályán, egyedülálló hangorgiát okoz.

A hatalmas a hőség ellenére már reggeltől rengetegen ülnek a lelátókon, ami arra enged következtetni, hogy az F1 egyre népszerűbb Magyarországon, amihez persze az is hozzájárul, hogy hosszú idő után az idei szezon végre rendkívül szoros és izgalmas. Az ismét versenyképes és a bajnoki címért harcban álló Ferrari pedig láthatóan felébresztette a szurkolók lelkesedését is, hiszen bárhová nézünk többségében piros kalapokat és Ferrari zászlókat látunk. (És nem csak amiatt, mert egyébként a Ferraris szektorban foglalunk helyet.)

Az első és második szabadedzés alatt kivételesen rengeteget köröznek a pilóták. Délután szinte nincs olyan pillanat, amikor legalább egy autó ne lenne a pályán. Panaszra tehát nincs okunk, hiszen egy percig sem unatkozunk. Azzal szórakozunk, hogy összehasonlítjuk, melyik autó milyen ívben veszi be az előttünk húzódó 14-es kanyart (a Ferrari vette be egyébként a legszűkebben a célegyenes ráfordítót, ami arról árulkodik, hogy az SF71-H képes a leginkább betapadni a kanyarokban, ellentétben például a McLarennel, ami jóval szélesebben, kevesebb tapadással fordul be ugyanebben a kanyarban). De egy idő után különbséget tudunk tenni az elején még összemosódó motorhangok között is, így lassan már azelőtt tudjuk, hogy Mercedes, Ferrari, esetleg Honda erőforrással működő autó érkezik, mielőtt látnánk azt.

Transindex.ro - a napos oldal (@transindex) által megosztott bejegyzés,

A szabededzések után a szurkolók számára kialakított Fanzone-ban ütjük el az időt. Itt képet készíthetünk a pilótákról mintázott kabalafigurákkal, de lehetőség nyílik arra is, hogy élőben kommentálhassunk egy futamot, tesztelhessük a reakcióidőnket és beülhessünk egy F1-es szimulátorba. Miközben a legfrissebb és legnépszerűbb dalokat DJ keveri azon a színpadon, amelyen nem sokkal ezelőtt még F2-es pilótákkal készített interjút a Forma-1 egyik riportere. A Liberty Media hatása, amerikai felfogása, az, hogy a nézőknek minél több szórakozási lehetőséget biztosítson akkor is, amikor a pályán éppen akcióhiány van, egyértelműen érezhető és rendkívül látványos.

Transindex.ro - a napos oldal (@transindex) által megosztott bejegyzés,

 

A legnépszerűbbnek mégis a sörös- és ételsátrak bizonyulnak, ahol „mindössze” nyolcszáz forintért lehet hideg üdítőt vásárolni, a csapolt sör ezer forinttól indul, az óriási méretű hamburger és kolbászos szendvics pedig háromezer környékén mozog. Így, mi elővesszük az otthonról hozott szendvicseinket és az árnyékból figyeljük, hogyan isszák le magukat azok a finnek, akik reggeltől-estig, szüntelenül Kimi Räikkönen nevét skandálják.

Kettő a négy napból pipa.

 

Harmadik nap: viharos időmérő

Egy órával a kvalifikáció kezdése előtt hatalmas meleg szorul be a pályára, szinte alig lehet levegőt kapni a ránk nehezedő, fullasztó, nyomasztó hőségtől. Már-már epekedünk azért, hogy végre elcseppenjen az égen egyre sűrűsödő felhőkből a csapadék. Azonban azt is tudjuk, hogy az eső talán csak egyetlen csapatnak, nevezetesen a Mercedesnek kedvezhet majd. Nem sokkal azelőtt a harmadik edzést is fölényesen megnyerő, hőségben rendkívül jól futó Ferrariknak viszont annál kevésbé. Ezen a ponton tehát egyik szemünk sírna, a másik pedig nevetne a lezúduló eső láttán.

Az időmérő első, 18 perces etapja alatt továbbra is csak lóg az eső lába, a pályán hatalmas a nyüzsgölődés, mindenki futja az egyre gyorsabb köröket, hiszen látni, hogy bármelyik percben leszakadhat az ég. Mi meg a nyitott lelátón figyeljük, ahogy az ég elsötétül fölöttünk, és egyre közelebb érnek a hatalmas esőfelhők. A Q1 végeztével már a hangos bemondón is figyelmeztetnek arra, amit mi már jó ideje látunk és saját bőrünkön is érzünk: hatalmas eső jön, erős széllökéssel, húzódjunk tehát menedék alá.

A Q2 alatt aztán megérkezik a tomboló szélvihar és zivatar. A legtöbben viszont nem adjuk fel, a vihar alatt is lelkesen szurkolunk és szorítunk kedvenceiknek, akik ugyancsak hősiesen küzdenek az elemekkel. Hiszen annak is megvan a maga bája, ahogy szakadó esőben, esőköpeny és esernyő alól próbálunk kilesni a pályát lassan elöntő vizen csúszkáló és egyensúlyozni próbáló Forma-1-es autókra, amelyeknek a hangját elnyomják a hátunk mögött egyre erősödő dörrennések. Az előttem ülő páros lassan bőrig ázik, amikor viszont a kedvencük továbbjutó helyen fut át a célon, már ők sem törődnek a nem túl ideális körülményekkel, inkább hangosan ünnepelni kezdenek. A Q3-ra aztán már annyira enyhül az eső, hogy kikerülnek a képből az ernyők, a pályán viszont bejön az, amitől tartottunk: a Ferrarinak nem kedvez a vizes aszfalt és a lehült levegő, Hamilton és Bottas behozzák első sorba a Mercedest.

Transindex.ro - a napos oldal (@transindex) által megosztott bejegyzés,

Az időmérő leintése után néhány perccel pedig ismét hét ágra süt a nap, ami alátámasztja  Sebastian Vettel azon kijelentését, amely szerint az időjárás garázsában Ferrari helyett egy Mercedes parkol.

Három a négy napból pipa.

 

Negyedik nap: verseny van a levegőben

Tizenöt perc van hátra a 33. Magyar Nagydíj rajtjáig. Az egész versenypályán néma csend honol. Hatvan másodpercig mindenki egy emberre emlézik. Az emberre, akinek nagyban köszönhető az, hogy ma teltház van a Ringen. Az emberre, aki rengeteget tett azért, hogy az olaszok vörös paripája ismét versenybe szállhasson a világbajnoki címért. A tiszteletadás után megszólal a magyar himnusz, ám én még mindig az előbbi élmény hatása alatt vagyok.

A himnuszt követően a pilóták elfoglalják helyüket a rajtrácson és nem sokkal később elindulnak a verseny felvezető körére. A hőség hatalmas, az emberek vizes törölközőkkel próbálják hűteni magukat. A zászlók magasan szállnak, a látvány egyszerűen festői, nem lehet betelni vele. Arra gondolok, hogy ha meg kellene nevezni a helyet, ahol valóban a helyemen érzem magam, akkor az biztosan itt, ez a pillanat lenne. Az izgalom közben már fokban is mérhető. Minden feltétel adotttehát egy izgalmas 33. Magyar Nagydíjhoz.

Ennek ellenére a futam nem hozta száz százalékban a tőle elvárt izgalmakat. A sportban azonban ez is benne van, a focimeccsek sem mindig izgalmasak. A versenyzők a hatalmas meleg miatt ugyanis gumispórolásra kényszerültek, de a pálya karakterisztikája sem teszi egyszerűvé az előzést. A verseny végeredményét pedig nagyban befolyásolta a boxban végzett munka is.

A pályáról nézve viszont minden egyes kör izgalommal teli, lehetőséget ad arra, hogy tapssal és hangos szóval biztassuk a kedvenceinket. Hogy szemmel próbáljuk bemérni a pilóták közti idő- és tértávolságot, hogy kitaláljuk, mi lehet majd a következő lépésük. Az utolsó körökben, amikor a két Ferrari utoléri, majd egyszerre előzi meg a Mercedesben ülő Bottast, a Ferrari-szurkolók, egyemberként, éljenző üdvrivalgásban törnek ki. Én meg máris látom magam előtt, ahogy ez az előzés biztosan benne lesz az összes év végi összefoglalóban.

Nem sokkal később viszont Lewis Hamilton hetvenedik alkalommal is beveszi a célegyenesre ráfordító kanyart a Mercedesével, hogy két pillanattal később átszelje a célvonalat, megnyerve ezzel az idei futamot. A körülöttem ülő, kilencvenöt százalékában Ferrari szurkolók hurrogni kezdenek, hiszen egyértelmű, hogy nem az ezüst nyilas autó győzelmét szerették volna látni. Akad olyan is, akinek még egy-két rasszista megjegyzés is elhagyja a száját. Erre viszont már nem vagyok különösebben büszke. Aztán néhány másodperccel később befutnak a Ferrarik is Vettel-Räikkönen sorrendben. A lelátó felrobban, orkánként tör ki a tapsvihar és az örömújjongás. A hatalmas, Ferrari emblémás zászló az első sorokban most még magasabban száll, mint korábban. Valaki rászól a tartójára, hogy „vedd már lennebb, haver, nem látom a kivetítőt!” 

A végeredmény viszont közel sem ideális. A Forma-1-nek, az idei szezon izgalmainak, a főnöküket elvesztő olasz csapatnak és annak a rengeteg Vettel, Räikkönen és Ferrari szurkolónak, aki kilátogatott a Hungaroringre a versenyhétvége során, jót tett volna, ha ezúttal a vörös csapat halad át először a célvonalon. Ennek ellenére, azt mindenkinek el kell ismerni, hogy Hamilton tökéletes munkát végzett, hozta a kötelezőt, a tőle elvártat, ezért megkapta a győzelemért járó 25 pontot meg a Herendi porcelánból készült gyönyörű trófeát. A célegyenesre lenézve, a rengeteg Ferrari zászlót, a vörösbe boruló célegyenest látva, viszont azzal kellett szembesülnie, hogy lassan Mogyoród lesz az új Monza, a Scuderia Ferrari második otthona.

Transindex.ro - a napos oldal (@transindex) által megosztott bejegyzés,

Bennem meg a 14-es kanyarra néző lelátón állva felmerül a kérdés: hogy lehet, hogy ezen a helyen, ahol az otthonomtól távol is, otthon érzem magam?

Formula–1
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Ott Voltunk