2018. december 15. szombatValér

Folytatódik az UEFA Nemzetek Ligája

Orbán Zsolt Orbán Zsolt utolsó frissítés: 15:05 GMT +2, 2018. október 11.

Csütörtöktől keddig összesen 46 tétmérkőzést játszanak az UEFA-tagállamok válogatottjai a Nemzetek Ligája csoportkörének harmadik és negyedik fordulójában. A harmadik vonalban szereplő magyarokra két idegenbeli meccs vár,  Görögországban és Észtországban, míg a szintén C-osztályos románok előbb Litvániában vendégeskednek, majd Szerbiát fogadják Bukarestben.


„A fiúk sajnos újból elhagyják a klubot és Nemzetek Ligája-mérkőzéseket kell játszaniuk, ami a legértelmetlenebb versenysorozat a futballvilágban” – ezt Jürgen Klopp, a Liverpool FC német menedzsere mondta, miután csapata 0–0-s döntetlent jegyzett a Manchester City elleni csúcsrangadón a Premier League legutóbbi fordulójában. Európa-szerte bizonyára sok, a játékosokat a sérülésektől féltő edző osztja Klopp véleményét, de a német válogatottat irányító Joachim Löw megvédte az UEFA új sorozatát, amely szeptemberben indult útjára:

„Számunkra és számomra, mint szövetségi kapitány, a Nemzetek Ligája egy jó találmány. Hogy miért? Azért, mert topnemzetekkel mérkőzhetünk meg, és a meccsek téttel bírnak. Ez egy bajnokság, és ebben a fázisban nekünk előnyösebb, ha nem kis országok válogatottjaival találkozunk” – nyilatkozta egy berlini sajtótájékoztatón Löw.

Embed from Getty Images

A németek, akik az első fordulóban gól nélküli döntetlent játszottak a világbajnoki címvédő franciákkal Münchenben, szombaton a hollandokkal csapnak össze Amsterdamban, kedden pedig következik a gallok elleni visszavágó a Stade de France-ban.  

Csütörtökön a román válogatott is pályán lesz, a Cosmin Contra vezényelte „trikolórok” két forduló után két ponttal állnak a C-osztály négyes számú csoportjában. A nyitókörben a román csapat zárt kapus ploiești-i mérkőzésen ikszelt Montenegróval (0:0), majd három nappal később egy sokkal értékesebb döntetlen következett Belgrádban. A vb-t megjárt szerbek kétszer is győzelemre álltak, de Nicolae Stanciu és George Țucudean góljaival sikerült a pontszerzés, a hazaiaknál a Fulham középcsatára, Alekszandar Mitrovics duplázott (2:2).

A románok csütörtökön a négyes utolsó helyezettjével, a nullapontos litvánokkal játszanak Vilniusban, vasárnap pedig a jelenleg csoportelső szerbek látogatnak Bukarestbe.

A román válogatott kerete: Costel Pantilimon, Ciprian Tătărușanu, Florin Niță – kapusok; Romario Benzar, Alin Toșca, Gabriel Tamaș, Tudor Băluță, Cristian Manea, Nicușor Bancu, Cristian Săpunaru – hátvédek; Alexandru Chipciu, Adrian Stoian, Dorin Rotariu, Alexandru Maxim, Paul Anton, Florin Tănase, Răzvan Marin, Alexandru Mitriță, Nicolae Stanciu – középpályások; Claudiu Keșeru, George Țucudean, Denis Drăguș.

A magyar válogatott vereséggel debütált a Nemzetek Ligájában, Marco Rossi első meccsén a nemzeti tizenegy 1–0-ra kikapott Finnországban. A tamperei kudarcot azonban bravúrgyőzelem követte Budapesten, a Groupa Arénában sikerült leküzdeni a nagynevű játékosokból álló görög együttest. Három gól született a zárt kapus meccsen, mindhárom az első félidőben: előbb Sallai Roland fejezett be egy nagyszerűen felépített támadást, erre Kosztasz Manolasz gyorsan, fejesgóllal válaszolt, de a félidő végén Kleinheisler László újból bevette Vaszilisz Barkasz kapuját. A magyarok jól védekeztek a második játékrészben, Gulácsi Péter is magabiztos teljesítményt nyújtott, így 2–1 lett a vége.

A magyarok pénteken ismét a görögökkel meccselnek, ezúttal Athénban, és az olasz szövetségi kapitány rendelkezésére áll Willi Orban is, az RB Leipzig magyar származású csapatkapitánya a piros-fehér-zöldeket választotta, rajta kívül Holander Filip és Baráth Botond is újonc a keretben.

Az athéni vendégjátékot egy elméletileg könnyebb mérkőzés követi, Lang Ádáméknak hétfőn este Észtország fővárosában kell helytállniuk. Az észtek eddig mindkét találkozójukat 1–0-ra veszítették el.

A magyar válogatott kerete: Dibusz Dénes, Gulácsi Péter, Gróf Dávid – kapusok; Baráth Botond, Bese Barnabás, Fiola Attila, Kádár Tamás, Lang Ádám, Lovrencsics Gergő, Willi Orban, Vinícius Paulo – hátvédek; Kalmár Zsolt, Kleinheisler László, Kovács István, Nagy Ádám, Nagy Dominik, Nagy Gergő, Pátkai Máté – középpályások;Eppel Márton, Gyurcsó Ádám, Holender Filip, Németh Krisztián, Sallai Roland, Szalai Ádám, Varga Roland – támadók.

UEFA Nemzetek Ligája, csoportkör

Harmadik forduló 

Október 11., csütörtök 

A-osztály
Lengyelország–Portugália (Chorzów, 21.45)

B-osztály
Oroszország–Svédország (Kalinyingrád, 22.45)

C-osztály
Izrael–Skócia (Haifa, 21.45)
Montenegró–Szerbia (Podgorica, 21.45)
Litvánia–Románia (Vilnius, 21.45, Pro TV)

D-osztály
Feröer–Azerbajdzsán (Tórshavn, 21.45)
Koszovó–Málta (Pristina, 21.45)

Október 12., péntek

A-osztály
Belgium–Svájc (Brüsszel, 21.45)
Horvátország–Anglia (Rijeka, 21.45)

B-osztály
Ausztria–Észak-Írország (Bécs, 21.45)

C-osztály
Észtország–Finnország (Tallinn, 21.45)
Görögország–Magyarország (Athén, 21.45, M4 Sport)

D-osztály
Moldova–San Marino (Chișinău, 21.45)
Fehéroroszország–Luxemburg (Minszk, 21.45)

Október 13., szombat

A-osztály
Hollandia–Németország (Amsterdam, 21.45)

B-osztály
Szlovákia–Csehország (Trnava, 16.00)
Írország–Dánia (Dublin, 21.45)

C-osztály
Norvégia–Szlovénia (Oslo, 19.00)
Bulgária–Ciprus (Szófia, 21.45)

D-osztály
Lettország–Kazahsztán (Riga, 19.00)
Grúzia–Andorra (Tbiliszi, 19.00)
Örményország–Gibraltár (Jereván, 19.00)
Macedónia–Liechtenstein (Szkopje, 21.45)

Negyedik forduló

Október 14., vasárnap

A-osztály
Lengyelország–Olaszország (Chorzów , 21.45)

B-osztály
Oroszország–Törökország (Szocsi, 19.00) 

C-osztály
Románia–Szerbia (Bukarest, 16.00, Pro Tv)
Izrael–Albánia (Beer-Seva, 21.45)
Litvánia–Montenegró (Vilnius, 21.45)

D-osztály
Azerbajdzsán–Málta (Baku, 19.00)
Feröer–Koszovó (Tórshavn, 19.00)

Október 15., hétfő

A-osztály
Izland–Svájc (Reykjavík, 21.45)
Spanyolország–Anglia (Sevilla, 21.45)

B-osztály
Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország (Szarajevó, 21.45)

C-osztály
Finnország–Görögország (Tampere, 21.45)
Észtország–Magyarország (Tallinn, 21.45, M4 Sport)

D-osztály
Luxemburg–San Marino (Luxembourg, 21.45)
Fehéroroszország–Moldova (Minszk, 21.45)

Október 16., kedd

A-osztály
Franciaország–Németország (Saint-Denis, 21.45)

B-osztály
Ukrajna–Csehország (Harkiv, 21.45)
Íroroszág–Wales (Dublin, 21.45)

C-osztály
Szlovénia–Ciprus (Ljubljana, 21.45)
Norvégia–Bulgária (Oslo, 21.45)

D-osztály
Kazahsztán–Andorra (Asztana, 17.00)
Örményország–Macedónia (Jereván, 19.00)
Lettország–Grúzia (Riga, 21.45)
Gibraltár–Liechtenstein (Gibraltár, 21.45)

A csoportok állása az UEFA oldalán.

futballUEFANemzetek Ligájamagyar labdarúgó-válogatottromán labdarúgó-válogatott
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális

BL: mind a négy angol csapat készülhet a nyolcaddöntőre

BL: mind a négy angol csapat készülhet a nyolcaddöntőre

A Serie A képviselői húzták a rövidebbet a kettős angol-olasz versenyfutásból a labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportkör utolsó fordulójának keddi játéknapján: a Liverpool FC az SSC Napolit, a Tottenham Hotspur pedig az Internazionale Milanót megelőzve jutott tovább, ami azt jelenti, hogy a négy topliga közül egyedül a Premier League-nek lesz maximális négy gárdája a kieséses szakaszban. Egy körrel korábban a manchesteri klubok, a City és a United is biztosította nyolcaddöntős helyét.