2018. szeptember 21. péntekMáté, Mirella

Síugrófesztivált rendeztek Erdélyben – mi is ott voltunk

Szén Sándor Szén Sándor utolsó frissítés: 15:34 GMT +2, 2018. március 05.

Ellátogattunk a Brassó megyei Barcarozsnyóra, ahol a hétvégén már negyedik alkalommal rendezték meg a női síugrók világkupa-versenyét.


Az első síugróversenyt kisiskoláskoromban láttam, és emlékszem egyből lenyűgözött a sportág. Valami egészen új módon szerettem bele, hisz a focit űztem amióta járni tudtam, azért kezdtem követni. Továbbá vannak olyan sportágak, amelyeket egyszer meg kellett értenem ahhoz, hogy megkedveljem, ilyen például a darts. De a félelmet hírből sem ismerő síugrók, a hatalmas, már-már repülésnek tűnő ugrások, a tekintélyt parancsoló, karcsú síugrósáncok, a közönség sokszínűsége, a farsangi mulatságot idéző szurkolás egy életre megszerettette velem a síugrást.

Azóta folyamatosan követem a versenyeket, új világsztárok, rekordok születésének, fájdalmas visszavonulásoknak lehettem tanúja. Egy dolgot bántam mindig, mégpedig az elérhetetlenséget. Néhány éve ugyanis annak számított a síugrás a hazai rajongók számára. A világkupát távoli helyszíneken rendezték, sem román, sem magyar versenyzők nem szerepeltek a legjobbak között.

2012-ben azonban egy csapásra megváltozott mindez. Barcarozsnyón ugyanis megépült Románia és a térség első normálsánca. A 100 méteres trambulin azóta fontos helyszínévé vált a női világkupának, az interkontinentális kupának és különböző ifi sorozatoknak. Egyben a román síugrósport fellegvárának is számít a Brassó melletti város. A március 2–4. közötti hétvégén a női világkupa soron következő versenyét rendezték itt, a Lelátó pedig ellátogatott a Szénégetők völgyébe és belekóstolhatott a hangulatba.


A rozsnyói sánc - fotó: Ski Rasnov / Facebook

A hazai fociszurkolókat az időjárás megfosztotta állandó programjuktól a hétvégén, mivel a szövetség elhalasztotta az aktuális bajnoki fordulót. Igazi télies időt jósoltak, jogosnak tűnt a halasztás, a körülmények téli sportoknak ígérkeztek csak megfelelőnek – gondolhattuk. Ezzel szemben a festői szépségű Szénégetők völgyében kanyarogva a meglepően enyhe időjárás a latyak és a sár tűnt fel először.

Barcarozsnyó hamisítatlan turistacélpont, gyönyörű, rendezett szász épületei, a város fölé emelkedő mesébe illő vár méltán teszik híressé. Télen érthetően megcsappan az idelátogatók száma, ám ez a hétvége a síugróverseny miatt kivételt képezett. Ha történetesen a világ legrosszabb tájékozódó képességgel megáldott embere látogatna ide a verseny alatt, annak sem lenne oka az aggodalomra. A helyszín felé vezető út a résztvevő országok zászlajával van kidíszítve. Aki későn érkezik annak autóval nincs lehetősége a sáncokig eljutni, így jártunk mi is. Utólag ezt egyáltalán nem bántuk, a településről kiérkezve rövid, kanyargós útszakasz vezet a völgyben a sportkomplexumig. Sokan választották a gyalogszerrel való megközelítést az ingyenes buszjáratok ellenére.

Az út elején még semmi látható és hallható jelét nem tapasztaltuk, hogy itt világkupaverseny kezdődik hamarosan, a sánc a rövid távolság ellenére nem is látszott. Mint kiderült egy domb mögött rejtőzik, a legutolsó pillanatokig észre sem venni. Ezúttal persze a zene és az ínycsiklandó illatok tanúskodtak az eseményről, aztán egy kanyar után előtűntek a sáncok is. Tévés közvetítéseken gyakran elhangzik, csakis élőben lehet igazán felmérni, mennyire lenyűgöző és egyszerre tiszteletet parancsoló építmény egy síugrósánc, erről pedig mi is megbizonyosodhattunk. Ezek voltak első gondolataink, aztán rögtön az, mennyire hatalmas bátorság is kell valójában minden egyes ugráshoz. Az ember eltörpül ezek mellett az épületek mellett. Látja a meredekségüket, érzi a szelet, a havazást és egy csapásra még jobban kezdi tisztelni és csodálni a síugrókat. A rozsnyói pedig „csupán” normálsánc.

Megérkezésünkkor már zajlottak a próbaugrások és kezdett megtelni a szurkolóknak kialakított tér, a sánc végénél. Sokan azonban a kevésbé zajos, és a sánc közvetlen közelében található erdős részt, valamint sífutópályát választották. A békés román-magyar viszony értelmében a szurkolóknak lehetőségük nyílt kürtős kaláccsal, vagy ahogy az árusok kiírták, kurtos kolac-szal elnyomtatni a miccset. De képviseltette magát a street food is, és szerencsére senki sem panaszkodhatott szomjúságra, a forralt bor, a tea kellemes kísérői voltak a versenynek.

Persze nem mindenki szorult rá a standoknál kapható italokra, egy társaság nem is rejtegette a cujkát. Igen, síugróversenyen ezt is lehet, nincs szesztilalom. A lelátói élet másik fontos kellékét a különböző sípok, vuvuzelák, kürtök, kereplők képezik, kikötés egy van, szóljon becsületesen. Az emberi képzelőerő pedig határtalan, a síugró rajongóké pedig talán még inkább az. Egyikük egy játék állatkát taposott - ami sípoló hangot hallatott - a többi szurkoló legnagyobb derültségére. Haverja aztán szeretett volna rátromfolni, szerzett tehát egy hangosbemondót és elkezdett szurkolásra bíztatni mindenkit, közben pedig jobbnál jobb aranyköpéseket és vicceket osztott meg.

A DJ mindvégig ragaszkodott a legdivatosabb slágerekhez, nem tudjuk, van-e téli karnevál, de az egész versenyt olyan hangulat jellemezte. Az elején ugyanis a versenyzők nem igazán hozták lázba a közönséget, a versenynek ebben a szakaszában még kis ugrásokat láthattunk. Persze számunkra ezek is lenyűgözőek voltak, ez főleg akkor tudatosult bennünk, amikor a leérkező ugrók elsétáltak mellettünk és láttuk mennyire kistermetű, látszólag törékeny lányok is alkotják a mezőny túlnyomó részét.

Ahogy haladtunk a jobb ugrók felé, egyre inkább emelkedett a hangulat, egyre több jó ugrás következett, az eredmények megközelítették a kalkulációs pontot, a 90 métert. A legnagyobb üdvrivalgást azonban mégsem egy kivételesen szép vagy nagy ugrás váltotta ki, hanem a hazai színekben versenyző Daniela Haralambie. A 20 éves négyfalusi lány 77 méterig repült és láthatóan nem volt elégedett. A szurkolókat csupán egy kerítés választotta el a folyosótól, ahol a versenyzők visszamentek az öltözőbe, a román lány pedig hatalmas tapsot kapott, amikor elvonult itt. Arcán a hála és magával való elégedetlenség ült ki közben, érezte, volt még benne néhány méter.

Az utolsó tíz-tizenöt ugró már az eredményeivel is lázba hozta a közönséget, hárman is túlugrották a 90 métert, köztük az olimpia arany-, illetve ezüstérmese, Maren Lundby, valamint Katharina Althaus. A Dél-Koreában harmadik Takanasi Szara csupán a hetedik helyen végzett az első sorozatban.


A norvég Maren Lundby megnyerte az olimpiát és a világkupát is vezeti - fotó: fis-ski.com

Valamit azonban minden ugrásnál ki lehetett szúrni, és ez főleg a mezőny első felére állt: a versenyzők igencsak sokat korrigáltak a levegőben. A széljelzőt is gyanúsan sokáig mutatták, ráadásul szokatlanul hosszú szünetet rendeltek el a második sorozat előtt. A közönséget azonban továbbra is emelkedett hangulat jellemezte, továbbra is biztatták a versenyzőket. A bejelentett szünet vége előtt nem sokkal azonban tovább tolták a kezdést fél órával, ekkor a tapasztaltabb rajongók már kezdhettek aggódni. Nem ritka ugyanis az az eljárás, hogy egy sorozat után végeredményt hirdetnek, ha a körülmények nem kegyesek. Ez a síugrás legnagyobb negatív jellemzője.

A második sorozat kezdete előtt leugrott hat próbaugró, és csak ezután következhetett az első ugró, Daniela Haralambie, aki még pont befért az első harmincba. Nem sikerült nagyot ugrania ezúttal sem, de látszott, egyértelműen a körülmények miatt. Az utána következő versenyző már el sem indult, a műsorközlő bejelentette, törlik a második sorozatot és az első ugrások alapján hirdetnek eredményt.

Szóval rögtön egy csonkaversenyt sikerült kifogni, azonban ez mégsem tudta elrontani az élményt. Összességében remek hangulatú, izgalmas versenyt láthattunk, de ami ennél is fontosabb megtapasztalhattuk, miért is ennyire népszerű ez a sportág a síugró nemzetek körében.

Egyelőre nem lehet összehasonlítani a barcarozsnyói versenyeket a férfi világkupában rendezett klasszikus hétvégékkel. Annak a sorozatnak viszont több évtizednyi előnye van a nőivel szemben, máshol pedig jóval népszerűbb a sportág, mint Romániában. Ezt leszámítva viszont minden megvan itt is, amitől igazán szerethető ez a sportág, csak épp kicsiben.

Egy biztos, aki belekóstol egyszer, az nagy valószínűséggel máskor is ellátogat ide, sőt az sem túl merész kijelentés, hogy tervezgetheti egy nagyobb verseny meglátogatását is.

síugrásBarcarozsnyó
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Ott Voltunk