2024. március 29. péntekAuguszta

Liga1: az Astra sem tudta bevenni a CFR várát

Orbán Zsolt utolsó frissítés: 13:34 GMT +2, 2018. február 18.

Továbbra is lenyűgöző hazai mutatóval – most már tíz győzelem és három döntetlen – vezeti a liga alapszakaszát a Kolozsvári CFR. Az egykori bajnokok szombati rangadóján Dan Petrescu csapata könnyedén bedarálta az Astra Giurgiut.


A két labdarúgóklub érdekes üzletet kötött a téli átigazolási időszakban: az erdélyi egyesület megvásárolta egymillió euróért az Astra gólerős jobbszélsőjét, Alexandru Ioniță-t, míg Urko Vera, aki szintén elég jól érzi a kaput, Kolozsvárról a Duna-parti városba költözött. A Giurgiunál kölcsönben szereplő baszk center nem lépett pályára a szombat esti összecsapáson, még a cserék között sem tűnt fel. Ioniță azonban kezdő volt a vasutasoknál, mint ahogy egy másik friss igazolás, George Țucudean is.

Nem véletlenül emeltük ki az FC Viitorultól szerződtetett középcsatárt, mivel Țucudean üres kapus lehetőséget puskázott el a mérkőzés hatodik percében: Damjan Djokovic lövése visszapattant a kapufáról, s bár Țucudeant senki sem zavarta, az aradi csatár a hatos környékéről nem találta el a kaput, miközben a vendégek hálóőre még a gyepen feküdt.


Fotók: Kolozsvári CFR / Facebook
A nézőknek nem volt sok idejük a kihagyott óriáshelyzeten ámuldozni, a következő hazai támadás meghozta a gólt. Ami először úgy tűnt, nem is lesz szabályos gól. Ciprian Deac beadása után Piotr Polczak a hosszú saroknál érkező Ioniță elé fejelte a labdát (persze nem szándékosan), a CFR 11-ese pedig laposan és keményen centerezett Culiónak, aki a hálóba segítette a játékszert. Az asszisztens felemelte a zászlót, Alexandru Tudor játékvezető első körben rábólintott a lesre, de átgondolva az akciót, felülbírálta a partjelzőt és megadta a gólt. Mint kiderült, Tudor jó döntést hozott, sem a beadás, sem az átadás pillanatában nem volt les (1–0).

A fellegvári stadionba kilátogató nézők jól szórakoztak az első félidőben, és a jó hangulathoz az Astra játékosai is hozzájárultak. Egyikük olyannyira pontosan célzott, hogy lövését követően a labda egyenesen a Gépész utcán landolt. A másik derűs pillanatnak Anatole Abang volt a főszereplője, a kameruni csatár piros lapot adott Tudornak, pontosabban visszaszolgáltatta a bírónak a földön kapott, nélkülözhetetlen meccskelléket. Ami a drukkolást illeti, a kolozsvári szurkolói csoportok tagjai végig tették a dolgukat, rangadóhoz méltó hangulatot teremtettek a lelátón.

Visszatérve a játékra, a gól után is a CFR irányított, egy szabadrúgás-kombináció után Deac lőtt a kapu fölé, majd Țucudean támadta le a Iliev kapust, s a bolgár majdnem összehozott egy könnyed gólt a hazaiaknak, de végül 1–0 maradt az állás a szünetig.

A 47. percben érkezett az Astra első komolyabb támadása, Florentin Matei befejezése az oldalhálót súrolta. Matei következő lövésénél aztán Giedrius Arlauskis mutatta meg, miért ő a listavezető első számú kapusa: a litván kiválóan ütemezett vetődéssel állította meg az igencsak kényelmetlenül érkező labdát.  Ezt követően Țucudean hagyott ki egy újabb ígéretes helyzetet, Cristian Manea beadása után éles szögből nem tudta becsapni Ilievet.

A 60. percben újból Ilievnek kellett mentenie Hoban rakétájánál, majd a sokadik lehetőségét végre gólra váltotta Țucudean: az időközben becserélt Billel Omrani remek passzal indította Deacot, a válogatott középpályástól egy elegáns asszisztot, míg Țucudeantól higgadt befejezést láthattunk (2–0) – George a találattal beérte Harlem Gnohérét a góllövőlista csúcsán, ugyanakkor Deac-nak ez már a tizenkettedik gólpassza a Liga 1 aktuális idényében, ezzel fölényesen vezeti a rangsort.

A 86. percben Iliev még bemutatott egy nagy bravúrt Omrani ziccerénél, a hosszabbításban pedig Polcak fejesével, illetve 2–0-s eredménnyel zárult a mérkőzés. Dan Petrescu játékosai újabb mérkőzést hoztak le három ponttal, kapott gól nélkül. A Kolozsvári CFR pillanatnyilag öt egységgel jobb a második helyezett Steaua csapatánál, a piros-kékek vasárnap este a Dinamóval derbiznek idegenben.

Liga 1, alapszakasz, 25. forduló    

A szombati játéknap második mérkőzésén:
Kolozsvár, Dr. Constantin Rădulescu Stadion – vezette: Alexandru Tudor
Kolozsvári CFR–Astra Giurgiu 2–0 (1–0)
gól: Culio (9.), Țucudean (67.)
sárga: Djokovic, Culio, ill. Moise, Chipirliu

CFR (4–2–3–1): Giedrius Arlauskis – Camora, Andrei Mureșan, Paulo Vinícius, Cristian Manea – Damjan Djokovic, Ovidiu Hoban (Mihai Bordeianu, 78.) – Alexandru Ioniță (Billel Omrani, 63.), Emmanuel Culio, Ciprian Deac – George Țucudean (Valentin Costache, 83.). Vezetőedző: Dan Petrescu.

Astra (4–2–3–1): Plamen Iliev – Mihai Butean, Florin Bejan, Piotr Polczak, Alexandru Stan – Filip Mrzljak, Szeto Takajuki  – Laurențiu Buș (Silviu Balaure, 61.), Florentin Matei (Bogdan Chipirliu, 70.), Romario Moise (Ciprian Biceanu, 83.), Anatole Abang. Vezetőedző: Edward Iordănescu.

Labdabirtoklás: 52–48 százalék
Gólhelyzet: 10–8
Kapura lövés (ebből pontos) 10 (6)–8 (2)
Szöglet: 4–3
Szabadrúgás: 20–22
Les: 4–2
Sárga lap: 2–2
Kiállítás: –
Védés: 4–4

Az első szombati találkozón: Sepsi OSK–Concordia Chiajna 1–1

Korábban: Medgyesi Gaz Metan–Juventus București 0–0; FC Voluntari–CS U Craiova 0–1 (0–1)

További program:

Vasárnap: Temesvári ACS Poli–CSM Poli Iași (18.00), Dinamo–FCSB (20.45)
Hétfőn: FC Viitorul–FC Botoșani (20.45)

futballLiga 1Kolozsvári CFRAstra Giurgiu
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Ott Voltunk