2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

BL: mind a négy angol csapat készülhet a nyolcaddöntőre

Lelátó utolsó frissítés: 15:20 GMT +2, 2018. december 12.

A Serie A képviselői húzták a rövidebbet a kettős angol-olasz versenyfutásból a labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportkör utolsó fordulójának keddi játéknapján: a Liverpool FC az SSC Napolit, a Tottenham Hotspur pedig az Internazionale Milanót megelőzve jutott tovább, ami azt jelenti, hogy a négy topliga közül egyedül a Premier League-nek lesz maximális négy gárdája a kieséses szakaszban. Egy körrel korábban a manchesteri klubok, a City és a United is biztosította nyolcaddöntős helyét.


A Liverpoolnak ahhoz, hogy csoportja első vagy második helyén végezzen 1–0-s, vagy kapott gól esetén legalább kétgólos siker kellett Carlo Ancelotti Napolijával szemben. Az Anfield Roadon a vörösök nyerő embere Mohamed Salah volt, az egyiptomi klasszis a 34. percben remekül tartotta meg a labdát a tizenhatosban, és David Ospina lábai között szép köténygólt belsőzött.

Sadio Mane révén a Liverpool többször is megduplázhatta volna előnyét, de a szenegáli szélsőnek ezúttal nem ment a befejezés. Az elpuskázott helyzetekre majdnem ráfázott az LFC, a hosszabbítás második percében Alisson mentette meg a csapatát egy hatalmas védéssel, Milik nem tudta értékesíteni a meccslabdát.

Az elmúlt BL-szezon döntőse nem esett ki a sorozatból, a Napoli pedig az Európa Ligában folytathatja, mivel a csoport másik meccsén a PSG lazán nyert Belgrádban, a francia bajnoknak ezzel meglett a csoportelsőség.

A B-jelű négyesben az utolsó forduló előtt a Tottenham és az Inter volt versenyben a második továbbjutó helyért, az elsőt már korábban elfoglalta az FC Barcelona. A milánóiaknak a boldogsághoz több pontot kellett szerezni hazai pályán a PSV Eindhoven ellen, mint a londoniaknak Katalóniában, mivel a csapatok azonos pontszámmal kezdték az utolsó fordulót és az egymás elleni eredmények a Tottenhamnek kedveztek.

A San Siróban nagy örömmel fogadták a hírt, hogy a barcelonai mérkőzésen Ousmane Dembélé már a hetedik percben megszerezte a vezetést a Tottenham ellen – a 115 millió eurós francia igazolás amúgy nagyszerű szólógólt jegyzett.

Az olasz drukkerek öröme nem tartott sokáig, hiszen a PSV Lozano fejesével előnybe került az első negyedórán belül. Az Inter csak későre, a mérkőzés vége felé tudott kiegyenlíteni Icardi góljával, s bár ekkor a fekete-kékek ismét továbbjutásra álltak, a kapufákat megúszó Tottenham is gólt szerzett Barcelonában: a csereként beállt brazil középpályás, Lucas Moura lőtte tovább a Spurst Harry Kane passzából.

A Barcánál ter Stegen, Piqué, Jordi Alba, Busquets és Messi is a cserepadon foglalt helyet, igaz utóbbi két játékos beállt a második félidőben.

Az A-csoportban egyedül a csoportelsőség volt még kérdéses az utolsó forduló előtt. Az Atlético Madrid egy belgiumi győzelemmel a toppon maradt volna, de Antoine Griezmannék meglepetésre csak gól nélküli döntetlent játszottak a Club Brugge pályáján, így a Monacóban Raphaël Guerreiro duplájával 2–0-ra nyerő Borussia Dortmund beérte pontszámban és a jobb egymás elleni eredményeknek köszönhetően meg is előzte spanyol csoportriválisát. Thierry Henry Monacója egy ponttal, a kvartett utolsó helyén végzett, a belga aranyérmes mehet az Európa Ligába.

Győzelemmel, veretlenül, az első helyen zárta a D-csoport az FC Porto, amely kedden ötgólos isztambuli csatából jött ki győztesen. A szintén biztos továbbjutó Schalke hajrágóllal verte a Lokomotiv Moszkvát, az oroszok az EL-ről is lemaradtak.    

UEFA Bajnokok Ligája, csoportkör, utolsó forduló

Keddi eredmények

A-csoport

AS Monaco–Borussia Dortmund 0–2 (0–1)
gól: Raphaël Guerreiro (15., 88.)

Club Brugge–Atétlico Madrid 0–0

# Csapat M GY D V GA P
1. Dortmund 6 4 1 1 10:2 13
2. Atlético 6 4 1 1 9:6 13
3. Club Brugge 6 1 3 2 6:5 6
4. Monaco 6 0 1 5 2:14 1

B-csoport

Internazionale Milano–PSV Eindhoven 1–1 (0–1)
gól: Mauro Icardi (73.) / Hirving Lozano (13.)

FC Barcelona–Tottenham Hotspur 1–1 (1–0)
gól: Ousmane Dembélé (7.) / Lucas Moura (85.)

# Csapat M GY D V GA P
1. Barcelona 6 4 2 0 14:5 14
2. Tottenham 6 2 2 2 9:10 8
3. Inter 6 2 2 2 6:7 8
4. PSV  6 0 2 4 6:13 2

C-csoport

FK Crvena zvezda–Paris Saint-Germain 1–4 (0–2)
gól: Marko Gobeljics (56.) / Edinson Cavani (10.), Neymar (40.), Marquinhos (74.), Kylian Mbappé
(90+2.)

Liverpool FC–SSC Napoli 1–0 (1–0)
gól: Mohamed Salah (34.)

# Csapat M GY D V GA P
1. PSG 6 3 2 1 17:9 11
2. Liverpool 6 3 0 3 9:7 9
3. Napoli 6 2 3 1 7:5 9
4. Zvezda 6 1 1 4 5:17 4

D-csoport

Schalke 04–Lokomotiv Moszkva 1–0 (0–0)
gól: Alessandro Schöpf (90+1.)

Galatasaray SK–FC Porto 2–3 (1–2)
gól: Szofiane Feguli (45+1., 11-esből), Eren Derdiyok (65.) / Felipe (17.), Moussa Marega (42., 11-esből), Sérgio Oliveira (57.)

# Csapat M GY D V GA P
1. Porto 6 5 1 0 15:6 16
2. Schalke 6 3 2 1 6:4 11
3. Galatasaray 6 1 1 4 5:8 4
4. Lokomotiv 6 1 0 5 4:12 3

UEFAUEFA Bajnokok Ligájaösszefoglaló
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális