2019. október 15. keddTeréz

BL-selejtező: előnnyel utazhat Bulgáriába a Fradi

Lelátó utolsó frissítés: 14:17 GMT +2, 2019. július 11.

A magyar bajnok Ferencváros győzelemmel kezdett a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében, Szerhij Rebrov gárdája szerdán este 2–1-re nyert a Ludogorec Razgrad ellen a párharc budapesti mérkőzésén.


A zöld-fehérek legutóbb 15 éve, a Sparta Praha ellen ünnepelhettek győzelmet a BL-selejtezőben, a csapatot akkor László Csaba, a Sepsi OSK jelenlegi vezetőedzője irányította. A székelyudvarhelyi tréner vezetésével az FTC a 2004/2005-ös kiírásban előbb az albán KF Tirana együttesén jutott túl, s bár a harmadik körben sikerült előnybe kerülni az Üllői úton, a csehek visszavágtak hazai pályán, így a Ferencváros végül lemaradt a főtábláról.

A Fradinak – a román bajnok Kolozsvári CFR-hez hasonlóan – ezúttal négy párharcot kell megnyernie, hogy a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelhessen, ráadásul az OTP Bank Liga címvédője már az első körben nehéz ellenfelet kapott: a Ludogorec Razgrad az utóbbi években rendszeres tagja volt az Európa Liga, illetve az elitsorozat csoportjainak. A bolgár aranyérmes a 2014/15-ös, valamint a 2016/17-es idényben is a BL legjobb 32 csapata között vitézkedhetett.

A Groupama Arénában rendezett odavágót kiválóan kezdték a hazaiak, akik már a hatodik percben megszerezték a vezetést: a csapatkapitány Lovrencsics Gergő beadása után a norvég légiós, Tokmac Nguen segítette a kapuba a labdát. A szünetig viszont egyenlítettek a vendégek, Ihnatenko passzolt ellenfélhez a saját térfelén, Tchibota lövését még védte Dibusz, de a visszapattantót a leshatáron álló Jakub Swierczok a hálóba belsőzte. A lengyel csatár góljával a félidőben 1–1 volt az állás.

A második játékrész első felében a Fradi játékosai mindent megtettek a vezetés visszaszerzéséért, és a mezőnyfölény újabb találatot hozott. A 61. percben Dvali fejesgólját les miatt érvénytelenítette az izraeli játékvezető, de négy perccel később a Sahtar Donecktől kölcsönzött Olekszandr Zubkov szabályos gólt lőtt Tocmac beadásából. Ezt követően a Ludogorec több veszélyes támadást is vezetett, ám a Fradi megőrizte minimális előnyét a lefújásig.

A bolgár csapat román légiósai közül Cosmin Moți végig pályán volt, Claudiu Keșerü csereként nem kapott lehetőséget, míg Dragoș Grigore nem került be a meccskeretbe.

A razgradi visszavágót jövő szerdán, július 17-én rendezik. A párharc győztese a következő körben a F91 Dudelange/Valletta FC párosítás nyertesével találkozik, míg a vesztes fél az Európa Liga második selejtezőfordulójában folytatja nemzetközi kupaszereplését, a szlovén NK Maribor vagy az izlandi Valur Reykjavík vagy ellen.

UEFA Bajnokok Ligája, 1. selejtezőkör

Ferencvárosi TC–Ludogorec Razgrad 2–1 (1–1)
Budapest, Groupama Aréna, 18 115 néző
játékvezető: Ejtan Smulevics (izraeli)
gól: Tokmac (6.), Zubkov (65.), ill. Swierczok (31.)
sárga lap: Sigér (85.), illetve Moți (51.), Góralski (61.)

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister – Ihnatenko, Haratin (Sigér, 77.) – Nguen (Varga 83.), Skvarka, Zubkov – Priskin (Lanzafame, 66.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov.

Ludogorec: Iliev – Ikoko, Terziev, Moți, Negyalkov – Biton (Marcelinho, 66.), Góralski (Badji, 77.), Gyakov – Lukoki (Intima, 83.), Swierczok, Tchibota. Vezetőedző: Sztojcso Sztoev.

További szerdai eredmények:

Partizani Tirana (albán)–Qarabag (azeri) 0–0
BATE Boriszov (fehérorosz)–Piast Gliwice (lengyel) 1–1
Sheriff Tiraszpol (moldáv)–Szaburtalo Tbiliszi (grúz) 0–3
Slovan Bratislava (szlovák)–Sutjeska Niksic (montenegrói) 1–1
Dundalk FC (ír)–Riga FC (lett) 0–0
Linfield FC (északír)–Rosenborg BK (norvég) 0–2
Valur Reykjavík (izlandi)–NK Maribor (szlovén) 0–3

Korábban:  

FK Asztana (kazah)–Kolozsvári CFR (román) 1–0
Ararat-Armenia (örmény)–AIK (svéd) 2–1
HJK Helsinki (finn)–HB Tórshavn (feröeri) 3–0
Nomme Kalju (észt)–Shkendija (macedón) 0–1
FK Szarajevo (bosnyák)–Celtic (skót) 1–3
The New Saints (walesi)–KF Feronikeli koszovói) 2–2
F91 Dudelange (luxemburgi)–Valletta FC (máltai) 2–2
Suduva (litván)–Crvena zvezda (szerb) 0–0

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

UEFA Bajnokok LigájafutballFerencvárosselejtező
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális