2024. március 29. péntekAuguszta

Roland Garros: Halep szetthátrányból verte Kerbert, jön Muguruza

Lelátó utolsó frissítés: 11:17 GMT +2, 2018. június 07.

Simona Halep továbbra is versenyben van a Roland Garroson pályafutása első Grand Slam-trófeájáért. A 26 éves román teniszező szerdán a nála négy évvel idősebb Angelique Kerbert győzte le három játszmában, s ezzel bejutott az elődöntőbe, ahol a Marija Sarapovát búcsúztató Garbine Muguruzával találkozik.


A női egyes negyeddöntőjének utolsó két mérkőzése majdnem egyszerre kezdődött el a francia nyílt teniszbajnokságon. A Philippe-Chatrier pályán Muguruza alig több mint egy óra alatt ejtette ki Sarapovát, akinek az előző körben nem kellett pályára lépnie, mivel Serena Williams kevéssel a csúcsmeccs előtt visszalépett a további küzdelmektől. Az amerikai teniszező sérüléssel bajlódott, elmondása szerint a szerválással is komoly nehézségei akadtak.

A jó formában levő Muguruza magabiztos teljesítménnyel állította meg Sarapovát, az orosz játékos csak három gémet tudott megnyerni a világranglistán pillanatnyilag harmadik spanyol lány ellen. Muguruza – aki még nem veszített szettet a Párizsban zajló GS-tornán – 6:2, 6:1-gyel ment tovább a négy közé.

Időközben a Suzanne-Lenglen pályán Halep és Kerber jóval izgalmasabb és hosszabb mérkőzést játszott az elődöntőért. A román világelső nagyon beragadt a rajtnál, Kerber elhúzott 4:0-ra, de Halep összekapta magát és tie-breakre mentette a szettet. A rövidítésben Kerber játszott jobban, Halep sokat hibázott, így egy óra után szetthátrányba került.

A második játszmában Halepnek sikerült első próbálkozásra brékelnie ellenfelét, s ezt az előnyt végigvitte, így döntő szett következett. Hasonlóan alakult az utolsó felvonás is, a konstancai lány előbb jól szervált, majd elvette Kerber adogatását. Úgy tűnt, a korábbi világelső talán visszajöhet a meccsbe, de a harmadik szettben 2–1-nél ápolási szünetet kért, ami után Halepnek sikerült az újabb brék.

A Brémában született teniszezőn végül tudott visszavágni az idei Australian Open elődöntőjében elszenvedett vereségért, akárcsak Melbourne-ben, Halep most is háromszettes csatában küzdötte le a balkezes riválisát. A mérkőzés két órát és 16 percet tartott.

Halep és Muguruza csütörtökön 13 órától mérkőzik meg Párizsban, az egymás elleni mérleg alapján a spanyol teniszező várja nagyobb győzelemi esélyekkel a találkozót: Muguruza eddig négyszer nyert Halep ellen, igaz mindannyiszor kemény pályán, az egyedüli salakon rendezett összecsapásukon (2015, stuttgarti torna) Halep diadalmaskodott.

Az már biztos, hogy amerikai érdekeltje lesz a Roland Garros női döntőjének, ugyanis a másik ágon Madison Keys és Sloane Stephens adogat majd az elődöntőben.

Frissítés: a férfi egyes negyeddöntőjének utolsó két mérkőzése (Marin Cilic–Juan Martín del Potro 6:6 (5:5-nél), illetve Rafael Nadal–Diego Schwartzman 4:6, 5:3-nál) szerdán este az esőzés miatt félbeszakadt, így a csütörtöki játéknapot a fiúk nyitják Párizsban. Az új program szerint Simona Halep és Garbine Muguruza elődöntője 16 óra előtt nem kezdődik el.       

Roland Garros, női egyes, negyeddöntő

Simona Halep–Angelique Kerber 6:7 (2:7), 6:3, 6:2
Garbine Muguruza–Marija Sarapova 6:2, 6:1

Korábban:
Julija Putyinceva–Madison Keys 6:7 (5:7), 4:6
Sloane Stephens–Darija Kaszatkina 6:3, 6:1

Garbine MuguruzaSimona HalepRoland Garrostenisz
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális