2019. szeptember 21. szombatMáté, Mirella

Nem sikerült a bravúr, Románia vereséget szenvedett Spanyolországtól

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 01:15 GMT +2, 2019. szeptember 06.

Cosmin Contra ötvédős felállása nem működött, a spanyol úthenger Románián is átment.


Románia labdarúgó-válogatottja a veretlen Spanyolországot fogadta a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjének ötödi körében. A hazaiak azzal a tudattal léptek pályára, hogy egy döntetlen hatalmasat dobna a továbbjutási esélyeiken, hiszen ők lennének az egyetlenek, akik a biztos csoportelső ellen pontot szereznek. Ennek megfelelően Cosmin Contra szövetségi kapitány a selejtező során először, ötvédős hadrendben küldte pályára tanítványait.

A meccs dinamikája az első perctől világos volt, a spanyolok birtokolták a labdát és támadtak, a románok pedig jobbára védekeztek és megpróbáltak kontrázni. Mivel Moreno csapata szinte kizárólag a jobb oldalról beadott labdákat erőltette, ezért Jesus Navasra nagy szerep hárult. A Manchester Citynél még szélsőt játszó sevillai védő sebessége megkopott ugyan egy kicsit, de cselezni és beadni még mindig nagyon tud. Ennek eredményeként Moreno csapata többször is veszélyeztetett, Tătărușanu azonban a helyén volt.

A 28. percben Ciprian Deac rálépett Ceballos lábára a tizenhatoson belül, Deniz Aytekin játékvezető pedig a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest Sergio Ramos lőtte be, a vendégek ezáltal megszerezték a megérdemelt vezetést.

fotó: uefa.com

A románoknak nem sok ötletük volt a labdakihozatalokat vagy a támadásszervezést illetően, ráadásul a hispánok nem tették meg azt a szívességet, hogy hagyják őket építkezni. A letámadás megtette a hatását, a vendégek nagyon könnyen szereztek labdát és sok támadást is vezettek, ugynakkor nem kapkodtak el semmit. Ennek eredménye egy nyomasztó 73 százalékos labdabirtoklási fölény lett.

A hazaiak nagyon ritkán vendégeskedtek az ellenfél térfelén, és azzal a kevés lehetőséggel sem tudtak élni, ami előttük adódott. Támadásaik jobbára távoli lövésekre korlátozódtak, amiből négy is volt az első játékrészben, de egyik sem találta el a kaput.

Jóformán még el sem kezdődött a második félidő, a spanyolok máris megduplázták előnyüket. A 48. percben a vendégek befűzték az oktatófilmet, egy szenzációs támadás végén Alcacernek már csak a kapuba kellett passzolnia Jordi Alba átadását.

Az 59. percben megtörtént, amire senki sem számított, a hazai csapat szépített, egy jobboldali beadást Pușcaș bólintott vissza a kapu elé, a három perccel azelőtt csereként beálló Florin Andone pedig Kepa mellett a kapuba fejelt. Contra belejött a támadócserékbe, négy perccel a gól után Stanciu helyére Ianis Hagit hozta be.

A gól után a román válogatott kockáztatott az egyenlítés reményében, többször is négy játékossal próbálták zavarni a spanyolok labdakihozatalait, a vendégek azonban nem vesztettek több labdát mint addig, továbbra is játszották ugyanazt a labdabirtoklós játékot, amit az első félidőben.

Már-már azt hihettük volna, hogy további izgalmak nélkül folyik le az utolsó tíz perc, amikor Llorente ígéretes helyzetben felrúgta Pușcaș-t, Aytekin piros lappal jutalmazta a megmozdulást, a hazaiak jó pozícióból lőhettek egy szabadrúgást, Ianis Hagi azonban a saját csapattársába lőtte a labdát.

Ahogy az várható volt, az emberhátrány miatt a vendégek mezőnyfölénye csökkent, a hazaiak pedig nagyobb területen támadhattak, a mérkőzés végén többször is nagy helyzetbe kerültek. A kiváló csapatvédekezésnek és Kepa bravúros védéseinek köszönhetően Spanyolország továbbra is százszázalékos, Románia pedig a negyedik helyre csúszott vissza a csoportjában .

Románia a következő meccset Málta ellen játssza, szeptember 8-án, hazai pályán.

Eb-selejtező, F-csoport, 5. forduló

Románia–Spanyolország 1–2 (0–1)
Bukarest, Nemzeti Aréna
vezette: Deniz Aytekin (német)
gólszerzők: Andone (59.) ill. Ramos (29., tizenegyesből), Alcacer (47.)
sárga lap: Marin (31.), ill. Ramos (29.), Saul (76.), Kepa (90+2.)
kiállítva: Llorente (79.) 

Románia: Tătărușanu - Benzar, Nedelcearu, Chiricheș, Grigore, Toșca - N. Stanciu (I. Hagi 63.), R. Marin, C. Deac (Maxim 71.) - Pușcaș, Keșeru (Andone 59.)
Szövetségi kapitány: Cosmin Contra

Spanyolország: Kepa - J. Navas, Ramos, Llorente, Alba - Saul, Busquets, Fabian Ruiz – Rodrigo (Oyarzabal 71.), Alcacer (Hermoso 84.), Ceballos (Sarabia 76.)
Szövetségi kapitány: Robert Moreno

Norvégia–Málta 2–0 (2–0)
gól: Berge (34.), King (45+1., büntetőből)

Feröer–Svédország 0–4 (0–4)
gól: Isak (12., 15.), Lindelöf (23.), Quaison (41.)

# Csapat M GY D V GA P
1. Spanyolország 5 5 0 0 13:3 15
2. Svédország 5 3 1 1 12:7 10
3. Norvégia 5 2 2 1 10:7 8
4. Románia 5 2 1 2 12:7 7
5. Málta 5 1 0 4 2:12 3
6. Feröer 5 0 0 5 3:16 0


Nyitókép: frf.ro

román labdarúgó-válogatottselejtező2020-as labdarúgó-Ebfutball
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális