2020. január 23. csütörtökZelma, Rajmund

Megvoltak főpróbák, jöhet a Magyarország - Románia

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 17:43 GMT +2, 2019. december 04.

Mindkét válogatott a legjobb meccsét játszotta a tornán, de ez csak egyiküknek volt elég a győzelemhez.


A női kézilabda-világbajnokságon Magyarország Szenegállal, Románia pedig Montenegróval játszott.

Az afrikai csapat eddig csak Spanyolország ellen veszített 9 góllal, Montenegrótól öttel, Romániától néggyel kapott ki, így papíron nehéz meccsre számíthatott Kim Rasmussen csapata. A nehézségek azonban csak papíron léteztek, a magyar válogatott már a találkozó elején elhúzott 6-1-re, a védekezés ráadásul annyira összeállt, hogy a szenegáliak alig jutottak szóhoz, ha pedig véletlenül mégis jó momentumuk volt, Triffa Ágnes egészen fantasztikusan, 50%-kal védett az első félidőben. A fentiek fényében nem meglepő, hogy 17-9-re vezetett a magyar csapat félidőben.

A második felvonás jóval visszafogottabb játékot hozott, a kétszámjegyű különbség megnyugtatta Tomoriékat és elkedvetlenítette a szenegáli hölgyeket. Rasmussen kevés időre kipróbálta a junior-világbajnok sort is, de a védekezéssel annyira elégedetlen volt, hogy nem hagyta őket sokat együtt játszani. Mindent egybevéve Magyarország könnyedén érvényesítette a papírformát és önbizalmat is szerzett, amire nagy szüksége lesz péntek délben, a csoportkör utolsó meccsén.


(kép: Magyar kézilabda-válogatott)

Nagyon izgalmas és rendkívül fizikális, tizennégy kiállítással járó meccset játszott Románia és Montenegró válogatottja. A románok pihentették Neagut a legutóbbi, Kazahsztán elleni találkozó előtt, a klasszis pedig meghálálta a törődést, tizenegy (!!) gólt rámolt be Montenegrónak, ebből hatot már az első félidőben.

A torna legjobb meccsét játszotta a román válogatott, de nem volt elég.
A „trikolórok” 12-11-re vezettek félidőben, sőt tizenöt perccel a vége előtt is volt 3 gól fórjuk (20-17), de Montenegró, egy egészen hihetetlen 7-0-s futással, nemhogy visszajött a meccsbe, de átvette a vezetést és 27-26-ra legyőzte ellenfelét, egyszersmind a csoportból is továbbjutott, az utolsó, Spanyolország elleni összecsapás eredményétől függetlenül.

Magyarország és Románia pénteken fogja egy valószínűleg kiélezett találkozón eldönteni a továbbjutás kérdését. Magyar szempontból kulcsfontosságú lesz Neagu semlegesítése, a románoknak pedig nagyon jól kell védekezniük a széleken.
A továbbjutáshoz Romániának győznie kell, Magyarországnak elég a döntetlen is, de bármelyik csapat jut is tovább, a következő csoportkört 0 ponttal fogja kezdeni.

Borítókép: Magyar kézilabda-válogatott

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális