2024. március 29. péntekAuguszta

Gyenes Mani: soha nem gondoltam volna, hogy tíz Dakarom lesz

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 12:12 GMT +2, 2020. február 06.

A szatmárnémeti Gyenes Emánuel megnyerte a Malle Motó kategóriáját a 2020-as Dakaron, mi pedig megkérdeztük, utólag hogyan látja a versenyt és milyen tervei vannak.


Mi volt az első dolog amire gondoltál, amikor hazaértél? Tudtál pihenni, ünnepelni?

- A pihenésre gondoltam először, nagyon fáradt voltam. Ami az ünneplést illeti, a csapatom az AUTONET, minden évben rendel egy 70 kilogrammos tortát és a barátaimmal is elmegyünk bulizni. 

Karriered legjobb teljesítményét tetted le az asztalra és a legjobb eredményedet is érted el?

- Igen, az hogy megnyertem a Malle Motót, egy óriási eredmény, de én nem akarom elfelejteni a 2016-os tizennegyedik helyemet sem, az egy nagy eredmény volt számomra. Két különböző kategória ugyan, de nagy dolog volt, hogy privát versenyzőként olyan közel tudtam kerülni a top 10-hez. Szerintem most már olyan eredményeket nem fogok tudni elérni, a gyári versenyzők egyre többen vannak és velük felvenni a versenyt elég nehéz.

Milyen érzés a sárga LEGEND emblémát látni a neved mellett a Dakar honlapján?

- Nagyon nagy élmény számomra. 2007-ben amikor először elindultam a Dakaron, a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy nekem tíz Dakarom lesz. Nem is gondoltam ilyesmire, aztán szép lassan gyűltek az évek, és most elmondhatom magamról, hogy tíz verseny áll mögöttem és egy Legend embléma.

Ismerted az ellenfeleidet?

- Nem mindegyiket, de amikor megkapjuk a rajtlistát, akkor azért átnézzük, hogy kik lesznek az ellenfeleink és tudjuk az erőviszonyokat, így én is tudtam, hogy kik lesznek a riválisaim. 


Kitől tartottál a leginkább?

- Benjamin Melottól, tudtam, hogy ő egy nagyon gyors versenyző, csak ő első héten sokat hibázott, esett is és sok navigációs problémája is volt, emiatt nagy hátrányba került. Nekem a második héten már csak arra kellett figyelnem, hogy az előnyt megtartsam.

A negyedik videódban a Facebookon azt mondtad, hogy „ő gyorsabb nálam homokon és gyorsabb is lesz”. Honnan tudtad, hogy gyorsabb?

- Tudtam, mert láttam már tavaly is, hogy milyen időket ment a homokos részeken, néztem a tavalyi napi eredményeit most is, és tudtam, hogy ott gyors lesz. Tudom róla, hogy évekig élt Dubajban és nagyon felkészült az ilyen helyzetekre.

Második héten volt olyan, hogy kikaptam tőle 20 perccel, de a tizedik napon volt egy navigációs problémája és én behoztam rajta 10 percet. Két nap volt hátra és akkor voltam biztos abban, hogy ez a verseny az enyém lesz. Úgy számoltam, hogy ő fog rajtam hozni 15 percet, ezért az, hogy én tudtam nyerni ellene, ráadásul 10 perccel, nagyon sokat számított.

Az, hogy homokon ki hoz többet a másikon, pusztán vezetéstechnikai kérdés, vagy számít a motor is?

- Pusztán vezetéstechnikai, a motor ebben az esetben nem számít, csak a vezetés dönti el a különbségeket.

Sokáig úgy tűnt, hogy Florent Vayssade lesz az ellenfeled az első helyért vívott csatában.

- Igen, de én tudtam, hogy nem vele kell versenyeznem, tudtam, hogy Melot meg fogja előzni, őszintén szólva én mindig Melot eredményeit néztem, amikor a napi lista a kezembe került. Tudtam, hogy milyen problémái voltak az első napokban és tudtam, hogy sokkal gyorsabb lesz és meg fogja előzni Vayssade-ot. Én is valószínűleg tudtam volna gyorsabban menni, ha nagyon kellett volna védekeznem, vagy támadnom, de nekem második héten már csak egy taktikai versenyem volt.

Milyen a viszonyod Benjamin Melottal?

- Jó viszonyban vagyunk, biztos ő is nézte az eredményeim, de nincs olyan nagy rivalizálás köztünk, hogy ne legyen jó a hangulat. A versenyen egy-egy szakaszon nehéz előzni, mikor az elöl lévő motor nagyon porol, kockázatokat kell vállalni az előzéshez, de nem szoktunk durván védekezni. Ha látjuk, hogy a másik sokkal gyorsabb, akkor elengedjük, nem tartunk be egymásnak. Inkább a tereppel versenyzünk, mint egymással.

Persze ennek van egy olyan vetülete is, hogy vigyázunk magunkra és a másikra is. Ha nehéz terepen próbál előzni valaki és nem engedjük el, és az illető mégis megpróbálja, könnyen alakulhat ki balesetveszélyes szituáció, ami a versenyünk végét jelentheti.

Mikor izgultál a legjobban?

- Szerintem a második hét második napján, amikor tudtam, hogy jönnek a homokos napok, és féltem hogy Melot be fog hozni. Hiába volt 50 perc előnyöm, nem voltam nyugodt, ahogy én hoztam rajta ennyit, ő is hozhat rajtam.

Mennyire megterhelő fizikailag egy ilyen kéthetes verseny?

- Elég megterhelő. Ha itthon felkészülsz fizikálisan, akkor könnyebb dolgod van, és a pszichés nyomást is jobban bírod, de könnyű nem lesz semmiképp, mindenképp nagyon el fogsz fáradni. Pusztán az, hogy minden nap hajnali négykor kelsz és 600-700-800 kilométereket mész a melegben, nagyon elfáraszt. Persze ehhez még hozzáadódik a megterhelő terep és az, hogy ebben a kategóriában neked kell a motorodat is rendben tartani. A második hét végére nagyon össze tud gyűlni a sok stressz.


fotó: Gyenes Mani Facebook

Volt olyan versenyző, akinek meglepődtél a jó vagy rossz eredményén?

- Persze, voltak olyan versenyzők, akiket régen megvertem, és most annak dacára, hogy a végén mögöttem végeztek, 1-1 szakaszon jobban mentek mint én. A 33-as rajtszámú Loic Minaudierről (Team All Tracks – a szerk.) és a 78-as rajtszámú Olivier Painről (Team Jog – Nomade Racing – a szerk. ) beszélek, mindketten megleptek.

Figyelted a többi kategóriát is?

- Nem, nem volt időm, engem a sajátom érdekelt.

Hogy látod a jövődet, jövőre is részt veszel a Dakaron? Kaptál esetleg ajánlatokat más csapatoktól, esetleg elképzelhető-e, hogy várost váltasz?

- Igen, még nem tudom, milyen felállásban, de lesz Dakar. Biztosan nem fogok sem csapatot, sem várost váltani, maradok az AUTONET-nél és Szatmáron.

Nincs lehetőséged arra, hogy mondjuk egy gyári csapathoz szerződj?

- Sajnos nincs. A gyári csapatokat általában a fiatalok érdeklik, én nem vagyok öreg, de ezek a csapatok a 25 éves versenyzőket részesítik előnyben. Van egy másik ok is, mégpedig, hogy olyan országokból választanak új csapattagot, hol az adott gyárnak nagyobb a piaca, hiszen nekik az a lényeg, hogy sok motort adjanak el. Mivel Románia kis piac, ezért nincs megfelelő marketingértéke ahhoz, hogy egy nagy csapat romániai versenyzőt alkalmazzon.


fotó: Gyenes Mani Facebook

Közös képet posztoltál egy Forma-1 világbajnokkal a Facebookodra. Milyen arc Fernando Alonso a valóságban?

- Beszélgettünk, nagyon jó fej, közvetlen ember, egyáltalán nem öntelt. Odamentem hozzá, hogy csináljunk egy közös képet, azonnal mondta, hogy benne van. Minden jó volt. A Dakaron teljesen normális mindenki, nincsenek sztárallűrök.

(Borítókép: Gyenes Emánuel Facebook)

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális