2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

A Lazióra hangolva gurítottak egy laza ötöst

Orbán Zsolt utolsó frissítés: 10:29 GMT +2, 2019. szeptember 14.

Eltiltások ide vagy oda, a Kolozsvári CFR kiütéses győzelemmel vette vissza az első helyet a Liga 1-ben. Megvolt a bemelegítés a Lazio elleni Európa Liga-meccsre.


Kéthetes nemzetközi szünet után az alapszakasz kilencedik fordulójával folytatódott az élvonalbeli román labdarúgó-bajnokság. A pénteki játéknap első mérkőzésén az Academica Clinceni két öngólt hozó mérkőzésen ikszelt călărași-i albérletében az Astra Giurgiuval, majd az esti találkozón a Kolozsvári CFR-nek minden esélye megvolt, hogy visszafoglalja az első helyet.

A fellegvári stadionban a tabella utolsó helyén szerénykedő FC Voluntari vendégeskedett, s bár a LPF fegyelmi bizottságától hét közben rossz hírek érkeztek, úgy tűnik, a vasutasokat nem sikerült kizökkenteni. A címvédő legkategorikusabb győzelmét hozta össze a 19/20-as idényben, lemásolva a Viitorul teljesítményét, a dobrudzsaiak az első fordulóban a Dinamót oktatták ugyanilyen arányban.

A kulcspasszokat osztogató Deac csapata legjobbja volt a Voluntari ellen

A CFR a legutóbbi fordulóban az Astra pályáján veszítette el veretlenségét egy kaotikus mérkőzésen. Mint emlékezetes, Sebastian Colțescu játékvezető Dan Petrescu vezetőedzőt, Camorát és Vâtcă-kapust is kiállította, a házigazdák ráadásul két büntetőt kaptak, így a bajnokság góllövőlistáját vezető Păun hiába duplázott, Dan Alexa együttese 3–2-re nyert a balhés kimenetelű bajnokin.

A liga súlyos büntetésekkel sújtotta a napokban a kolozsváriakat: Petrescut négy, Vâtcăt és Păunt három-három, míg Camorát egy mérkőzésről tiltották el, még a klub jogi tanácsosát, Ioan Ivașcut is elmeszelték két hónapra, mivel állítólag ő is sértegette a mérkőzésen több vitaható ítéletet hozó craiovai bírót.

A bajnoknál hamar rendezték a sorokat, a péntek esti bajnoki alig kezdődött el, a CFR már vezetett is. Deac szabadrúgásból betekert labdáját Cătălin Itu fejelte a hálóba, az újonc második gólját szerezte a felnőtt csapatban. A nagyon korai találat megbénította az ilfoviakat, miközben a bordó mezesek felszabadultan futballozhattak. A 12. percben Deac nagyszerűen indította egy ellentámadáson Traorét, akit Rodriguez rántott le utolsó védőként – azonnal villant a piros, a spanyol bekk meccse véget ért.

Cristiano Bergodi alakulata a 28. percben kettős emberhátrányba került. A Sepsi OSK-tól távozó Marko Szimonovszki bemutatkozása nagyon rosszul sikerült, a macedón csatár egy felugrásnál lekönyökölte Hobant, a mozdulat nem tűnt szándékosnak, de Iulian Călin játékvezetőnél ez is pirosat ért. Szimonovszki az öltözőbe vonulva sportszerű kézmozdulattal ismerte el hibáját, elcsendesítve a zúgolódó nézőket, Hoban pedig kapott egy fejkötést és percekkel később nagyszerű befejezéssel növelte az előnyt. Egy jobb oldali beadás után Deac sarokkal gurította vissza a CFR 28-asához, Hoban nem tétovázott, a tizenhatos félköréből a jobb felsőbe helyezte a labdát.

A következő veszélyes támadásnál Costache úgy lemásolta Hoban gólját, mintha az egész csak visszamutatás lenne. Pereira átadása után a fiatal szélső csinált egy cselt, majd ballal kapura tüzelt, Rîmniceanu ezúttal is esélytelenül vetődött. Háromgólos hátrányban és két mezőnyjátékossal kevesebben a Voluntari pontszerzési esélyei teljesen reménytelenek voltak ebben a pillanatban. A szünet előtt Traoré még kihagyott egy nagy lehetőséget Susic beadásánál, a Voluntari kapusa a keresztléc segítségével védte a gyepről felpattanó fejest.

Alin Minteuan másodedző valószínűleg már a Lazio elleni EL-meccsre gondolva a szünetben becserélte Omranit, hogy a francia légiós lendüljön játékba. A játékrész elején Costache középre adott labdája éppen Omranit kereste, de Achim megelőzte a csatárt és öngólt jegyzett. Omrani később csak betalált, Michael Pereira nagyszerűen kanyarított a kilenceshez, aki a jobb alsóba fejelt. A második félidőben a nemrég igazolt Golofca is pályára lépett a hazaiaknál, míg a mindössze 19 éves Andrei Dodi Joca először kapott lehetőséget a felnőttek között.

A Kolozsvári CFR kiütéses győzelmével újra átvette a vezetést a Liga 1-ben, a mezőnyből egyedüliként veretlen Medgyes csak akkor előzhet vissza, ha a forduló zárómérkőzésén nyerni tud a Viitorul pályáján. Dan Petrescu együttes csütörtökön a Laziot fogadja az Európa Liga csoportkörének nyitányán, a Serie A-ban két forduló után négy ponttal álló olasz csapat vasárnap délután a SPAL-lal játszik idegenben.

Liga 1, alapszakasz, kilencedik forduló

Kolozsvári CFR–FC Voluntari 5–0 (3–0)
gól: Itu (2.), Hoban (35.), Costache (37.), Achim (51., öngól), Omrani (67.)
kiállítva: Rodriguez (12.), Simonovski (29.) - mindketten a vendégektől

CFR: Arlauskis – Susic, Burcă, Cestor, Peteleu – Itu, Hoban, Deac (Joca 76.) – Costache (Golofca 61.), Traore (Omrani a szünetben), Pereira. Edző: Alin Minteuan.

Voluntari: Rîmniceanu – Gadze, Achim, Rodriguez, Kocic – Gheorghe (Costin 54.). Gorbsov (Căpățână 68.), Laidouni – Mățan (Balaur 17.), Szimonovszki, Avto. Edző: Cristiano Bergodi.

Korábban:

Academica Clinceni–Astra Giurgiu 1–1 (1–1)
gól: Tamaș (33., öngól), ill. Popescu (45., öngól)
kiállítva: Radunovic (74.) – a vendégektől

További program

Szombat
18.30 Chindia Târgoviște–Sepsi OSK
21.00 Dinamo Bukarest–FC Botoșani
Vasárnap
18.00 Poli Iași–FC Hermannstadt
21.00 U Craiova–FCSB
Hétfő
21.00 FC Viitorul–Medgyesi Gaz Metan

forrás: lpf.ro

Nyitókép: Dan Tautan/Kolozsvári CFR - Facebook

FC VoluntariKolozsvári CFRLiga 1futball
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális