2024. március 29. péntekAuguszta

Nem sikerült jól a magyaroknak a Puskás Aréna nyitómeccse

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 16:50 GMT +2, 2019. november 20.

A magyar válogatott Uruguay ellen lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a Wales elleni sorsdöntő összecsapás előtt. A mérkőzés egyúttal a 65 000 férőhelyes Puskás Aréna megnyitója és Gera Zoltán búcsúmeccse is volt.


Gera Zoltán kezdőrúgásával indult a Magyarország – Uruguay felkészülési mérkőzés a Puskás Aréna felavatásán péntek este 20:00 órától.

Már a második percben vezetést szerezhetett volna a piros-fehér csapat, amikor Dzsudzsák Balázs beadásából Szalai Ádám fejelt a kapu jobb felső sarka mellé. Az uruguayi csapat sem maradt adós a válasszal, Suarez óriási helyzetét védte Dibusz az 5. percben.

A 15. percben vezetést szerzett a vendég csapat, Vina nagyon megverte Besét, és tökéletesen, laposan adta be a labdát Cavaninak, aki becsúszva a kapuba pofozta azt. 7 perc múlva már 0-2 volt az állás, Suarez passzolt Rodrigueznek, aki előbb kicselezte Besét, majd kitűnő rúgótechnikáról adva tanúbizonyságot, éles szögből a hosszúba lőtt.

Ebben a pillanatban úgy tűnt, hogy nagyon csúnya vége is lehet a stadionavatónak, a vendégek nem vettek vissza, azonban a hazai csapat mintha felébredt volna, egyre jobb támadásokat vezetett a Rossi-legénység. A B-közép ,,Lőjetek egy gólt” rigmusa egyre hangosabb volt, ez alighanem motiváló hatással is bírt, mert a 25. percben egy jobboldali szabadrúgás után Szalai Ádám 12 méterről bevette Muslera kapuját.

(Kép: MLSZ Facebook)

A játékrész hátralevő részében több gól nem esett ugyan, azonban helyzetek akadtak. A vendégek részéről Suareznek volt egy alattomossága miatt jó lövése, és Cavani is megérdemelt volna egy tizenegyest miután Lang lerántotta. Hazai oldalról egy Dzsudzsák által pocsékul lőtt szabadrúgás (amit Szoboszlai lerántásért kapott a válogatott), valamint egy Szoboszlai-helyzet, ami egy rossz oldalváltással ért véget.

Mindent egybevéve megérdemelten vezetett a vendégcsapat, a helyzet azonban nem volt reménytelen egy félidőnyi játék után.

A második félidő tempóját tekintve kicsit visszafogottabb volt mint az első, Marco Rossi szövetségi kapitány a keddi meccsre gondolva már az első negyedórában lecserélte Dzsudzsákot és Szalait is, előbbi helyére Kovács állt be, utóbbit pedig Feczesin váltotta.

Uruguay többet támadott, de pontatlanul, Oscar Tabárez előbb Suarezt, majd Cavanit is lecserélte. Nagyjából békés focizgatással ment le az utolsó félóra, imitt-amott volt 1-1 fault, de Uruguay nem erőltette a nagyobb különbséget, Magyarország pedig a kulcsemberek nélkül nem játszott veszélyesen.


Magyarország: Dibusz - Bese, Lang, Baráth (Szalai 71.), Korhut (Nagy 75.) - Vida - Dzsudzsák (53. Kovács), Kalmár (Holman 82.), Szoboszlai (Nagy Ádám 68.), Varga - Szalai (60. Feczesin)
Edző: Marco Rossi

Uruguay: Muslera - González, Coates, Godín, Vina (Torreira 68.) - Rodriguez (Pereiro 82.), Bentancur (Vecino 53.), Valverde (Torreira 67.), Lozano - Cavani (Stuani 74.), Suarez (M. Gomez 45+1.)
Edző: Oscar Tabárez

Gólszerzők: Szalai 25. ill. Cavani 15., Rodriguez 21. 

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális