2019. július 23. keddLenke

Liga 1: vezetett, majd simán kikapott a Sepsi

Lelátó utolsó frissítés: 17:49 GMT +2, 2019. május 07.

Az edzőváltáson átesett Sepsi OSK sorozatban ötödik vereségét könyvelte el az élvonalbeli román labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásában, míg a nyeretlen széria immár a tizenharmadik meccse tart.


A piros-fehérek szombaton este gólnélküli első félidő után a 49. percben előnybe kerültek az FC Viitorul otthonában. Abud Omar beadását Dylan Flores csúsztatta meg fejjel, Yasin Hamed pedig közelről vette be Tordai Árpád kapuját. A nagyszalontai szélső ezzel a találattal csapata közel kéthónapos gólképtelenségét zárta le.

Hamed gólja azonban nem ért pontot a székelyföldi csapatnak, a konstancaiak fordítani tudtak. Andreas Calcan gyorsan egyenlített, később pedig egy tökéletes befejezéssel duplázott. A vendégek rövidzárlatát Eric de Oliveira Pereira is kihasználta, a brazil légiós egy lövőcsellel elfektette Fejér Bélát és belőtte a harmadik hazai gólt.

Az utolsó tíz percben a Viitorul tizenegyeshez jutott, ezt a csapat egyik legfiatalabb tagja, a második félidőben becserélt Alexi Pitu végezhette el. Fejér kivédte a 16 éves játékos büntetőjét, így 3–1 maradt a végeredmény.

Marin Barbu tehát vereséggel mutatkozott be a Sepsi OSK kispadján, a bukaresti edző – aki korábban a klub U17-es csapatát irányította – a héten nevezték ki a vezetőedzői posztra, miután a vezetőség szerződést bontott Eugen Neagoevel.

A szombati bajnokin Gheorghe Hagi, a Viitorul tulajdonos-edzője több alapemberét is pihentette, ennek ellenére a dobrudzsai alakulat könnyedén nyert és három pontra megközelítette a harmadik helyezett Universitatea Craiovát. A Sepsi OSK kibérelte magának a hatodik pozíciót, az ötödik Astra Giurgiu előnye négy pont a háromszékiekkel szemben.

Kiesőhelyen a Hermannstadt

Korábban a rájátszás hetedik fordulójában alsóházban rendeztek mérkőzéseket. A hazai pályán szereplő Dunărea Călărași szombaton egy góllal legyőzte a Dinamo Bukarestet és ezzel elkerülte a tabellán az FC Hermannstadt együttesét, amely a Szeben megyei rangadón pénteken nagy különbséggel kikapott a Medgyesi Gaz Metan pályáján. A házigazdákat a venezuelai Mario Rondón mesterhármassal vezette győzelemre, a Medgyes pedig veretlenül vezeti a play-outot. Vasile Miriuță gárdája egyedüliként nyeretlen az alsóházban és már csak a Concordia Chiajna gyengébb a nagyszebenieknél. Az ilfoviak a forduló nyiótmeccsén egy pontot otthon tartottak, az FC Botoșani-nal játszottak négygólos döntetlent.

A jelenlegi fordulóban akár a bajnoki cím sorsa is eldőlhet, ha a FCSB nem tud nyerni a vasárnap esti rangadón a Craiova vendégeként és a listavezető Kolozsvári CFR hétfőn sikerrel jár az Astra Giurgiu stadionjában.                    

Liga 1, rájátszás 8. forduló

A felsőházban:

FC Viitorul–Sepsi OSK 3–1 (0–0)
gól: Calcan (51., 68.), Eric (74.), ill. Hamed (49.)

Viitorul: Tordai – Boboc, Artean, Iacob, Kuipers – Ciobanu, Achim, Casap (Tîrcoveanu 13.) – Eric, Calcan (Rivaldinho 73.), Ganea (Pitu 73.). Edző: Gheorghe Hagi.

Sepsi: Fejér – De Moura, Viera, Rudol, Omar (Ștefan 70.) – Karnickij, Velev – Tandia, Vașvari (Nouvier 62.), Hamed – Flores (Mensah 67.). Edző: Marin Barbu.

Vasárnap, 21.00: Universitatea Craiova–FCSB

Hétfő, 21.00: Astra Giurgiu–Kolozsvári CFR

# Csapat M GY D V GA P Forma
1. CFR 7 5 2 0 9:2 44 GyGyDDGy
2. FCSB 7 4 2 1 10:5 39 GyDDGyGy
3. U Craiova 7 4 1 2 7:5 36 GyGyVDV
4. Viitorul 8 4 2 2 13:9 33 GyVDGyGy
5. Astra 7 1 0 6 2:10 24 VVGyVV
6. Sepsi 8 0 1 7 2:12 20 VVVVV

Az alsóházban:

Dunărea Călărași–Dinamo Bukarest 1–0 (0–0)
gól: Ammari (70.)
kiállítva: Enache (82.)/Grigore (82.)

Medgyesi Gaz Metan–FC Hermannstadt 4–1 (1–0)
gól: Rondon (25., 67., büntetőből, 72.), Caiado (70.) / Dâlbea (89.,büntetőből)

Concordia Chiajna–FC Botoșani 2–2 (1–0)
gól: Moussa (9.), Cadamuro (69.) / Meira (64., öngól), Roman (71.)

Vasárnap, 15.00: FC Voluntari–Poli Iași

# Csapat M GY D V GA P Forma
7. Medgyes 8 7 1 0 16:4 38 GyGyDGyGy
8. Dinamo 8 6 0 2 12:6 34 VGyGyGyGy
9. Botoșani 8 2 2 4 8:9 26 DGyVGyV
10. Iași 7 2 1 4 5:10 24 VDVGyV
11. Voluntari 7 3 2 2 10:8 22 VDVDGy
12. Călărași 8 2 3 3 5:9 21 GyDDVD
13. Szeben 8 0 3 5 4:13 19 VDDVV
14. Chiajna 8 1 4 3 11:12 16 DVDGyV

Nyitókép: fcviitorul.ro

FC ViitorulSepsi OSKLiga 1futball
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális