2024. március 29. péntekAuguszta

Topligák: kiütéssel előzött a Bayern; 11-gyel vezet a Barca

Lelátó utolsó frissítés: 15:20 GMT +2, 2019. április 08.

A német, a spanyol és az olasz labdarúgó-élvonalban is rangadót rendeztek szombaton este: a Bundesligában a Bayern München a Borussia Dortmund kiütésével vette át a vezetést a sárga-feketéktől, a La Ligában a listavezető FC Barcelona az Atlético Madrid legyőzésével 11 pontra növelte előnyét a fővárosiakkal szemben, míg a Serie A-ban hamarosan bajnoki címet ünneplő Juventus hátrányból fordítva nyert az AC Milan ellen.


A német nyelvterületeken Der Klassikerként emlegetett Bayern–Dortmund csúcsmeccsen a hazai pályán játszó müncheniek egy félidő alatt lerendezték riválisukat. A bajorok hét közben egy őrülten rapszodikus mérkőzésen, 5–4-re verték a másodosztályú 1. FC Heindenheimot és ezzel bejutottak a Német Kupa elődöntőjébe.

Ezúttal egyszer sem kapitulált a Bayern védelme, miközben a vendégeké az első félidőben négyszer is. Hummels kezdte a gólgyártást a tizedik percben, a középhátvéd egy szögletből érkező labdát fejelt a kapuba, majd kevéssel ez után az első gólnál egy szabálytalan lökést megúszó Lewandowski használta ki Zagadou könnyelműségét. A félidő végén Javi Martínez és Gnabry is betalált, a dortmundiak pedig lemondhattak a pontszerzésről.

A második félidőben nem sok minden történt, a 89. percben Gnabry hozta kihagyhatatlan helyzetbe Lewandowskit, aki beállította a végeredményt.

Ötgólos sikerével a Bayern hat fordulóval a bajnokság vége előtt, élre állt a Bundesligában, a Dortmundnak minimális ugyan a hátránya, de most már a saját kezében van a sorsa.

Ha a bajnokság végéig nem változik a sorrend az élen, a „bőrnadrágosok” zsinórban hetedik bajnoki címüket szerezhetik meg. A csapatnak és Niko Kovac vezetőedzőnek bőven van, amiért kárpótolni a szurkolókat, hiszen a Bayern már a nyolcaddöntőben kiesett a Bajnokok Ligájában, mint emlékezetes, Lewandowskiékat a Liverpool állította meg.

A német együttesek összességében nagyon gyengén muzsikáltak az európai kupákban, jelenleg csak az Eintracht Frankfurt érdekelt még a két versenysorozatban, a frankfurtiak az Európa Liga negyeddöntőjében a Benficával találkoznak.

Az Eintracht szombaton a kieséstől fenyegetett Schalket győzte le 2–1-re, Gelsenkirchenben a szerb Luka Jovics a 90+9. percben, büntetőből lőtte a vendégek győztes gólját. Dárdai Pál Herthája negyedik vereségét könyvelte el sorozatban és csak 11. a tabellán. Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, a táblázaton harmadik RB Leipzig nagyon fontos három pontot szerzett Leverkusenben, míg a Stuttgart továbbra is az osztályozó-helyen szerénykedik, miután a Nürnberggel ikszelt                 

A spanyol La Ligában a listavezető Barcelona ellenfele a második helyezett Atlético Madrid volt. A katalánok nyolcpontos előnnyel vártak a rangadót, amelyen ha legyőzik Diego Simeone együttesét, nagyon közel kerülnek a címvédéshez.

A Camp Nouban a vendégek megfogyatkoztak a 28. percben, miután Diego Costa nem túl irodalmi stílusban kért számon a játékvezetőn egy általa szabálytalannak vélt labdaszerzést. A kiállítás ellenére az Atleti sokáig tartani tudta a 0–0-t, a Barca csak az utolsó tíz percben darálta be nagy nehezen a madridi alakulatot. Luis Suárez a kapufa segítségével tökéletesen csavarta a labdát a kapuba a tizenhatoson kívülről, az addig remekül védő Jan Oblák csak kevéssel maradt le. A középkezdés után Messi lőtte be gyorsan a másodikat egy ellentámadáson, eldöntve a meccset és könnyen lehet, hogy a bajnokságot is.

A barcelonai mérkőzést a helyszínen nézte meg Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United norvég menedzserének újból fel van adva a lecke, a Paris Saint-Germain után a gránátvörös-kékeket kellene kiejteniük a BL-ből.  

A La Liga-tabellán harmadik Real Madrid Benzema duplájával, hátrányból fordítva győzte le a Bernabéuba látogató Eibart, érdekesség, hogy a francia csatártól két gólt elvett a videóbíró. A Valencia 17 meccses veretlenségi sorozata a Rayo Vallecano pályáján szakadt meg, míg az Espanyol a Girona vendégeként gyűjtötte be a három pontot.

A Serie A-ban a Juventus–AC Milan rangadó szerepelt a szombati játéknap műsorában. A házigazda torinóiak a jövő heti, Ajax elleni BL-negyeddöntőre gondolva, néhány alapemberüket pihentették. A Juve bajnoki elsőségét különben sem veszélyezteti egyik csapat sem, a második Napoli hátránya 18 pont volt a forduló előtt.

A Milan uralta az első játékrészt, amelynek második felében Alex Sandro kezezésénél a vendégek nem kaptak meg egy jogosnak tűnő büntetőt, pedig a játékvezető a VAR-ral is konzultált… Elmaradt tizenegyes ide vagy oda, a Genoatól igazolt Krzysztof Piatek előnybe lőtte a piros-feketéket még a szünet előtt. A Juventus egy Paulo Dybala által kiharcolt és értékesített büntetővel egyenlített, majd az olasz válogatottban is bemutatkozott feltörekvő csillag, Moise Kean góljával fordított a hajrában.

A Juventus akár már vasárnap bebiztosíthatja a scudettót, ehhez viszont a Napolinak ki kellene kapnia hazai pályán a Genoától. Az AC Milan pillanatnyilag még az utolsó BL-főtáblás, azaz a negyedik helyen áll, de Genaro Gattuso gárdáját többen is üldözik, többek között a Sampdoriát legyűrő AS Roma.

Csonka forduló zajlik a Premier League-ben, az angol élvonalban a Liverpool pénteken visszavette a vezetést a Manchester Citytől, a vörösök a Southamptont otthonában folytatták győzelmi sorozatukat, legutóbbi négy meccsüket behúzták a bajnokságban.

Bundesliga, 28. forduló
1. FSV Mainz–SC Freiburg 5–0 (3–0)
Schalke 04–Eintracht Frankfurt 1–2 (1–1)
Bayer Leverkusen–RB Leipzig 2–4 (2–1)
VfB Stuttgart–1. FC Nürnberg 1–1 (0–1)
Hertha Berlin–Fortuna Düsseldorf 1–2 (1–1)
VfL Wolfsburg–Hannover 96 3–1 (1–1)
Bayern München–Borussia Dortmund 5–0 (4–0)
FC Augsburg–TSG 1899 Hoffenheim 0–4 (0–1)
Borussia Mönchengladbach–Werder Bremen 1–1 (0–0)

La Liga, 31. forduló
Girona FC–RCD Espanyol 1–2 (0–0)
Real Madrid–SD Eibar 2–1 (0–1)
Rayo Vallecano–Valencia CF 2–0 (1–0)
FC Barcelona–Atlético Madrid 2–0 (0–0)
Deportivo Alavés–CD Leganés 1–1 (1–0)
Getafe CF–Athletic Bilbao 1–0 (0–0)
Real Valladolid–Sevilla FC 0–2 (0–0)
Levante UD–SD Huesca 2–2 (1–0)
Celta Vigo–Real Sociedad 3–1 (0–1)
Real Betis–Villarreal CF 2–1 (1–1)

Serie A, 31. forduló
Parma–Torino FC 0–0
Juventus FC–AC Milan 2–1 (0–1)
Sampdoria–AS Roma 0–1 (0–0)
Fiorentina–Frosinone 0–1 (0–0)
Cagliari–SPAL 2–1 (1–1)
Udinese–Empoli 3–2 (2–2)
Inter–Atalanta 0–0
Lazio–Sassulolo 2–2 (0–0)
SSC Napoli–Genoa CFC 1–1 (1–1)
Hétfő, 20.30: Bologna–ChievoVerona

A bajnokság állása itt érhető el.

Premier League, 33. forduló
Southampton–Liverpool 1–3 (1–1)
Bournemouth–Burnley 1–3 (1–2)
Huddersfield Town–Leicester City 1–4 (0–1)
Newcastle United–Crystal Palace 0–1 (0–0)   
Everton–Arsenal 1–0 (1–0)
Hétfő, 22.00: Chelsea–West Ham United

futballtopligákBundesligaLa LigaSerie APremier LeagueBayern MünchenBorussia DortmundFC BarcelonaAtlético MadridJuventus TorinoAC MilanLiverpool FC
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális