2024. március 29. péntekAuguszta

Európa Liga: a Stamford Bridge-en vendégeskedik a magyar bajnok

MTI / Lelátó utolsó frissítés: 17:16 GMT +2, 2018. október 04.

A MOL Vidi FC csütörtök este 22 órától a Chelsea-vel mérkőzik meg a labdarúgó Európa Liga csoportkörének második fordulójában. Lássuk, mit nyilatkozott a két csapat edzője a londoni találkozót megelőző sajtótájékoztatókon.             


Maurizio Sarri abban reménykedik, hogy a Chelsea jól játszik és győz csütörtökön a vendég Vidi FC ellen az Európa Ligában. Az olasz tréner a londoni klub edzőközpontjában tartott szerdai sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a Vidi jól játszott első meccsén a csoportban, ezért maximális koncentrációra lesz szükségük ahhoz, hogy jó eredményt érjenek el. Kérdésre kiemelte, komolyan veszik az EL-t, fontos számukra a második számú európai kupasorozat, amelyben 2013 óta nem szerepeltek, akkor azonban győzni tudtak.

Sarri megjegyezte: a Liverpool elleni, hétközi kupatalálkozó és a hétvégi bajnoki sokat kivett a játékosokból mind mentális, mind fizikai értelemben. Hozzátette: előfordulhat, hogy akár hat-hét játékost is pihentetni fog a legutóbbi kezdőhöz képest, de csak a meccs előtt dönt az összeállításról.

Embed from Getty Images

Marko Nikolic vezetőedző azt ígéri, hogy a Vidi FC jó mentalitással és nem feltartott kézzel lép pályára csütörtökön. „Élvezni akarjuk a mérkőzést, hiszen a világ tíz legjobb csapata közé tartozó Chelsea lesz az ellenfelünk” – jelentette ki a székesfehérváriak szerb trénere, aki hozzátette, nem ők a favoritok, legjobbjukat kell nyújtaniuk, hogy megmutassák, nem véletlenül jutottak el a csoportkörig.

A tréner emlékeztetett arra, hogy a magyar futball nagy ünnepe lesz a találkozó, hiszen hat éve nem volt lehetősége egyetlen magyar csapatnak sem európai kupasorozat főtábláján szerepelni, pláne nem egy olyan nagy klub ellen, mint a Chelsea.

Marko Nikolic kérdésre elmondta: az angoloknál játszó belga Eden Hazard a világ egyik legjobb játékosa, de nem biztos benne, hogy pályára fog lépni ellenük, ami halvány esélyt jelenthet számukra. Az ellenfél edzőjével, az olasz Maurizio Sarrival kapcsolatban megjegyezte, hogy az egyik legjobb szakember jelenleg, ráadásul egyik kedvenc, így nagy öröm lesz ellene meccselni.

Embed from Getty Images

A Chelsea-Vidi meccset csütörtökön magyar idő szerint 21 órától rendezik a londoni Stamford Bridge-en. Az Európa-liga L csoportjának első fordulójában a Chelsea 1–0-ra győzött a görög PAOK vendégeként, míg a Vidi hazai pályán kapott ki 2–0-ra a fehérorosz BATE Boriszovtól. A Chelsea az angol bajnokság előző idényében ötödik helyen végzett, így kvalifikálta magát az EL-be, ahol nem kellett selejtezőt játszania, rögtön a csoportkörbe került.

UEFA Európa Liga, csoportkör, második forduló

17.50 FK Asztana–Stade Rennais (K-csoport)
19.55 FC Zürich–Ludogorec Razgrad (A)
19.55 Bayer Leverkusen–AEK Larnaca (A)
19.55 RB Salzburg–Celtic (B)
19.55 Rosenborg BK–RB Leipzig (B)
19.55 Zenit–Slavia Praha (C)
19.55 Girondins Bordeaux–FC Köbenhavn (C)
19.55 RSC Anderlecht–Dinamo Zagreb (D)
19.55 Fenerbahce–Spartak Trnava (D)
19.55 Qarabag FK–Arsenal (E)
19.55 Vorkszla Poltava–Sporting CP (E)
19.55 AC Milan–Olimpiakosz Pireusz (F)
19.55 Real Betis–F91 Dudelange (F)
22.00 Glasgow Rangers–Rapid Wien (G)
22.00 Szpartak Moszkva–Villarreal CF (G)
22.00 Eintracht Frankfurt–SS Lazio (H)
22.00 Apollon Limaszol–Olympique de Marseille (H)
22.00 Sarpsborg 08– KRC Genk (I)
22.00 Malmö FF–Besiktas JK (I)
22.00 Standard Liege–Akhisar Belediyespor (J)
22.00 FK Krasznodar–Sevilla FC (J)
22.00 FK Jablonec–Dinamo Kijev (K)
22.00 Chelsea FC–MOL Vidi FC (L)
22.00 BATE Boriszov–PAOK (L)

A csoportok állása az UEFA honlapján.

ChelseaVideotonEurópa LigaUEFAfutball
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális