2024. március 29. péntekAuguszta

Bemutatjuk az UEFA új versenysorozatát, ez itt a Nemzetek Ligája

Orbán Zsolt utolsó frissítés: 19:23 GMT +2, 2018. szeptember 11.

Csütörtökön elkezdődik az Európai Labdarúgó-szövetség új versenysorozata, a válogatottak számára rendezett UEFA Nemzetek Ligája. Ligák, divíziók, osztályok, csoportok, feljutás, kiesés, Eb-pótselejtezős helyek – megpróbáltunk rendet vágni ebben az UNL-dzsungelben.


Laikusoknak egészen komoly kihívás lehet A-tól Z-ig elmagyarázni, miről is szól a most rajtoló sorozat, amely merőben eltér attól, mint amit a futballban megszokhattunk. Főleg úgy, hogy egyelőre még azok között is merülnek fel kérdőjelek, akik ezt a mesterséget űzik. Harry Maguire, az angol válogatott középhátvédje sok mindenkit megnevettetett, amikor a riporterek a Nemzetek Ligája lebonyolítási rendszeréről kérdezték, ő pedig ezt válaszolta:

„Nem tudom, ti mit gondoltok srácok, de szerintem eléggé zavaros az egész. A főnök (ez alatt ugye Gareth Southgate szövetségi kapitányra gondolt) megpróbálta elmagyarázni nekünk a legjobb tudása szerint. Azt hiszem, most már sikerült megértenie, de sokat tanulmányozta. Még homályos számunkra, de megpróbáljuk mi is felfogni. Mi játékosok amúgy is minden meccsre úgy megyünk ki, hogy nyerni akarunk, és utána meglátjuk, mi lesz. Az első meccs után okosabbak leszünk” – bölcselkedett a Leicester City labdarúgója.

Embed from Getty Images

Igazából a Nemzetek Ligája beindítása nem valami új ötlet, már a Platini-érában lehetett olvasni róla a sajtóban, és amúgy az időközben eltiltott francia sportvezető állt elő vele. A cél már akkor is az volt, hogy a sok esetben érdektelen felkészülési mérkőzéseket felváltsa egy új formátumú liga, amelyben az UEFA-tagállamok nemzeti csapatai különböző értékcsoportokban harcolnak a pontokért, a legjobbak pedig a trófeáért.

A nyoni székhelyű sportszervezet munkatársai az elmúlt években alaposan megkomponálták a Nemzetek Ligáját: pontra tették a lebonyolítási rendszert, elkészült egy egészen különleges kupa, az UEFA-val együttműködő sportszergyártó szállította a hivatalos labdákat, ugyanakkor egy latin nyelvű himnusz is megszületett, ami kissé a Bajnokok Ligája hangzásvilágát idézi fel a szurkolókban. A sorozat létrejöttét mindvégig támogatták az európai fociszövetségek, egyedül talán csak a kluboknál tevékenykedő edzők lesznek bosszúsak, amikor egy-egy kulcsjátékosuk lesérül a plusz válogatottbeli terhelés miatt.

Embed from Getty Images

Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság után először lépnek színre a válogatottak, az első játéknapon máris összecsap az előző két vb győztese, a címvédő Franciaország és a 2014-es bajnok, az idei tornán óriási csalódást okozó Németország. De nem csak a topcsapatokat láthatjuk, két osztállyal lennebb, pénteken a román válogatott is megkezdi szereplését Ploiești-en, Montenegró ellen, míg a szintén C-ligás magyar együttes szombaton debütál, mégpedig a finnországi Tamperében. De akkor lássuk, hogyan áll össze az UEFA új versenysorozata.

Az 55 válogatottat négy osztályra (van ahol a liga, vagy a divízió kifejezéssel találkozunk) osztották fel, az alapján, hogy a nemzeti csapatok tavaly októberben a vb-selejtező lezárultával hogyan álltak az UEFA országok közti rangsorában. Az A-, B-, C-, D-osztályokon belül három, illetve négytagú csoportok vannak, a sorsolást januárban tartották Lausanne-ban. Az őszi hónapokban, szeptemberben, októberben és novemberben a csapatok oda-visszavágós körmérkőzéses rendszerben mérkőznek meg egymással a csoportjukon belül, majd az A-osztály csoportelsői jövő év júniusában – egyelőre ismeretlen helyszínen – játszanak a serlegért. A rendező a legjobb négybe jutott országok közül kerül ki.

A B-, C- és a D-osztály csoportgyőztesei a következő kiírás során egy szinttel feljebb szerepelhetnek, míg az A-, B-, és C- osztályból a csoportutolsók (a C-ből pontosabban a három negyedik helyezett és legrosszabb harmadik) visszalépnek egy szintet. Az UEFA egyébként kétévente fogja megrendezni az Nemzetek Ligáját.

A nemzetközi sorozat első kiírásának egyik tétje az Eb-pótselejtezős pozíciók kiharcolása, ennél a pontnál kissé bonyolulttá válik a történet, de azért mégsem annyira komplex, hogy ne lehessen megérteni. Mint ismert, a 2020-as Európa-bajnokság összesen 24 válogatott szerepelhet. Az UEFA 2019 március–november között megrendezi a hagyományos selejtezőt, tíz csoportot sorsolnak ki (öt ötcsapatos és öt hatcsapatost) és mindegyik csoportból az első két helyezett jut ki a kontinenstornára.

Ez összesen 20 csapat, a maradék négy együttes pedig a Nemzetek Ligájából kerül ki a következőképpen: a pótselejtezőre alapból a csoportgyőztesek szereznek indulási jogot, de ha ők már korábban kvalifikáltak az Eb-re (erre valószínűleg bőven lesz példa), akkor az osztályukon belül egy másik csapat veszi át a helyüket, a rangsor szerint. Fontos megjegyezni, hogy a pótselejtezőn négy külön ág lesz, mindegyik osztályból négy válogatott játszik pótselejtezőt. Előfordulhat viszont az is, hogy például az A-osztályból a teljes mezőny kijut az Eb-re még a pótselejtező előtt, ebben az esetben a B-divízióból töltik fel a helyeket.

A 16 csapatos pótselejtezőt kevéssel az Eb előtt, 2020 márciusában rendezik meg. Mindegyik ágon három mérkőzés lesz, két „elődöntő”, illetve egy „döntő”. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, és a párharcokban az a válogatott szerepelhet otthon, amely jobb helyezést ért el korábban a Nemzetek Ligájában.

Az UEFA Nemzetek Ligájával több tétmeccset játszhatnak az európai válogatottak, mint korábban, a felkészülési mérkőzések ugyanakkor nem tűnnek el teljesen, de számuk jelentősen csökken. Az európai szövetség azt reméli az új versenysorozattól, hogy érdekesebbé teszi a világversenyek előtti időszakokat, a jó meccsekre minden esély megvan, hiszen a csoportok eléggé kiegyensúlyozottak. Ami a pénzdíjakat illeti, az 55 ország szövetségei között összesen 76,25 millió eurót osztanak szét, az alapdíj mellett a csoportgyőzteseket, illetve a júniusi négyes döntő résztvevőit külön jutalmazza az UEFA.  

Az UEFA Nemzetek Ligája 2018/19-es szezonjának összetetétele

A-osztály
1-es csoport: Németország, Franciaország, Hollandia
2-es csoport: Belgium, Svájc, Izland
3-as csoport: Portugália, Olaszország, Lengyelország
4-es csoport: Spanyolország, Anglia, Horvátország

B-osztály
1-es csoport: Szlovákia, Ukrajna, Csehország
2-es csoport: Oroszország, Svédország, Törökország
3-as csoport: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Észak-Írország
4-es csoport: Wales, Írország, Dánia

C-osztály
1-es csoport: Skócia, Albánia, Izrael
2-es csoport: Magyarország, Görögország, Finnország, Észtország
3-as csoport: Szlovénia, Norvégia, Bulgária, Ciprus
4-es csoport: Románia, Szerbia, Montenegró, Litvánia

D-osztály
1-es csoport: Grúzia, Lettország, Kazahsztán, Andorra
2-es csoport: Fehéroroszország, Luxemburg, Moldova, San Marino
3-as csoport: Azerbajdzsán, Feröer, Málta, Koszovó
4-es csoport: Macedónia, Örményország, Liechtenstein, Gibraltár

A magyar válogatott programja:
Szeptember 8.: Finnország–Magyarország 19.00 (Tampere)
Szeptember 11.: Magyarország–Görögország 21.45 (Budapest)
Október 12.: Görögország–Magyarország 21.45 (Athén)
Október 15.: Észtország–Magyarország 21.45 (Tallinn)
November 15.: Magyarország–Észtország 21.45 (Budapest)
November 18.: Magyarország–Finnország 21.45 (Budapest)

A román válogatott programja
Szeptember 7.: Románia–Montenegró 21.45 (Ploiești)
Szeptember 10.: Szerbia–Románia 21.45 (Belgrád)
Október 11.: Litvánia–Románia 21.45 (Vilnius)
Október 14.: Románia–Szerbia 16.00 (Bukarest)
November 17.: Románia–Litvánia 21.45 (Ploiești)
November 20.: Montenegró–Románia 21.45 (Podgorica)

A teljes menetrend az uefa.com-on.

futballUEFANemzetek Ligájaválogatottakromán labdarúgó-válogatottmagyar labdarúgó-válogatott
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális