2024. március 29. péntekAuguszta

Vége a kolozsvári menetelésnek az Európa Ligában

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 09:44 GMT +2, 2020. február 28.

A CFR Kolozsvár az Európa Ligában a Sevilla vendége volt.


A párharc előtt a legvalószínűbb forgatókönyv az volt, hogy a Sevilla már a kolozsvári meccsen eldönti a továbbjutást, hiszen az andalúz csapat klasszisokkal jobb erőkből áll, mint bármelyik kelet-európai gárda, ami nem is meglepő figyelembe véve, hogy 8-10-szer nagyobb költségvetésből gazdálkodik. Az első meccsen a fennálló helyzetet figyelembe véve meglepő eredmény született, hiszen 1-1-re végeztek a csapatok, ráadásul úgy, hogy a Sevilla mindössze kétszer talált kaput.

Az első meccs forgatókönyvén kívül nem sok mindenben bízhatott a CFR, ugyanakkor borítékolható volt, hogy Dan Petrescu tanítványai nem fognak feltartott kézzel a pályára lépni, még akkor sem, ha senki nem nézte volna ki a Sevillából, hogy egymás után kétszer rosszul játsszon. A CFR az Universitatea Craiova 2-0-s idegenbeli legyőzésével hangolt a meccsre, míg a spanyolok a hazai bajnokság 5. helyezettje, a Getafe ellen tartottak erődemonstrációt (3-0).

Az első félidő a várakozásoknak megfelelően alakult, a spanyolok nyomtak, a CFR-nek pedig minden energiáját felemésztette a védekezés, gyakorlatilag momentuma sem volt a kolozsvári csapatnak az első negyven percben, ráadásul Burcă 27. perces sérülése is nehezítette a dolgát (Boli váltotta a CFR legstabilabb belsővédőjét). A kolozsváriak legkomolyabb helyzetei a gólszerzésre, az utolsó percekben voltak, a Sevilla hálóőrének Bounou-nak védenie kellett Djokovic lövésénél, utána pedig csak az mentette meg az andalúzokat, hogy Boli hat méterről pontatlanul fejelt.

A játékrész lövési statisztikái csalókák, a CFR 10 kísérletéből 4, a Sevilla 13 kísérletéből 5 talált kaput, a játékrész azonban korántsem volt ilyen kiegyenlített. A 69%-31%-os hazai labdabirtoklási fölény inkább mutatja a valóságot, ezzel együtt a CFR-nek igazán nem volt oka pironkodni.

A második félidő úgy folytatódott, ahogy az első véget ért, a hazaiaknál volt többet a labda, a vendégek pedig akkor sem tudtak kontrára indulni, amikor megszerezték azt. A támadások korai elhalása legtöbbször Traorén és Bordeianun múlt, de az az igazság, hogy a Sevilla középpályája hihetetlen mennyiségű párharcot nyert meg. Traoré lassúnak és darabosnak tűnt a védők ellen, míg Bordeianut hol Gudelj, hol Fernando szerelte.

Az 57. percben Jordan helyett a rutinos csatár Ever Banega állt be. Az első negyedóra végén a Sevilla szinte belealudt a meccsbe, előbb Omranit, majd Păunt hagyták lőni. Ezekben a percekben elég hanyag volt a hazai védekezés.


(fotó: CFR Facebook)

Lopetegui alighanem aggályosnak érezte a gól nélküli döntetlent, mert a 67. percben a motiváltan futballozó Suso helyére a spanyol válogatott Nolitót cserélte be. A következő három percben a Sevilla rúgta sorban a szögleteket, betalálniuk azonban nem sikerült. Az utolsó 15 percre a Sevilla pontosan ugyanazt a formációt váltó cserét vitte véghez, mint az első találkozón. A jobboldali szárnyvédő Navas helyére azt az En-Neszirit hozta fel, aki az egyenlítő találatot lőtte a fellegvári találkozón.

Miután a hazaiak a harmadik cseréjüket is elhasználták Dan Petrescu szinte azonnal cserét hajtott végre, ő is formációt váltott, a belső középpályás (és idő közben „besárgult”) Djokovic helyére a csatár Rondónt hozta a pályára. A CFR stratégiája egyértelmű volt immár, egész meccsen védekezve tartották a 0-0-t, majd az utolsó 10-15 percben megpróbálták megnyerni a találkozót.

Az utolsó tíz percre Omrani teljesen elkészült az erejével, hibát hibára halmozott és a sarkát is fájlalta, így Petrescu a harmadik cseréjével őt a padra, Golofcát pedig a pályára rendelte. És bejött. Nem viccelek, tényleg bejött Petrescu tökéletes meccselése. A 88. percben Păun üresen lőhetett 19 méterről és a hálóba is talált, a gólt viszont visszavették, miután a VAR megállapította, hogy Traoré kezezett a gólpassz előtt és ezt a kolozsvári tréner nem láthatta előre. 

A 91. percben Bordeianu megkapta második sárgáját és a CFR megfogyatkozott. A hat perces hosszabbításban csoda nem történt, a Sevilla továbbszenvedte magát, de amit az első meccs összefoglalójában írtam, azt most is tartom. Ahhoz képest, hogy nyolc-tízszeres költségvetés, hogy tizenhét válogatott játékossal bír a keret, ez a teljesítmény annyira halvány amennyire lehet, és az, hogy mindössze idegenben lőtt gólkülönbséggel tudott továbbmenni az Európa Liga rekordbajnoka minimum elgondolkodtató.

Európa Liga, legjobb 32, visszavágó

Sevilla Fc. - Kolozsvári CFR 0-0 (0-0)

Sevilla: Bounou - Jesus Navas (En-Nesziri), Diego Carlos, Kounde, Reguilon - Joan Jordan (Banega 57.), Gudelj, Fernando – Suso (Nolito 67.), L.De Jong, Ocampos 
Cserék: Pastor, Sergi Gomez, Rony Lopes, Nolito, Banega, Escudero, En-Nesziri
Edző: Julen Lopetegui

CFR: Arlauskis - Cr. Manea, Vincius, Burcă (Boli 27.), Camora – Djokovic (Rondón 78.), Bordeianu, Păun, - Deac, Traore, Omrani (Golofca 84.)
Cserék: Sandomierski, Luis Aurelio, Boli, Golofca, Hoba, Cestor, Rondon
Edző: Dan Petrescu

Borítókép: CFR Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális