2024. március 29. péntekAuguszta

Liga1: Otthon mégsem hibázhat egy bajnok...

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 22:49 GMT +2, 2019. november 02.

Ha a CFR komolyan gondolja a hamadik zsinórban megszerzett bajnoki címet, akkor mindenképp nyernie kellett hazai pályán, az Academica Clinceni ellen


November 2-án a regnáló bajnok az Academica Clinceni együttesét fogadta, a román bajnokság 15. forulójában.

Dan Petrescu pénteken azt nyilatkozta, hogy jobban tart a Clinceni elleni hazai meccstől, mint a csütörtöki, Rennes elleni találkozótól. Néhányan csak mosolyogtak, néhányan epésebb megjegyzéseket tettek, de tény, ami tény: Dan Petrescu szinte a legjobb kezdőjét tette fel a kiesés ellen küzdő Academica ellen.

Az első félidőben nagyon álmosan játszott a CFR, akkor sem ébredt fel a hazai csapat, amikor a 2. percben megszerezhette volna a vezetést a vendégcsapat. A mezőnyfölény megvolt, de gólra nem sikerült váltani az előnyt. Kidolgozott nagy helyzetek nem akadtak, Itunak volt egy ígéretes pozíciója, de pocsék lövést eresztett a kapu felé.

Dan Petrescu, a támadójátékot segítendő levitte Itut a 32. percben, helyére az a Traoré jött, aki az utóbbi hetekben egyre javuló formát mutatott. A CFR trénere nem érte el a célját, játék képe innentől inkább hasonlított egy Championship-meccshez, mint bármi máshoz.

A Clinceni több gyanús megmozdulást is elkövetett a tizenhatoson belül, büntető egyikért sem járt, a félidő végén Cebotaru fejelhetett volna egy gyönyörű gólt a saját kapujába, de a fejes a kapufán csattant.

A második félidő elején Okan teljesen egyértelműen kezezett a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Culio lőtte a kapuba. A vezetés tudatában a hazaiak elkezdtek jobban futballozni és szűk húsz perc alatt eldöntötték a mérkőzést. Először Traoré talált be, előbb átvette Omrani kitűnő passzát, majd a labdát a tizenegyespontig vitte és a kapujából az egész este folyamán katasztrofálisan kijövő Miguel Santos mellett begurította a kapuba. Két perc múlva megint Traoré volt a főszereplő, zseniális, ugyanakkor kicsit megalázó cseleket mutatott be a Clinceni védőivel szemben, befejezni azonban Deac-nak sikerült, a kolozsvári középpályás pontosan lőtt a hosszúba.

A mérkőzés hátralevő 20 percében egyik csapat sem erőltetett semmit, a hazaiak elégedettek voltak a háromgólos győzelemmel, a vendégek pedig hitehagyottan fociztak.

Liga1, 15. forduló


Kolozsvári CFR – Academica Clinceni 3-0 (0-0)

CFR: Arlauskis – Susic, Vinicius, Boli, Camora – Bordeianu – Deac, Itu (Traoré 32.), Culio, Costache (Petrilă) – Omrani (Djokovic 73.)
Edző: Dan Petrescu

Clinceni: Miguel Santos – Matei, Chatziterzoglu, Patriche, Dobrescu – Șut (Cristian 73.), Cebotaru – Achim (Nsiah 62.), Buziuc (Dumitru 83.), Ion – Vojtus
Edző: Ilie Poenaru

Gólszerzők: Culio (52. 11-esből), Traoré (69.), Deac (71.)

(Borítókép: CFR Facebook)

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális