2024. március 29. péntekAuguszta

Elszálltak a román esélyek az egyenesági kijutásra

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 16:50 GMT +2, 2019. november 20.

Romániának feltétlenül győznie kellett, hogy életben tartsa továbbjutási esélyeit a jövő évi Európa-bajnokságra. Vereség estén a román válogatott már nem juthatott ki egyenes ágon a kontinensviadalra.


Győzelmi kényszerrel lépett pályára Románia válogatottja, mindenképpen meg kellett vernie Svédországot a 2020-as Európa-bajnokságon való szereplésért.

Két csatárral, támadó szellemben lépett fel Cosmin Contra együttese hazai pályán, de már az első percekben kiderült, hogy nem fog működni a rendszer, a skandinávok úgy jöttek át a középpályán, mintha nem lenne ott senki, 12 perc alatt már két szögletet és két lövést is jegyeztek a vendégek.
A 15. percben Stanciu elpuskázta helyzetét, a túloldalon viszont 4 perccel később belőtték, Adrian Rus pocsék helyezkedésének köszönhetően Forsberg beadását Berg fejelte Tătărușanu fölött a kapuba.

A svédek vérszemet kaptak, irányították a találkozót, és dominanciájuk gyümölcseként, bő negyedórával később megduplázták előnyüket. A Rus-Nedelcearu kettős egyedül hagyta Quaisont lőni, a Mainz 26 éves csatára pedig köszönte szépen és laposan a hálóba lőtt.

A 44. percben Keșeru megprbálta meglepni Olsen kapust egy középpályáról eleresztett lövéssel, a kísérlet azonban nem sikerült, 2-0-s vendégfölénnyel ért véget a játékrész, reménytelen helyzetben ment szünetre a hazai csapat.

A második félidőben nyoma sem volt a svéd mezőnyfölénynek, Janne Andersson csapata visszaállt, minimális kockázatot sem volt hajlandó vállalni. A román válogatott annak tudatában, hogy 3 gólt kell lőnie, mindent megtett, 12 perc alatt behozta Ianis Hagit és Florinel Comant is Deac és Keșeru helyére, de néhány rossz lövésen kívül nem tudtak többet kipréselni a labdabirtoklási fölényükből.

A Svédek nem érezték rosszul magukat labdabirtoklási hátrányban, sok jó kontrát vezettek, sokszor lövésig is eljutottak. A legnagyobb helyzetük egy 71. perces brutális erejű, keresztlécen csattanó löket volt.

A skandinávok természetesen nem tagadták meg saját magukat, a végéig fegyelmezetten védekezve, az ellenfél hibájára várva futballoztak, teljesen megérdemelten jutottak ki a csoport második helyén a kontinensviadalra.

Contra hibás döntései megpecsételték csapata sorsát, az olasz másodosztályú, élete első felnőttválogatott meccsén pályára lépő Mogoș, vagy Adrian Rus szerepeltetése teljesen érthetetlen döntés, ahogy az idén a Premier League-ben egyetlen percet sem játszó Băluță sem lett volna szabad pályán legyen.


EURO 2020 selejtező, 9. kör

Románia – Svédország 0-2 (0-2)

Románia: Tătărușanu - Mogoș, Rus, Nedelcearu, Bancu – Deac (46. Hagi), Stanciu (Alibec 72.), Băluță, Mitriță - Pușcaș, Keșeru (Coman 57.)
Edző: Cosmin Contra 

Svédország: Olsen - Lustig, Lindelof, Granqvist, Bengtsson - S. Larsson (Svensson 69.), Ekdal, Olsson, Forsberg - Quaison, Berg (Isak 78.)
Edző: Janne Andersson 

gólszerzők: Berg (18.), Quaison (34.)

Borítókép: FRF Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális