2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Európa Liga: a fehérorosz bajnokot fogadja a Vidi

MTI utolsó frissítés: 23:44 GMT +2, 2018. szeptember 19.

Hat év szünet után csütörtökön rendezik az első olyan fordulót a labdarúgó Európa Liga csoportkörében, melyben magyar csapat is érdekelt. A bajnok MOL Vidi FC a fehérorosz BATE Boriszovot fogadja a Groupama Arénában.


A székesfehérvári együttes csoportjának, a L jelű négyesnek a másik mérkőzésén a Chelsea a PAOK vendége lesz, mindkét mérkőzés 19.55-kor kezdődik.

A Vidi FC a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdte meg az európai kupaküzdelmeket. Az első fordulóban a luxemburgi bajnok Dudelange együttesét, majd a bolgár bajnok Ludogorecet búcsúztatta. A harmadik körben a svéd ligában első Malmőt is felülmúlták a fehérváriak, ám a görög AEK Athénnal szemben alulmaradtak, így átkerültek az Európa-liga csoportkörébe.

A Vidi a 2012/13-as idényben, szintén a második számú nemzetközi kupában szerepelt: akkor a belga Genk és a svájci Basel mögött, a portugál Sporting Lisboát megelőzve csoportja harmadik helyén zárt.

A csoportkörös meccseket csütörtökönként – szeptember 20-án, október 4-én és 25-én, november 8-án és 29-én, valamint december 13-án – rendezik, az első két helyezett jut az egyenes kieséses szakaszba, a legjobb 32 közé. Ott csatlakoznak a mezőnyhöz a Bajnokok Ligájától csoportharmadikként búcsúzó csapatok.

A második számú európai kupasorozatban négy másik olyan együttes szerepel, melynek van magyar játékosa, ráadásul csütörtökön a K csoportban két ilyen gárda egymással csap össze: a Kádár Tamást foglalkoztató Dinamo Kijev hazai pályán küzd meg Kleinheisler László csapatával, az Asztanával. Szántó Tamás együttese, a Rapid Wien a G csoportban otthon kezd a Szpartak Moszkvával, míg Gulácsi Péter klubja, a Leipzig a Salzburgot fogadja az első fordulóban.

Európa-liga, csoportkör, 1. forduló

A csoport

Ludogorec Razgrad (bolgár)–Bayer Leverkusen (német) 22.00
AEK Larnaca (ciprusi)–FC Zürich (svájci) 22.00

B csoport

Celtic Glasgow (skót)–Rosenborg BK (norvég) 22.00
RB Leipzig (német)–RB Salzburg (osztrák) 22.00

C csoport

Slavia Praha (cseh)–Girondins Bordeaux (francia) 22.00
FC Köbenhavn (dán)–Zenit (orosz) 22.00

D csoport

Dinamo Zagreb (horvát)–Fenerbahce (török) 22.00
Spartak Trnava (szlovák)–RSC Anderlecht (belga) 22.00

E csoport

Arsenal (angol)–Vorszkla Poltava (ukrán) 22.00
Sporting Lisboa (portugál)–Qarabag FK (azeri) 22.00

F csoport

Olimpiakosz Pireusz (görög)–Real Betis (spanyol) 22.00
F91 Dudelange (luxemburgi)–AC Milan (olasz) 22.00

G csoport

Rapid Wien (osztrák)–Szpartak Moszkva (orosz) 19.55
Villarreal (spanyol)–Glasgow Rangers (skót) 19.55

H csoport

SS Lazio (olasz)-Apollon Limaszol (ciprusi) 19.55
Olympique Marseille (francia)–Eintracht Frankfurt (német) 19.55

I csoport

KRC Genk (belga)–Malmö FF (svéd) 19.55
Besiktas JK (török)–Sarpsborg 08 (norvég) 19.55

J csoport

Akhisar Belediyespor (török)–FK Krasznodar (orosz) 19.55
Sevilla FC (spanyol)–Standard Liege (belga) 19.55

K csoport

Dinamo Kijev (ukrán)–FK Asztana (kazah) 19.55
Stade Rennais (francia)–FK Jablonec (cseh) 19.55

L csoport

MOL Vidi FC (magyar)–BATE Boriszov (fehérorosz) 19.55
PAOK (görög)–Chelsea (angol) 19.55

futballUEFAEurópa LigaVideoton
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális