2024. március 29. péntekAuguszta

Liga 1: élre állt a Dinamót leiskolázó Viitorul

Lelátó utolsó frissítés: 13:43 GMT +2, 2019. július 16.

Az első forduló után az FC Viitorul vezeti az élvonalbeli román labdarúgó-bajnokságot, az Európa Liga-selejtezőre készülő konstancai csapat a hétfő esti rangadón 5–0-ra ütötte ki Eugen Neagoe Dinamóját.


Mindössze egy hónapot tartott a nyári szünet a Liga 1-ben. Június közepén az FC Hermannstadt megőrizte élvonalbeli tagságát a Kolozsvári U ellen vívott osztályozón, július 12-én pedig már elrajtolt a 2019/2020-as szezon. Új labdával és főtámogatóval, bár a névadó szponzor továbbra is a szerencsejáték-ipart, azon belül is a sportfogadó-irodákat képviseli. Szigorúbbá vált az ifiszabály, az edzőknek immár két U21-es labdarúgót kell nevezniük a kezdőbe, és közülük csak az egyiket cserélhetik le “felnőtt” játékosra.

A bajnokságot követők számára talán nem meglepő, de a mezőny fele (FCSB, Sepsi OSK, FC Botoșani, Poli Iași, Dinamo, Astra Giurgiu, Hermannstadt) vezetőedzőt váltott az előszezonban. A klubok többségénél még a játékoskeretek erősítésén ügyködnek, sok csapat nem állt teljesen készen a kezdésre. Ez igaz a Sepsi OSK-ra is, a háromszéki piros-fehérek az új idény nyitómeccsén, László Csaba hivatalos bemutatkozóján könnyen felejthető döntetlent játszottak idegenben az FC Voluntari-ral. A gól nélküli ikszről itt írtunk. A Sepsi a következő fordulóban az EL-selejtezőben is érdekelt FCSB-t fogadja.

Az új idény első gólját Jonathan Rodríguez, az FC Botoșani argentin középpályása lőtte, büntetőből. A moldvaiak félóra alatt kétgólos előnyt alakítottak ki az Astra Giurgiu pályáján, a hazaiak viszont pontot mentettek a nyáron igazolt izraeli hátvéd, David Tiram fejesével. Botoșani-i játékos nevéhez fűződik a szezon első piros lapja is, a jobbhátvéd Andrei Patachet egy nagyon ronda belépőért állították ki.

A bajnoki címvédő Kolozsvári CFR harmadik tétmérkőzésén sem tudott nyerni az új szezonban. A vasutasok a szuperkupában az FC Viitorultól, míg a BL-selejtező első körében az FK Asztanától szenvedtek egygólos vereséget. A bajnokságban a Mihai Teja vezette Poli Iași-sal mérkőztek hazai pályán. Dan Peterescu több alapemberét is pihentette a kazahok elleni visszavágóra tartalékolva, Ciprian Deac révén viszont sikerült vezetést szerezni az első félidő közepén. A vendégektől egy új fiú, Florian Loshaj volt eredményes a szünet után, a koszovói albán középpályás góljával a kék-fehérek értékes pontot vittek el a Fellegvárról.

Az újoncok közül elsőként a másodosztályban ezüstérmes Academica Clinceni mutatkozott be, mégpedig Craiován. Az ilfovi „akadémisták” nagyon közel álltak a pontszerzéshez, kétszer is egyenlíteni tudtak a bajnokaspiráns otthonában. Úgy tűnt, a francia csatár, Philippe Nsiah gólja a 90+3. percben a 2–2-es végeredményt jelenti. A középkezdés után viszont az U Craiovának még volt egy lehetősége, Vasile Constantin lövésre vállalkozott olyan 25 méterről, a fiatal craiovai középpályás a forduló legszebb góljával nyert meccset csapatának.

A vasárnapi játéknap másik mérkőzésén ment az adok-kapok a FCSB és a Hermannstadt között. A hétgólos bajnokiból a pitești-i albérletben játszó „házigazda” piros-kékek jöttek ki jobban, Bogdan Andone gárdája a meccset végig irányítva, 4–3-ra nyert. A Craiovához hasonlóan a FCSB is továbbjutásra áll az Európa Liga első selejtezőkörében, előbbi az azeri Sabail FK-t, utóbbi a moldáv Milsami Orhei-t verte az odavágón.

Döntetlennel debütált az élvonalban a másodosztály bajnoka, a Chindia Târgoviște, amely a félidőben kétgólos hátrányban állt Medgyesen, ám Sergiu Buș duplája végül nem ért győzelmet a „gázasoknak”. Edi Iordănescu, a medgyesiek vezetőedzője el lesz tiltva a következő forduló(k)ban, miután a meccs végén addig háborgott egy meg nem adott tizenegyes miatt, amíg a játékvezető kiállította.

Kis híján botrányba fulladt a rangadó

Hétfő estére maradt a forduló rangadója, amelyen az FC Viitorul látta vendégül az újabb nagy átalakuláson átesett Dinamót. A Sepsi OSK volt edzőjét, Eugen Neagoét már a kinevezése után rendkívül ellenségesen fogadták a bukaresti csapat szurkolói, és az 51 éves trénernek az első bajnoki után sem sikerült közelebb kerülnie a drukkerekhez.

A Dinamo tábora már az első félidőben az edző lemondásáért skandált, majd a második játékrészben a harmadik hazai gól után szurkolók rohantak a pályára. A játék addig állt, míg a feldühödött bukaresti fanatikusok el nem hagyták a lelátót, ez végül nehezen, de megtörtént. Az újrakezdés után Gheorghe Hagi fiai újabb két gólt szereztek, a sokkal összeszokottabb Viitorul 5–0-ra ütötte ki a Dinamót.

A jó formában levő Román Kupa- és szuperkupa-címvédő jövő héten Bölöni László együttesével, a Royal Antwerppel találkozik az Európa Liga második selejtezőkörében.

Liga 1, alapszakasz, 1. forduló

FC Viitorul–Dinamo 5–0 (1–0)
gól: Gabriel Iancu (9., 69.), George Ganea (48.), Andreas Calcan (66.), Eric Oliveira Pereira (71.)

Medgyesi Gaz Metan–Chindia Târgoviște 2–2 (2–0)
gól: Sergiu Buș (25., 44.) / Mihai Neicuțescu (66.), Ovidiu Bic (86., 11-esből)

FCSB–FC Hermannstadt 4–3 (2–1)
gól: Florinel Coman (23.), Ioan Hora (31.), Dennis Man (54.), Dragoș Nedelcu (81.) / Juvhel Tsoumou (45.), Gabriel Debeljuh (90+3.)

Universitatea Craiova–Academica Clinceni 3–2 (2–1)
gól: Andrei Răuță (13., öngól), Ivan Martic (41.), Vasile Constantin (90+4.) / Adrian Șut (29.), Philippe Nsiah (90+3.)

Kolozsvári CFR–Poli Iași 1–1 (1–0)
gól: Ciprian Deac (23.) / Florian Loshaj (62.)

Astra Giurgiu–FC Botoșani 2–2 (1–2)
gól: Valentin Gheorghe (41.), David Tiram (73.) / Jonathan Rodríguez (21., 11-esből), Hervin Ongenda (26.)
kiállítva: Andrei Patache (71., Botoșani)

FC Voluntari–Sepsi OSK 0–0

# Csapat M GY D V GA P
1. Viitorul 1 1 0 0 5:0 3
2. FCSB 1 1 0 0 4:3 3
3. Craiova 1 1 0 0 3:2 3
4. Medgyes 1 0 1 0 2:2 1
5. Chindia 1 0 1 0 2:2 1
6. Botoșani 1 0 1 0 2:2 1
7. Astra 1 0 1 0 2:2 1
8. CFR 1 0 1 0 1:1 1
9. Iași 1 0 1 0 1:1 1
10. Sepsi 1 0 1 0 0:0 1
11. Voluntari 1 0 1 0 0:0 1
12. Szeben 1 0 0 1 3:4 0
13. Clinceni 1 0 0 1 2:3 0
14. Dinamo 1 0 0 1 0:5 0

A nyitókép forrása: fcviitorul.ro

CS U CraiovaMedgyesi Gaz MetanSepsi OSKKolozsvári CFRFCSBDinamoFC ViitorulösszefoglalóLiga 1futball
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális