2019. január 18. péntekPiroska

Férfi kézilabda-vb: a hetedik helyet célozzák meg Ilyés Ferencék

MTI / keziszovetseg.hu utolsó frissítés: 19:46 GMT +2, 2019. január 10.

A magyar férfi kézilabda-válogatottnak az erősebb ellenfelek közül a papírforma szerint elég lenne egyet legyőznie a célul kitűzött hetedik hely megszerzéséhez a csütörtökön kezdődő német-dán közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.


A torna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek a jövő tavasszal sorra kerülő selejtezőtornákon. A magyar csapat a koppenhágai D-csoportban pénteken Argentínával, vasárnap Angolával, jövő hétfőn Katarral, szerdán Egyiptommal, csütörtökön pedig az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédországgal találkozik, a hatosból az első három jut tovább.

A középdöntő herningi II. csoportjában minden bizonnyal az olimpiai bajnok Dánia, az előző vb-n ezüstérmes Norvégia, valamint Ausztria vagy Tunézia vár majd a magyarokra. Ebből a hatosból az első kettő a hamburgi elődöntőbe jut, a harmadik az ötödik helyért, a negyedik pedig a hetedik helyért játszhat Herningben.

fotó: Magyar Kézilabda Szövetség

Az erőviszonyok ismeretében úgy tűnik, amennyiben a magyarok legyőzik a velük nagyjából azonos erősségű, vagy gyengébb ellenfeleket (Argentínát, Angolát, Katart, Egyiptomot, és Tunéziát vagy Ausztriát), a hetedik helyért mérkőzhetnek, ott viszont olyan erős rivális várhat rájuk, mint a franciák, az oroszok, a németek, a spanyolok vagy a horvátok.

A november elején kinevezett Csoknyai István, Vladan Matics kapitánypáros csapata meglehetősen későn, december 27-én kezdte a közös felkészülést, és előbb Budaörsön 31–24-re legyőzte Chilét, majd Aarhusban 33–19-re kikapott Dániától, Odensében viszont 28–25-re verte az olimpiai címvédő skandinávokat.

Az edzők dolgát segíti, hogy a játékosok közül senki sem sérült, a keret tagja a székelyudvarhelyi származású Ilyés Ferenc is, a 37 éves balátlövő 2016 óta a Grundfos Tatabánya KC kézilabdázója. A kulcsemberek közül Balogh Zsoltnak, Bodó Richárdnak és Lékai Máténak is várhatóan a világbajnokság ideje alatt születik meg első gyermeke, így mindhárman engedélyt kaptak, hogy szükség esetén hazautazzanak Dániából.

A magyarok legnehezebb ellenfele a koppenhágai csoportban minden bizonnyal az egy évvel ezelőtti Európa-bajnokságon ezüstérmes Svédország lesz, hiszen játékosainak többsége a német Bundesligában, illetve a Bajnokok Ligájában szerepel. A legkönnyebbnek az Angola elleni meccs ígérkezik: Afrika harmadik számú csapata a legutóbbi világbajnokságon utolsó lett, ráadásul legjobbjai közül Sérgio Lopes és Elias António nem tagja a mostani keretnek.

Csoknyai István szerint egyáltalán nem könnyű a csoportjuk, hiszen – Angolát kivéve – öt csapat pályázik az első három helyre, ezért a továbbjutáshoz megfelelő forma és szerencse is kell. Vladan Matics szerint kulcskérdés lesz, miként tudnak regenerálódni a játékosok az első hét alatt és után, mivel hét nap alatt kerül sor az öt csoportmérkőzésre.

Az edzőpárosnak három cserelehetősége van összesen a világbajnokság során. Az elődöntőbe jutásra a címvédő franciák mellett a norvégok, a dánok, a svédek és az Európa-bajnok spanyolok tűnnek a legesélyesebbnek, a társházigazda németek pedig nagyon igyekeznek meglepetést okozni.

Férfi kézilabda-világbajnokság, Dánia-Németország (január 10–27.)

Csoportbeosztás:
A-csoport (Berlin): Franciaország, Oroszország, Németország, Szerbia, Brazília, Korea
B-csoport (München): Spanyolország, Horvátország, Macedónia, Izland, Bahrein, Japán
C-csoport (Herning): Dánia, Norvégia, Ausztria, Tunézia, Chile, Szaúd-Arábia
D-csoport (Koppenhága): Svédország, Magyarország, Katar, Argentína, Egyiptom, Angola

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
Január 11., 18:00: Argentína–Magyarország (M4 Sport)
Január 13., 18:00: Magyarország–Angola (M4 Sport)
Január 14., 15:30: Magyarország–Katar (M4 Sport)
Január 16., 18:00: Magyarország–Egyiptom (M4 Sport)
Január 17., 20:30: Svédország–Magyarország (M4 Sport)

Középdöntő:
A-B-ág: Köln, január 19–23.
C-D-ág: Herning, január 19–23.
Elnöki Kupa: Köln, Koppenhága, január 19–20.
Elődöntők: Hamburg, január 25.
A 7. helyért: Herning, január 26.
Az 5. helyért: Herning, január 26.
A 3. helyért, döntő: Herning, január 27.

A magyar férfi válogatott vb-kerete:
Kapusok: Mikler Roland (Telekom Veszprém), Székely Márton (Grundfos Tatabánya)
Jobbszélső: Hornyák Péter (Balatonfüredi KSE)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Ferencváros), Balogh Zsolt (MOL-Pick Szeged), Máthé Dominik (Balatonfüredi KSE), Nagy László (Telekom Veszprém)
Irányítók: Császár Gábor (Kadetten Schaffhausen, svájci), Lékai Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: Bánhidi Bence (MOL-Pick Szeged), Schuch Timuzsin (Ferencváros), Sipos Adrián (Grundfos Tatabánya)
Balátlövők: Bodó Richárd (MOL-Pick Szeged), Ilyés Ferenc (Grundfos Tatabánya), Jamali Iman (Telekom Veszprém), Ligetvári Patrik (Ademar León, spanyol), Szita Zoltán (Balatonfüredi KSE)
Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Juhász Ádám (Grundfos Tatabánya)
Szövetségi kapitány: Csoknyai István és Vladan Matics
Kapusedző: Szathmári János

magyar férfi kézilabda-válogatottkézilabdaférfi kézilabda-vb
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális