2024. március 29. péntekAuguszta

Kiélezett meccs vár a Sepsire, kötelező feladat előtt a CFR

Szén Sándor Szén Sándor utolsó frissítés: 16:55 GMT +2, 2018. november 23.

Nyoma sincs az egy évvel ezelőtti válságnak Sepsiszentgyörgyön, a székelyek idén valós esélyekkel pályáznak a play-off helyek egyikére. A hétvégi fordulóban pedig az első hatba vezető út eddigi legfontosabb állomása érkezik el, a piros-fehérek Giurgiuba látogatnak. Az éllovas Kolozsvári CFR-re papíron nem vár nehéz feladat, a Chiajna legnagyobb esélye maximum a műfüves borítás lehet. A kolozsváriak feledtetni szeretnék a legutóbbi, Călărași elleni fiaskót.


Sepsi OSK–Astra Giurgiu

Egy hete még történelmi futballünnepen vett részt a szentgyörgyi alakulat, a dunaszerdahelyi gálameccs örökre emlékezetes marad az erdélyi futballszeretők számára. A hasonló találkozókon születő eredmények persze szakmailag nem sokat érnek, önbizalomnövelőnek azonban mégis jó lehet, hogy az európai kupaindulásra pályázó DAC-t sikerült legyőzni.

Az eredmény mellékes, de azért leírjuk: 3:2-re nyert a Sepsi Dunaszerdahelyen - fotó: FC DAC

Mindössze egy kapott gólon múlik, hogy jelenleg nem a Sepsi OSK áll a hatodik, még play-offot érő helyen. Az Astra Giurgiu eggyel kevesebbszer kapitulált idén, papíron ennyi a különbség a két gárda között. Hogy a valóságban mennyi, az szombat délután, egy izgalmas ki-ki meccs során dől el, reméljük ezúttal a bíráskodás sem befolyásolja a mérkőzés kimenetelét. Fontos mérföldkő lesz ez az összecsapás, mint ahogyan az első OSK–Astra párharc is az volt. Tudniillik a háromszékiek éppen a szombati ellenfél otthonában kezdték meg történetük első Liga 1-es idényét. Akkor minimális vereséget szenvedte, de azóta sok víz lefolyt az Olton, ha jó napot fognak ki, reális esélyük lehet a győzelemre.

Azért fontos kiemelni ezt, mert a csapat finoman szólva is kétarcú az utóbbi időben. Néha a legjobbak dolgát is képesek megnehezíteni, mint a Viitorul otthonában elért bravúros győzelem alkalmával, máskor viszont megmagyarázhatatlan produkcióval rukkolnak elő, erre talán az FC Hermannstadt elleni hazai égés a legjobb példa. Fülöp István még sokáig kénytelen a lelátóról figyelni a társak küzdelmét, ám rajta kívül nincs sérült kulcsember. Nehézség lehet még a lassan tendencia szintre emelkedő bírói tévedések halmaza, amellyel meccsről meccsre a csapatot sújtják. Ha hozza jó formáját a csapat, és korrekt bíráskodás lesz a mérkőzésen, akkor a győzelem is meglehet, ismét play-off helyre kerülhet a gárda, ami lélektanilag is nagyon fontos lenne.

Concordia Chiajna–Kolozsvári CFR

Köszönettel tartozik a CFR a Dinamónak, amiért a bukaresti piros-fehérek botlásra kényszerítették a FCSB-t a román örökrangadón. A Vasutasok ugyanis csak ikszeltek a Călărasi ellenében, és az első hely forgott kockán. Így viszont maradt az élen a gárda és elviekben nem kéne, hogy gondot okozzon a vezetés megőrzése, a bordómezesek ugyanis a Chiajna otthonába látogatnak. A válogatott szünet előtt váratlanul szakadt meg a kolozsváriak sorozata, ám az eredmény közel sem fedte a valóságot, a Dunărea Călărași vendégjátéka során. A hazaiak sorra dolgozták ki a helyzeteket, ám a vendégkapus formája és a balszerencse kombinációja csupán döntetlent eredményezett. Szóval a formával nincs gond, a válogatott szünet alatt pedig vélhetően sikerült a fejekben is rendet tenni.

Țucudean kirobbanó formában van, de ő sem tudta bevenni a sárga-kékek kapuját - fotó: Kolozsvári CFR

Chiajnara leginkább a műgyep miatt nem szeretnek járni a csapatok, ezúttal pedig hatványozottan igaz, ez lehet a hazaiak legnagyobb fegyvere, a forma egész biztosan nem. A bukaresti előváros csapata legutóbbi négy fellépésén nem tudott gólt lőni, és vajmi kevés esély mutatkozik arra, hogy pont Arlauskis hálóját vegyék be. Ezzel szemben, ha a CFR el tudja feledni az előző meccs kellemetlen emlékeit, könnyen megszórhatja ellenfelét, mint ahogy azt tette például a Botoșani együttesével. Akkor ötöt vágtak a fellegváriak, a két-három gól most is benne van a meccsben. Azért is fontos a magabiztos győzelem, mert a fő rivális FCSB is toronyesélyes a Poli Iași elleni összecsapáson.

Liga 1, alapszakasz, a 16. forduló műsora

November 23., péntek
20.30 Dinamo–Medgyesi Gaz Metan
Szombat
16.00 Sepsi OSK–Astra Giurgiu
18.30 Concordia Chiajna–Kolozsvári CFR
Vasárnap
13.30 Dunărea Călărași–FC Hermannstadt
17.30 FC Voluntari–FC Viitorul
20.30 CSM Poli Iași–FCSB
Hétfő
20.30 FC Botoșani–Universitatea Craiova

# Csapat M GY D V GA P Forma
1. CFR 15 8 6 1 21:10 30 DGyGyGyGy
2. FCSB 15 8 4 3 29:15 28 DGyGyVV
3. Craiova 15 7 5 3 27:12 26 DGyGyGyD
4. Viitorul 15 8 2 5 17:15 26 DGyGyVGy
5. Medgyes 15 7 4 4 17:17 25 GyDDVGy
6. Astra 15 5 5 5 17:14 20 VVVGyV
7. Sepsi 15 5 5 5 17:15 20 DVVGyV
8. Călărași 15 3 8 4 12:14 17 DVDDD
9. Dinamo 15 4 5 6 15:21 17 DGyDDV
10. Chiajna 15 4 5 6 10:19 17 DDDVGy
11. Iași 15 5 2 8 13:23 17 GyVVVV
12. Botoșani 15 3 7 5 19:23 16 DVVGyGy
13. Hermannstadt 15 4 3 8 15:18 15 DGyGyVD
14. Voluntari 15 1 5 9 14:27 8 VVVGyD
           

Sepsi OSKKolozsvári CFRLiga 1futball
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális