2018. december 19. szerdaViola

Előzött és LaLigaelső a Sevilla FC

Orbán Zsolt Orbán Zsolt utolsó frissítés: 15:06 GMT +2, 2018. október 09.

Az andalúz labdarúgócsapat négy bajnokit nyert meg egymás után és megelőzve a Real-Barca „párost” átvette a vezetést a La Ligában. A német élvonalban a Dortmund, a Serie A-ban a Juventus áll az élen, míg Angliában három topcsapatnak – Manchester City, Liverpool, Chelsea – is húsz pontja van nyolc forduló után. 


Nemzetközi szünet következik az európai fociban, idén ősszel ez már a második. Október 11–16. között rendezik meg ugyanis az UEFA Nemzetek Ligája csoportkörének harmadik és negyedik körét éppen ezért a topligák fordulói már vasárnap véget értek, hétfőre egyetlen mérkőzés sem maradt. Szokásos heti összefoglalónkban átvesszük, mi történt az elmúlt napokban a négy legerősebb európai labdarúgó-bajnokságban.

Élen a Sevilla

A spanyol La Ligában helycsere történt az élen, a jó formában levő Sevilla FC kihasználta, hogy a Real Madrid és az FC Barcelona sincs túl jó passzban. Az andalúz csapat 2–1-es sikerrel tartotta otthon a pontokat a Celta Vigo ellen, ami a piros-fehérek negyedik győzelmét jelentette zsinórban.

A Real nem tért magához a BL-ben elszenvedett moszkvai pofonból, a CSZKA példáját követve a Deportivo Alaves is 1–0-ra nyert a királyiak ellen. A baszkföldi gárda gólját a 90+5. percben fejelte Manu García.

   

A baszk rangadón a Real Sociedad két góllal lepipálta a hazai pályán játszó Athletic Bilbaót,  amely hiába remizett nemrég a Reallal, majd a Barcával is, ugyanannyi pontja van, mint a kiesőzónában tanyázó Leganesnek. Az idegenben szereplő Betis behódolt az Atlético Madridnak, Diego Simeone együttese minimális különbségű sikerével utolérte a Barcelonát, amely 1–1-re végzett a Valencia pályáján.

Mourinho alatt nagyon rezeg a léc

Az angol sajtóban a nyolcadik forduló előtt arról cikkeztek, hogy a Manchester United–Newcastle mérkőzés végeredményétől függetlenül a „vörös ördögök” vezetői elköszönnek végre José Mourinho menedzsertől. A United, mármint a manchesteri kétgólos hátrányból fordítva hajrázta le a Newcastle-t, de José Mário dos Santos Mourinho Félix továbbra is az MUFC szakvezetője. Lukakuék jelenleg csak a nyolcadik helyet foglalják a tabellán, hét pontra az éllovas, veretlen hármastól.

Embed from Getty Images

A forduló csúcsmeccsén a Liverpool és a Manchester City nem bírt egymással, Pep Guardiola gárdája a végén tizenegyeshez jutott az Anfielden, ezt viszont Riyad Mahrez csúnyán fölé bombázta. A büntetőket rendszerint Sergio Agüero szokta elvégezni a Citynél, ám az argentin csatár ekkor már nem volt pályán, és Guardiola az algériai játékosának szavazott bizalmat Gabriel Jesus helyett, majd a katalán tréner utólag elnézést kért a braziltól.

A Chelsea azonnal profitált a liverpooli rangadón jegyzett gól nélküli döntetlenből, a Kékek könnyedén verték idegenben a Southamptont és beérték pontszámban a riválisokat. Amióta Maurizio Sarri vezeti a csapatot, Hazard-ék csak egyszer kaptak ki, augusztus elején a City elleni szuperkupa-meccsen (FA Community Shield), azóta viszont – minden sorozatot figyelembe véve – 11 meccset hozott le veretlenül a Chelsea, kilenc győzelem mellett.

A nyolcadik forduló londoni derbijén az Arsenal elgázolta a Craven Cottage-stadionban a Fulhamet, míg a másik észak-londoni csapat, a Tottenham Hotspur hozta a kötelezőt a Cardiff City ellen.   

Mély gödörből kell kijönnie a Bayernnek

A jó szezonkezdés után a Bayern Münchenre nem lehet ráismerni, a bajorok immár négy mérkőzése nyeretlenek a Bundesligában és a Bajnokok Ligájában. Előbb az Augsburg lopott pontot Niko Kovac együttesétől az Allianz Arénában (1–1), majd Dárdai Pál Herthája lepte meg Berlinben a német rekordbajnokot (2–0). Az Ajax egy picivel jobb helyzetkihasználással legyőzhette voln a Bayernt a BL-csoportkör második fordulójában, és a hétközi, kétgólos döntetlent szombaton nem tudták kijavítani Lewandowskiék.

A Borussia Mönchengladbach 3–0-ra győzött Münchenben, így a német sportsajtóban már azt találgatják, ki lesz a Frankfurttól elcsábított horvát edző utódja. Uli Hoeneß gyorsan kiállt Niko Kovac mellett, a klubelnök azt mondta, Kovac-csal folytatják a közös munkát, bármi is történjen a következő hetekben.

Embed from Getty Images

A negatív eredmények következtében a Bayern az első helyről lecsúszott a hatodik pozícióig, a Hertha, a Werder Bremen, a Gladbach és az RB Leipzig is az FCB előtt áll pillanatnyilag, igaz ezen négy együttes előnye csupán egy-egy pont, míg az éllovas Borussia Dortmund most négy egységgel jobb a címvédőnél. A svájci Lucien Favre kezei alatt a sárga-feketék hasonló futballt produkálnak, mint a Klopp-érában, sokgólos meccsekből jönnek ki nagy százalékban győztesen, ez így történt a hétvégén is, amikor az Augsburgot verték 4–3-ra. Paco Alcacér a 90+6. percben döntötte el az összecsapást egy kiváló szabadrúgás-góllal, a valenciai csatár amúgy mesterhármast ünnepelhetett a győzelem mellett.

A Leipzig 6–0-ra ütötte ki a Nürnberget, Sallai Rolanddal a kezdőben a Freiburg ikszelt a Leverkusennel, Szalai Ádám szintén végigjátszotta a Frankfurt elleni vesztes mérkőzést, míg a Hertha 0–0-t játszott a Mainz otthonában – a hazaiaknál a végjátékban Alexandru Maximot is becserélték. A Schalke 04 kezd éledezni, a királykékek öt vereség után összekapcsoltak két győzelmet.

A Juventus nem tud hibázni

A Serie A-ban továbbra is százszázalékos a Juventus, amely ezúttal Udinéből vitte haza a pontokat. A torinói bajnokcsapatot a Napoli követi a tabellán, Carlo Ancelotti alakulata legutóbb a Sassuolón jutott túl. A forduló amúgy nem tartogatott meglepetéseket, az AC Milan a Chievot, az Inter a SPAL-t, míg az AS Roma az Empolit győzte le. A Lazio behúzta a Fiorentina elleni rangadót 1–0 arányban, ugyanakkor az Atalanta és Sampdoria mérkőzése is szoros csatát hozott, a genovai vendégek jöttek ki nyertesen az ütközetből.

A Genoa CFC vereséget szenvedett otthon a Parmától, de a „griffek” adják a Serie A góllövőlistájának vezérét. A 23 éves lengyel Krzysztof Piatek megint betalált és már kilenc gólnál jár.



Serie A, nyolcadik forduló 

SPAL–Internazionale Milano 1–2
SSC Napoli–US Sassuolo 2–0
AC Milan–ChievoVerona 3–1
Atalanta BC–UC Sampdoria 0–1
SS Lazio–ACF Fiorentina 1–0
Genoa CFC–Parma Calcio 1913 1–3
Empoli FC–AS Roma 0–2
Udinese Calcio–Juventus FC 0–2
Cagliari Calcio–Bologna FC 1909 2–0
Torino FC–Frosinone Calcio 3–2

Bundesliga, hetedik forduló

RB Leipzig–1. FC Nürnberg 6–0
TSG Hoffenheim–Eintracht Frankfurt 1–2
SC Freiburg–Bayer Leverkusen 0–0
Bayern München–Borussia Mönchengladbach 0–3
Borussia Dortmund–FC Augsburg 4–3
Fortuna Düsseldorf–Schalke 04 0–2
Hannover 96–VfB Stuttgart 3–1
1. FSV Mainz–Hertha Berlin 0–0
Werder Bremen–WfL Wolfsburg 2–0

Premier League, nyolcadik forduló

Liverpool–Manchester City 0–0
Southampton–Chelsea 0–3
Fulham–Arsenal 1–5
Manchester United–Newcastle United 3–2
Burnley–Huddersfield Town 1–1
Crystal Palace–Wolverhampton Wanderers 0–1
Leicester City–Everton 1–2
Tottenham Hotspur–Cardiff City 1–0
Watford–Bournemouth 0–4
Brighton & Hove Albion–West Ham United 1–0

La Liga, nyolcadik forduló

Valencia CF–FC Barcelona 1–1
RCD Espanyol–Villarreal CF 3–1
Sevilla FC–Celta Vigo 2–1
Atlético Madrid–Real Betis 1–0
Real Valladolid–SD Huesca 1–0
CD Leganes–Rayo Vallecano 1–0
Deportivo Alaves–Real Madrid 1–0
Getafe CF–Levante UD 0–1
Girona FC–SD Eibar 2–3
Athletic Bilbao–Real Sociedad 1–3

La LigaPremier LeagueBundesligaSerie Atopligákfutball
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális

Meddig húzhatja Mourinho?

Meddig húzhatja Mourinho?

A hétvégi topligás meccsdömping kínálatából toronymagasan kiemelkedett a Liverpool–Manchester United mérkőzés, az angol futball egyik legkiélezettebb rangadója. A meccs viszont csak nevében bizonyult rangadónak, a hazaiak simán verték a Vörös Ördögöket. Spanyolországban nyerni tudtak az esélyesek, a Bundesligában a Bayern ismét régi fényében kezd ragyogni, míg a Serie A dobogósai a minimalizmusra esküdtek a mögöttünk hagyott fordulóban.