2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Az év legfontosabb meccse jön a magyar válogatott számára

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 16:50 GMT +2, 2019. november 20.

Kedden este 21:45-től a magyar válogatott idegenben mérkőzik meg Wales-szel. Ha Marco Rossi tanítványai nyerni tudnak, azzal biztosan részt vesznek a 2020-as Európa-bajnokságon. Ha nem, akkor kétmeccses pótselejtező vár a csapatra. Hogyan látják az esélyeket a résztvevők?


A csoportot 17 ponttal vezető Horvátország már biztosan EB-résztvevő, a második helyen Magyarország áll 12 ponttal, a harmadik helyen Wales 11 ponttal, a negyediken Szlovákia 10 ponttal, az utolsó helyen pedig Azerbajdzsán szerénykedik 1 ponttal.
Pontegyenlőség esetén az egymás ellen elért eredmény számít, azaz a magyar-szlovák kettősből az utóbbi juthat tovább.
Mind Wales, mind Magyarország nemzeti csapata számára sorsdöntő jelentőséggel bír a mérkőzés, hiszen mivel Szlovákia várhatóan megveri Azerbajdzsánt, a jelen helyzetben biztos továbbjutást 14 pont megszerzése jelent. 

A hiányzókat tekintve a helyzet távolról sem mondható ideálisnak, a válogatottból több kulcsember is hiányzik, Willi Orban mellett Kádár Tamás és Korhut Mihály sem bevethető egy ideje, de az Uruguay elleni találkozó is tovább rövidítette a padot, hiszen Kalmár Zsolt bokatörést szenvedett.

Hétfő este a válogatott sajtótájékoztatót tartott Cardiffban, Marco Rossi szövetségi kapitány és Nagy Ádám, a Bristol City középpályása válaszolgatott az újságítók kérdéseire.

Nagy Ádám elmondta, hogy nem szabad a pótselejtezőre gondolni, nem kell azzal foglalkozni, hogy a kezdősípszó pillanatában továbbjutásra áll a csapat, mindent meg kell tenni a győzelemért. A középpályás egy közös célról beszélt és arról, hogy egész Magyarországért játszanak.

(Nagy Ádám a sajtótájékoztatón, kép: MLSZ Facebook)
Marco Rossi szerint rendkívül kemény meccs lesz, nyilvánvaló, hogy a Ryan Giggs vezette hazai alakulat is mindent meg fog tenni a győzelemért. Az ellenfél játékosai közül kiemelte Gareth Bale-t (Real Madrid), Aaron Ramsey-t (Juventus), és a Manchester United mindössze 22 éves szélsőjét, Daniel James-t, akit Wales Kylian Mbappéjának nevezett.

Ezeket a neveket figyelembe véve, ne legyenek illúzióink, a mérkőzésen nem Magyarország lesz a favorit, ezzel együtt nem szabad elfelejtenünk, hogy ezt a csapatot egyszer már megverte Magyarország ebben a selejtezősorozatban.

Az ellenfél szövetségi kapitánya, és legmagasabbra taksált játékosa, Gareth Bale is elmondta meglátásait a hétfői nap folyamán.

Ryan Giggs szerint a hazaiak kucsszavai a „minőség” és a „bátorság”, valamint mindent meg kell tenniük azért, hogy újra átéljék a 2016-os élményeket.

Bale kifejezte a visszatérése felett érzett örömét (négy hetet volt kénytelen kihagyni) és elmondta, hogy mindenképpen sokat fog beszélni a fiatal játékosokkal a mérkőzés előtt, hogy felkészítse őket a nagy téttel bíró találkozóra.

Az az együttes, aki nem győztesen el a pályát, a Nemzetek Ligája pótselejtezőiben folytatja, de hogy melyik ágon, az a november 22-i sorsolástól függ.

Borítókép: MLSZ Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális