2019. április 20. szombatTivadar

Edzőcserékben Európa-bajnok a román labdarúgóliga

Orbán Zsolt Orbán Zsolt utolsó frissítés: 17:48 GMT +2, 2019. január 11.

Sok van még hátra az idényből, de a román élvonalbeli labdarúgóklubok zöme már átesett legalább egy vezetőedzőcserén. A kevés gól és sok piros lap mellett a magas edzőváltási arány a Liga 1 legfőbb ismertető jelei közé tartozik.


Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) tavaly publikált jelentésében külön fejezetben foglalkoznak a vezetőedzők helyzetével. A nyoni székhelyű sportszervezet munkatársai a 2014/15-ös idény adatai alapján többek között az edzőváltások gyakoriságát vizsgálták. Mint kiderült, a kontinensen Romániában, Törökországban, Moldovában, illetve Albániában a legbizonytalanabb a focitrénerek posztja. A román Liga 1-ben, a török szuperligában és másodosztályban a klubok 94 százaléka váltott edzőt az említett idény során.

Beszámolójában az UEFA kiemeli, az edzők állásának biztonsága az európai futball egyik problémája, és sok helyen a jelenség egyre aggasztóbb méreteket ölt.   

Az alábbi térképen érdekes megfigyelni, ahogy északról délre, valamint nyugatról keleti irányba haladunk, egyre több a piros és vörös pont – a Romániával szomszédos országok majdnem mindegyikben magas, 70 százalék fölötti az edzőváltási arány. Kivételt csak Ukrajna képez, a régióban az ukrán klubtulajdonosak voltak a legtürelmesebbek a szakvezetőkkel, a klubok mindössze 36 százalékánál történt edzőcsere.

Katt a fotóra a nagyobb változatért - forrás: uefa.com

A kutatásnál egyébként figyelembe vették az előszezonban bekövetkezett változásokat is, akárcsak a megbízott edzők kinevezését.

A 15/16-os, illetve 16/17-es labdarúgóidényben visszaesett a vezetőedzők leváltásának aránya a Liga 1-ben, 64, illetve 57 százalékra, a legutóbbi szezonban viszont újból megemelkedett 85 százalékra. Ez azt jelenti, hogy a 14 csapatos mezőnyben mindössze két olyan egyesületet találunk, amelynél nem történt edzőcsere a nyári szünetben vagy a szezon során: FC Viitorul – Gheorghe Hagi, Medgyesi Gaz Metan – Cristian Pustai.

Hagi továbbra is a konstancai csapat mestere, Pustai szerződése 2018 nyarán lejárt és nem hosszabbították vele, de nemrég az utódja, Mihai Teja is távozott a Szeben megyei labdarúgóklubtól, a FCSB-hez csábított tréner helyére azt az Edward Iordănescut nevezték ki – a brit futballra jellemző menedzserként –, aki a szezont még a címvédő Kolozsvári CFR élén kezdte. Ez talán jól illusztrálja, mennyire bizonytalan a vezetőedzők helyzete a romániai kluboknál.

Az aktuális szezon alapszakaszából még öt forduló van hátra, de a 14 egyesület közül mindössze ötnél nem történt edzőcsere a szezon közben. A Sepsi OSK szakmai munkáját irányító Eugen Neagoe 2017 novembere óta tevékenykedik a piros-fehéreknél, ám a mostani mezőnyben már-már veteránnak számít posztján. A Sepsi mellett az U Craiova (Devis Mangia), a FC Viitorul (Hagi), a Poli Iași (Flavius Stoican), és az újonc Dunărea Călărași (Dan Alexa) vezetői nem cseréltek még edzőt ebben a szezonban. Vannak viszont olyan együttesek, ahol kettőnél több vezetőedző is megfordult nyár óta. Íme, az edzőváltások listája:

A bajnokság felénél a vezetőedzőt váltott klubok aránya már 64 százalék (9/14), ugyanakkor mindent egybevetve eddig a napig 17 edzőváltás történt a Liga 1 18/19-es szezonjában. Az edzőcsere sok esetben azonnal pozitív változást idéz elő a csapatok játékában, a kluboknak viszont az lenne az érdekük, hogy a kiválasztott szakemberekkel hosszú távon működjenek együtt. Erre azonban nagyon kevés példa akad mifelénk, és minden bizonnyal a jelenlegi szezon végén az európai ranglista élén fogunk állni, ami az edzőváltásokat illet. Ez aligha segíti a Liga 1 külföldi megítélését.

Összehasonlításképp mutatjuk az edzőváltások aktuális helyzetképét az öt legerősebb európai bajnokságban. Az alábbi táblázatba a román mellett a magyar élvonalat is belefoglaltuk. Az NB I 18/19-es évadának eddigi részében csupán négy edzőcsere történt menet közben. Előbb Kondás Elemért váltotta Dajka László a Kisvárdánál, majd az FTC-nél Thomas Doll helyére Szerhij Rebrov érkezett. Szeptemberben a szlovák Michal Hipp szerződését közös megegyezéssel felbontották a Szombathelyi Haladásnál és Horváth Ferencet nevezték ki a posztra. Decemberben Benczés Miklóst menesztették a Puskás Akadémia FC-től, a Németországból hazatérő Radoki János lett az utódja.  

Nyitókép: Manases Sándor/Lelátó

futballedzőváltásLiga 1
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális