2019. december 9. hétfõNatália

A Sepsi új edzője elrontotta a bemutatkozást

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 22:33 GMT +2, 2019. november 25.

A Liga 1 17. fordulójában a Viitorul a Sepsi OSK-t fogadta. A székelyek új edzővel vágtak neki a túrának, a régi stílust viszont otthon hagyták.


Hálátlan feladatott kapott a Sepsi új edzője, Leo Grozavunak a szezon egyik legnehezebb meccsén, a konstancai, Viitorul elleni idegenbeli mérkőzésen kellett bizonyítania.

Nem voltak vérmes reményei a Botoșani egykori edzőjének, mindössze egy döntetlent akart kicsikarni, ennek érdekében öt védőjátékos is helyet kapott a meccskeretben. Az elgondolás a történtek fényében nem volt helyes, a hazaiak már a 4. percben vezetést szereztek, Ghiță fejelt be egy baloldali szögletet.

A 27. percben a bal oldalon veszélyesen támadó hazaiak is betaláltak, Safranko révén egyenlített a vendégcsapat, ugyanakkor muszáj megjegyezni, hogy a szlovák csatár nem ért a bogyóhoz, egyszerűen belökte a kapust a kapuba labdástól. A helyes ítélet a támadófault lett volna, de a bíró megadta a gólt.

Rengeteg technikai hiba jellemezte a játékot, főleg a Sepsi védői hibáztak sokat. A Viitorul jól tartotta a labdát az ellenfél térfelén, a székelyek viszont tetszetős kontrákat vezettek a bal oldalon.

A 32. percben Tincu teljesen megérdemelten megkapta a második sárgalapját is, így a Sepsire egy órányi emberhátrány várt egy jobb erőkből álló gárda stadionjában. Ebben a helyzetben nem árt óvatosan játszani, az ésszerűség viszont nem Rachid Bouhenna kedvenc tulajdonsága, így a 36. percben egy teljesen fölösleges fault után ő is megkapta a második sárgalapját.

Az első félidőben a Sepsi hét (7!) sárgalapot kapott és az az igazság, hogy megérdemelte mindeniket. Lehet, hogy a székely csapat László Csabával nem a legeredményesebb futballt játszotta, de durva belépőkre alapuló favágó-futballt soha nem láthattunk tőlük. Grozavu egyértelműen fizikális játékra (értsd:rugdosódás) kérte a csapatot, és nem vagyunk benne biztosak, hogy hosszútávon ez működőképes lehet, abban viszont igen, hogy már rövidtávon is vállalhatatlan. Grozavu a 90-es évek Dinamójában is inkább verőember volt, mint futballista és úgy tűnik, hogy edzőként is ezt a vonalat kívánja képviselni Szentgyörgyön.

(kép: Viitorul Facebook)
Bár az első félidőt kihúzta az OSK, kettős emberhátrányban csak az volt a kérdés, hogy meddig fogják bírni a Viitorul folyamatos támadásait. Hagi tanítványai főként a bal oldalt erőltették, ugyanakkor ajtó-ablak lehetőségeik nem voltak.

A második felvonásban Hagi nem változtatott csapata támadási sémáin, ugyanúgy a szélekre alapozott, és ez be is vált, a hazaiak az 51. percben pedig megszerzték a vezetést. Louis Munteanu lőtt a kapuba 7 méterről, Ciobanu bal oldali lapos passza után.

A gól után szinte semennyit nem változott a játék képe, a Viitorul a mezőnyfölényét próbálta érvényesíteni, a Sepsi pedig védekezett, amennyire erejéből telt.

A 70. percre nagyon leült a meccs, a Viitorul illendőségből támadgatott, a Sepsi pedig nem is gondolhatott többre, mint védekezésre. A 80. percben a Viitorul bebiztosította a veszélyben egyébként sem forgó győzelmét, Rivaldinho lőtte be Ciobanu passzát, szinte pontosan olyan helyzetből, mint Munteanu fél órával azelőtt. Egy perc múlva ismét Rivaldinho próbálkozott, de Niczuly bravúrral hárított.

A 86. percben a bíró nagyot hibázott, egy teljesen tiszta labdalevételt kezezésnek ítélt és tizenegyeshez juttatta a Viitorult. A büntetőt Matei belőtte, beállítva ezzel a 4-1-es végeredményt.

LIGA 1, 17. forduló

Viitorul - Sepsi OSK 4-1 (1-1)

Viitorul: Căbuz – de Nooijer (Filip 68.), Ghiță, Artean, Mladen – Iacob (Matei 46.), Achim, Ciobanu – Houri – Rivaldinho, Zoua (Munteanu 18.)
Edző: Gheorghe Hagi

Sepsi: Niczuly – Kilyén, Bouhenna, Diakhite, Ștefan – Vașvari, Tincu, Velev – Gál-Andrezly (Deaconu 63.) – Carnat (Adebanjo 40.), Safranko (Konongo 83.)
Edző: Leo Grozavu

Gólszerzők: Ghiță 4., Munteanu 52. Rivaldinho (80.), Matei (86.) ill. Safranko (27.)

Borítókép: Viitorul Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális