2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Hagiék otthonában nyert a Kolozsvári CFR

Orbán Zsolt utolsó frissítés: 17:36 GMT +2, 2018. április 16.

Hárommeccses idegenbeli túrájának első állomásán győzelemmel vizsgázott a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata. Az FC Viitorul 2017. augusztus 20-a után először veszített hazai pályán.


A Liga 1 címvédője és az egyik bajnokjelölt találkozott vasárnap este a Gheorghe Hagi Akadémia centerpályáján. Az FC Viitorul legutóbbi tíz hazai mérkőzésén egyszer sem kapott ki, hét győzelmet és három döntetlent jegyeztek a konstancaiak. Most viszont a Kolozsvári CFR-nek volt sokkal nagyobb szüksége a pontokra, a „vasutasok” nem engedhették meglógni a rivális FCSB-t, amely hétfőn este az Astra Giurgiu pályáján szerepel.

A rájátszásban egymás után háromszor ikszelő Petrescu-csapat az elmúlt fordulóban lépéshátrányba került a tabellán, de úgy tűnik, az 50 éves bukaresti edzőnek sikerült rendbe szedni a társaságot.


fotó: fcviitorul.ro

Petrescu folymatosan kritizálta Kovács István játékvezető döntéseit a vasárnapi rangadó alatt, Cristian Panin csapatvezető nem győzte nyugtatni a túlságosan ingerült vezetőedzőt, aki majdnem kihisztezett magának egy kiállítást az első félidő végén. Petrescu végül megúszta figyelmeztetéssel az esetet, a dühöngései amúgy azért tűntek teljesen feleslegesnek, mert a csapata kétgólos előnyt harcolt ki a szünetre.

A CFR remek első félidőt produkált, a Deac–Țucudean–Omrani támadóhármas nagyszerűen együttműködött. A 11. percben a francia csatár fejezett be egy sakk-mattra kijátszott ellentámadást, amely Deactól indult, a gólpasszt pedig Țucudean gurította. A 25. percben Emmanuel Culio bal külsővel indította Deacot, aki egy szép befejezéssel megduplázta csapata előnyét.

Lehetett volna akár 0–3 is a szünetben, Valentin Cojocaru, a hazaiak kapusa egy hazaadásnál cselezésbe kezdett, a letámadó Țucudeant sikerült is becsapnia, ráadásul a CFR-csatár szabálytalankodott vele szemben, így Deac hiába gurította a kapuba a labdát, nem ért a gól. Mindenestre kíváncsiak vagyunk, Gheorghe Haginak mennyire jött be Cojocaru produkciója…

A második félidőben a Hagi-fiúknak kellett jönniük előre, de a kék-feketéknek elég nehéz dolguk volt a bajnokság legjobban védekező csapata ellen. A télen Firenzéből hazaigazoló Ianis Hagi volt a legaktívabb hazai játékos, végül a fiatal csapatkapitánynak sikerült is a szépítés a 85. percben. Kovács István tizenegyest ítélt az excsapata ellen szereplő Kévin Boli kezezésénél. Ianis büntetőt Giedrius Arlauskis kivédte, de a kipattanónál már nem tudott menteni a litván kapus.

A CFR a végjátékban megőrizte előnyét és begyűjtötte az elengedhetetlen három pontot. Deac-ék most minimális különbséggel állnak a FCSB előtt, amely hétfőn már egy döntetlennel is visszaelőzhet. A kolozsvári csapat legközelebb Iași-ban vendégeskedik, majd a hetedik fordulóban következik az akár sorsdöntő FSCB elleni csúcsmeccs, szintén idegenben.

Vasárnap az alsóházban rendeztek még egy mérkőzést, a Concordia Chiajna hátrányból fordítva, 2–1-re nyert otthon a bukaresti Juventus ellen.      

Liga 1-rájátszás, felsőház, 5. forduló

Ovidiu, Viitorul Stadion, vezette: Kovács István

FC Viitorul–Kolozsvári CFR 1–2 (0–2)
gól: Hagi (85.), ill. Omrani (11.), Deac (25.)
sárga lap: Ganea (84.), Voduț (90+1.), ill. Hoban (18.), Camora (42.), Deac (83.), Vinícius (84.), Arlauskis (90+3.)
labdabirtoklás: 57–43 százalék
gólhelyzetek (kaput eltaláló lövés): 10(3)–5(4)
szögletek: 2–1
les: 1–5
szabálytalanságok: 14–24

Viitorul (4–3–3): Valentin Cojocaru – Sebastien Mladen, Bogdan Țîru, Robert Hodorogea, Bradley de Nooijer (Roberto Casap, 81.) – Alexandru Cicâldău, Tudor Băluță, Cristian Ganea – Andrei Ciobanu (Mihai Voduț, a szünetben), Ianis Hagi, Denis Drăguș (Cristian Gavra, a szünetben). Vezetőedző: Gheorghe Hagi.

CFR (4–3–3): Giedrius Arlauskis – Cristian Manea, Paulo Vinícius, Kévin Boli, Camora – Emmanuel Culio, Ovidiu Hoban, Mihai Bordeianu (Laurențiu Rus, 71.) – Ciprian Deac, George Țucudean (Andrei Mureșan (90+2.), Billel Omrani (Valentin Costache, 88.). Vezetőedző: Dan Petrescu.

Egy másik vasárnapi mérkőzésen:

Concordia Chiajna–Juventus București 2–1 (0–1)
gól: Andrei Prepeliță (69.), Marius Pena (77.), ill. Florin Ștefan (29.)

FC ViitorulKolozsvári CFRLiga 1futball
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális