2024. március 29. péntekAuguszta

Folytatódott a bosszantó döntetlensorozat

Orbán Zsolt utolsó frissítés: 13:41 GMT +2, 2019. október 05.

A Sepsi OSK rászolgált a három pontra Botoșani-ban, de a piros-fehérek hiába vezettek Vașvari jól elvégzett büntetőjével, a hazaiak Kilyén hibáját kihasználva kiegyenlítettek a végén.


A Sepsi OSK botoșani-i vendégjátéka nyitotta pénteken a Liga 1 alapszakaszának 12. fordulóját. László Csaba alakulata a héten másodjára lépett pályára a moldvai város stadionjában, ahol hétfőn a Poli Iași-sal játszott kétgólos döntetlent. A háromszékiek nem is utaztak haza az előző mérkőzés után, az elmúlt napokban Botoșani-ban készültek az újabb megmérettetésre.

A feleket egy pont választotta el egymástól a tabellán, érdekesség, hogy a Sepsi és a Botoșani is a döntetlenekkel emelkedik ki a mezőnyből: előbbi nyolc, utóbbi hat alkalommal ikszelt 11 forduló alatt. A pénteki meccsen jó esély mutatkozott tehát egy újabb remire, ami be is következett. Más kérdés, hogy a játék képe, a nagy helyzetek és a kapura lövési statisztika alapján a vendégeknek mindhárom pontot be kellett volna zsebelniük.

fotó: FC Botoșani

A Sepsi OSK egyértelműen uralta az első félidőt, Eduard Papot már a második percben próbára tette Ronaldo Deaconu, a mintegy 25 méterről eleresztett kényelmetlen lövést fogta a zsombolyai kapus. Később Nicolae Carnat fejesénél, majd Gabriel Vașvari távoli kísérleténél, illetve Deaconu tizenhatoson belüli lövésénél is nagyot mentett a hazaiak hálóőre. Az első hazai lehetőségre a 45. percig kellett várni, ekkor Andrei Chindriș a kapunak háttal állva csúsztatott meg fejjel egy beadást, de maradt a 0–0.

A második félidő elején büntetőhöz jutott a Sepsi, Carnat beadását Marcel Holzmann kézzel állította meg, a tizenegyest pedig a csapatkapitány karszalagot viselő Vașvari értékesítette higgadtan. A zilahi középpályás, aki korábban tíz szezont húzott le a Botoșani-nál, rendkívül visszafogottan örült a gólnak.

A hazaiak első egyenlítési lehetősége a 72. percben érkezett, Mihai Roman tekert kapura egy bal oldali szabadrúgást, Fejér Béla viszont résen volt és a gólvonalról kiöklözte a labdát. A moldvaiaknak végül csak összejött az egyenlítés, Kilyén Szabolcs hibájából: a fiatal jobbhátvéd hazaadása rövidre sikerült, Roman lecsapott a labdára, elvitte Fejér mellett és bevette az üres kaput. A hosszabbításban mindkét csapatnak volt egy-egy óriási helyzete, Velev az oldalhálót, Chalkiadakis a kapufát találta el.

Az újabb döntetlennel a Sepsi OSK a vonal alatt maradt, míg a Botoșani jelenleg hatodik. A pénteki játéknap másik mérkőzésén a Poli Iași szintén 1–1-es döntetlent ért el az U Craiova vendégeként.

Liga 1, alapszakasz, 12. forduló
Pénteki játéknap

FC Botoșani–Sepsi OSK 1–1 (0–0)
Botoșani, Városi Stadion
vezette: Ovidiu Hațegan
gól: Roman (84.), ill. Vașvari (54., büntetőből)
sárga: Chindriș (73.), ill. Safranko (62.), Karanovic (68.), Kilyén (71.)

Botoșani: Pap – Holzmann, Chindriș, Haruț, Patache – Papa, Rodriguez – Askovski (Roman 58.), Ongenda (Chalkiadakis 65.), Ofosu – Moussa (Cîmpanu 74.). Edző: Marius Croitoru.

Sepsi: Fejér – Kilyén, Tincu, Bouhenna, Ștefan – Deaconu (Flores 77.), Vașvari, Velev – Safranko, Karanovic (Diakhite 89.), Carnat (Salli 71.). Edző: László Csaba.

U Craiova–Poli Iași 1–1 (0–0)
gól: Fortes (82.), ill. Cristea (70.)

További program:

Szombat
14.30 Medgyesi Gaz Metan–Academica Clinceni
20.30 FCSB–Dinamo Bukarest
Vasárnap
20.30 FC Viitorul–Kolozsvári CFR
Hétfő
18.00 FC Voluntari–Chindia Târgoviște
20.30 Astra Giurgiu–FC Hermannstadt

futballLiga 1Sepsi OSK
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális