2019. október 15. keddTeréz

Már csak egy csapat veretlen az Erste Ligában

Orbán Zsolt Orbán Zsolt utolsó frissítés: 16:45 GMT +2, 2019. október 05.

A Csíkszeredai Sportklub megnyerte hazai rangadóját a Dunaújvárosi Acélbikákkal szemben és egyedüliként maradt veretlen az Erste Ligában.


A Sportklub szurkolói bizakodva várhatták a DAB elleni pénteki rangadót, ugyanis csapatuk egy híján a maximális pontszámmal abszolválta első magyarországi túráját. A címvédő FTC után a Hokiklub Budapest és DEAC sem tudta elvenni a kék-fehérek veretlenségét, ráadásul a három meccsen négy gólt és három asszisztot produkáló Joshua Shallat a hét játékosának, míg Rokaly Szilárd Debrecenben szerzett nem mindennapi találatát a hét góljának válaszották meg. Íme:

A csíkiakhoz hasonlóan a dunaújvárosiak is veretlenek voltak a rangadó előtt, Azariék pontot sem veszítettek korábban. A tavalyi katasztrofális szezon után, amely során a rájátszásról is lemaradt, a liga kétszeres bajnoka rendezte sorait és most újból az élmezőnyhöz tartozik.

A Sportklub játékosai azonban nem illetődtek meg a jó sorozatban levő ellenféltől, Jason Morgan tanítványai az első harmadban óriási fölényben hokiztak, ennek eredményeként az első percekben meg is szerezték a vezetést Rokaly Szilárd révén. Ezt megelőzően a játékvezetők egy gólgyanús szituációt néztek újra, a nagy formában védő Garret Hughsont kettős kapuvas mentette meg.

A játék képe alapján akár több góllal is vezethetett volna a Sportklub, de az első szünetre minimális hazai előnnyel volnultak a csapatok.

fotó: Pál Zoltán/Csíkszeredai Sportklub

A középső játékrészben egymást követték a gólok, előbb Somogyi Balázs büntetlőlövést értékesítve egyenlített, a másik kapunál viszont nagyon gyorsan érkezett a válasz Evan Brophey ütőjéből. Hugo Turcotte egy védelmi hibát kihasználva 2–2-re módosította az állást, erre Becze Tihamér felelt, így megint a Sportklubnál volt az előny. Már csak néhány másodperc volt hátra a harmadból, amikor Rokaly Sz. passzából Shalla húzta kapura a korongot. Hughson elképesztő védést mutatott be, de a játékvezetők a videóbíró segítségével gólt ítéltek.

A záró felvonásban emberhátrányban szépített a DAB, Hruby Gellért lövése visszapattant a palánkról és Keegan Dansereau visszaadta a reményt az újvárosiaknak. A folytatásban Rod Pelley lőtt óriási kapuvasat, a Sportklub ügyesen tartotta minimális előnyét, a DAB nem tudott komolyabb nyomást gyakorolni Makszim Szamankov kapujára. A vendég a végjátékban nehezen tudták lehozni kapusukat, de ez a taktikai lépés nem jött be, Shalla postázta a pakkot az üres kapuba, ezzel véglegesen eldöntve a mérkőzést.

Mestermérleg

Jason Morgan (Sportklub): „A legutóbbi mérkőzések tapasztalataiból kiindulva azt kértem a srácoktól, hogy megint ne kezdjünk álmosan, lassan. Az első hely a tét, péntek este, telt ház, ráadásul Flinta születésnapja, és kezdjünk energikusan és a saját játékunkat követve. Nagyon jól is sikerült, hiszen a gólunk mellett számtalan lehetőséget kidolgoztunk, de a kapusuk parádézott. A második felvonásban a Dunaújváros is jobban jött ki, éltek a lehetőségeikkel, hiszen ott is remek játékosok vannak. Összességében viszont sikerült végig nyomást gyakorolnunk az ellenfélre. Nagyon fontos volt, és nem először a szezonban, hogy kapott gólra nagyon gyorsan tudtunk válaszolni és ebből mi építkezhettünk.”

Miroslav Ihnacak (Acélbikák): „Nagyon rosszul kezdtünk, de nem is dolgoztunk eleget, ahhoz amennyi kellett volna, legalábbis az első harmadban. A második harmadtól kezdve már sikerült mezőnyben kiegyenlítetté tenni a meccset. Kellemetlenül érintett minket, hogy kétszer is kiegyenlítettünk, de nagyon hamar újból hátrányba találtuk magunkat és talán a harmadik kapott gól az sorsdöntő volt ilyen szempontból.”

Pénteken az Erste Liga másik két erdélyi csapata is jégen volt, a Brassói Corona hazai pályán magabiztosan legyőzte a DEAC gárdáját, míg a Gyergyói HK szoros csatában kapott ki a Fehérvári Titánoktól. Az FTC és az UTE egyaránt könnyedén nyert, a zöld-fehérek a Vasas, a lilák a Hokiklub Budapest ellen gyűjtötték be a három pontot.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz, 4. játékhét
Pénteki játéknap

Csíkszeredai Sportklub–Dunaújvárosi Acélbikák 5–3 (1:0, 3:2, 1:1)
gól: Rokaly Sz. (6.), Brophey (28.), Becze (34.), Shalla (40., 60.), ill. Somogyi (28., büntetőlövés), Turcotte (30.), Dansereau (47., emberhátrány)
kapura lövések: 61–28
kiállítások: 14, ill. 12 perc

Brassói Corona–DEAC 3–1 (1:0, 2:0, 0:1)
gól: Bíró G. (4.), Tranca (30.), Gajdó (35.), ill. Berta (60., kettős emberelőny)
kapura lövések: 46–25
kiállítások: 12, ill. 32 perc

Fehérvári Titánok–Gyergyói Hoki Klub 4–3 (2:1, 1:1, 1:1)
gól: Dézsi (9., kettős e.e.), Balogh (18., e.h.), Zion (30.), Campbell (46.), ill. Tendler (16., 47.), Constantin (22.)
kapura lövések: 45–38
kiállítások: 8, ill. 8 perc

UTE–Hokiklub Budapest 5–1 (1:1, 3:0, 1:0)
gól: DiDiomete (16.), Carlson (25., 34., e.e.), Csamangó (34., 42.), ill. Rossingol (20.)
kapura lövések: 40–34
kiállítások: 20, ill. 8 perc

Schiller-Vasas HC–FTC-Telekom 1–6 (1:0, 0:5, 0:1)
gól: Székely Mádai (10.), ill. Farkas (28.), Pulli (29.), Switzer (33.), Tóth R. (34., 39.), Nagy G. (50. e.h.)
kapura lövések: 28–44
kiállítások: 8, ill. 10 perc

A bajnokság állása: 1. FTC 23 pont (10 mérkőzés), 2. Sportklub 21 p. (8 m.), 3. DAB 18 p. (7 m.), 4. Brassó 16 p. (8 m.), 5. UTE 10 p. (8 m.), 6. DEAC 10 p. (8 m.), 7. Titánok 9 p. (10 m.), 8. GyHK 8 p. (8 m.), 9. HKB 4 p. (7 m.), 10. Vasas 4 p. (8 m.)

További program:

Szombat
18.30 Brassói Corona–Dunaújvárosi Acélbikák
19.00 Hokiklub Budapest–Gyergyói Hoki Klub

Vasárnap
18.30 Csíkszeredai Sportklub–DEAC
18.40 Schiller-Vasas HC–Fehérvári Titánok
19.00 FTC-Telekom–Hokiklub Budapest

Hétfő
18.30 Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub
19.00 UTE–Gyergyói Hoki Klub

jégkorongErste LigaCsíkszeredai SportklubDunaújvárosi Acélbikák
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális