2024. március 29. péntekAuguszta

EL-selejtező: gálázott a CFR, drámai FCSB-siker

Lelátó utolsó frissítés: 11:28 GMT +2, 2018. augusztus 17.

Az élvonalbeli román labdarúgóliga bajnoka és ezüstérmese maradt versenyben az Európa Liga selejtezőjében, de míg a Kolozsvári CFR kitömte az örmény Alashkert FC-t, a FCSB hosszabbításban szerzett góllal ejtette ki a Hajduk Splitet. Az U Craiovának nem sikerült a bravúr a Leipziggel szemben  


A három román érdekeltségű mérkőzés közül elsőként a craiovai Ion Oblemenco Stadionban indult útjára a labda csütörtök este. Az RB Leipzig elleni visszavágót a magas jogdíj miatt egyik tévécsatorna sem akarta élőben közvetíteni, de végül a Digi Sporton mégis lehetett követni az eseményeket, ugyanakkor az olténiai labdarúgóklub az utolsó száz méteren összehozott egy élő adást saját Facebook-oldalán. HD-minőség, kommentátorok, ahogy az egy ilyen nem mindennapi mérkőzéshez illik.

A Craiova nagyon nehéz helyzetben volt, a németek ugyanis 3–1-es előnyt alakítottak ki hazai pályán. Körvonalazódott tehát a papírforma, amit már a sorsolásnál sejteni lehetett, azazhogy a fehér-kékek – akárcsak egy éve az AC Milannal szemben – megint az EL-selejtező harmadik körében búcsúznak. Devis Mangia csapata mindent megtett az energiaital-óriás által finanszírozott lipcseiek ellen, de ez is kevésnek bizonyult. Az RBL más szintet képvisel és magabiztosan pipálta ki a továbbjutást.

Mindkét kapunál kimaradt egy-két nagy helyzet, majd a 39. percben az osztrák Marcell Sabitzer megszerezte a vezetést a vendégeknek. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt minden, a Craiovának csak a hosszabbításhoz három gól kellett volna. Végül a hajrában egyenlítettek a házigazdák, a 18 éves Raoul Baicu beadásnak szánt labdájába szerencsétlenül csúszott bele egy védő, vagy épp szerencsésen, attól függ, honnan nézzük. A vége így 1–1 lett, az Universitatea Craiova 4–2-es összesítéssel esett ki az EL-ből.

Időközben Kolozsváron a CFR az örmény bajnokot oktatta. Már a jereváni odavágón látszott, hogy az Alashkert futballja egyáltalán nem ijesztő, a BL-ből búcsúzott együttesek közel sem voltak hasonló súlycsoportban.

A kétgólos vendégsiker biztos alapot nyújtott a második mérkőzésre, amelyet végig a CFR irányított. A gólparádét Emmanuel Culio kezdte a 19. percben, amikor az Omrani buktatásáért megítélt tizenegyest a hálóba vágta. A szünet előtt Omrani is betalált, lövése a keresztlécről tökéletesen vágódott le.

Az algériai-francia támadó a második félidőben fejjel is bevette az Alashkert kapuját, s ezzel George Țucudeannak is ment egy assziszt. De még Omrani duplázása előtt Ovidiu Hoban fejelt gólt, a védekező középpályás tökéletesen érkezett középen egy szögletnél. A végeredményt végül a második játékrészben becserélt Sebastian Mailat állította be a hosszabbításban. Az Alashkert játékosainak kevés sikerélményük volt az igencsak egyoldalú és sportszerű találkozón, ahol az izlandi játékvezető egyetlen sárga lapot osztott ki.

A Kolozsvári CFR 7–0-val lépett túl szerény képességű ellenfelén. Antonio Conceicao játékosai a főtáblára kerülésért a luxemburgi bajnok Dudelange csapatával találkoznak az utolsó selejtezőkörben. A piros-sárgákkal nem árt vigyázni, most a Legia Varsót búcsúztatták idegenbeli sikerrel és hazai döntetlennel, korábban pedig a MOL Vidi FC-nek is meggyűlt a baja a nyugat-európai miniállam bajnokával – a fehérváriak nagyon nehezen verekedték túl magukat a luxemburgiakon.

Sokat kellett várni az első gólra a FCSB és a Hajduk Split párharcában. Horvátországban a csapatok 0–0-s döntetlenben „egyeztek ki”, és Bukarestben sem jöttek azonnal a gólok, igaz az első 45 percben mindössze egy kapura tartó lövést jegyeztek a statisztikusok. Végül Harlem Gnohéré törte meg a jeget nem sokkal a térfélcserét követően. Az elefántcsontparti származású francia gólember egy kezezésért megítélt büntetőt értékesített.

A Steaua nyeregben volt, egészen addig, amíg Said Ahmed Said ki nem egyenlített. A ghánai csatár a brazil Jairo beadását fejelete a kapuba a 80. percben. 1–1-es állásnál, idegenbeli góllal a Hajduk állt továbbjutásra, de a végére maradt még egy kis dráma: a 90+3. percben Gnohéré befejelte Benzar remek beadását.

Gyurcsó Ádámék közel álltak egy félig-meddig meglepetésnek számító továbbjutáshoz, de a legvégén csődöt mondott a horvát gárda. A FCSB ellenfele az utolsó selejtezőkörben a Slovan Bratislavát 5–2-vel búcsúztató Rapid Wien lesz.        

UEFA Európa Liga, 3. selejtezőkör, második mérkőzések

Kolozsvári CFR–Alashkert FC (örmény) 5–0 (2–0)
Kolozsvár, Dr. Constantin Rădulescu Stadion
játékvezető: Vilhjalmur Thorarinsson (izlandi)
gól: Culio, (19., büntetőből) Omrani (45+1., 62.), Hoban (58.), Mailat (90+2.)
sárga lap: Sztojkovics
Továbbjutott a CFR 7–0-s összesítéssel

CFR: Vâtcă – Peteleu, Vinícius, Mureșan, Camora – Djokovic (Bordeianu 56.), Hoban, Culio (Ioniță 64.) – Păun, Țucudean, Omrani (Mailat 69.). Vezetőedző: Antonio Conceicao.

Alashkert: Cancaerivcs – Zeljkovics, Sztojkovics, Pranznovsky, Dagbasjan – Grigorjan, Artur Jedigarjan – Nenadovics (Romero Jr 58.), Szekulics (Dasjan 58.), Artak Jedigarjan – Manucsarjan. Vezetőedző: Varuzsan Szukiaszjan. 

Universitatea Craiova–RB Leipzig (német) 1–1 (0–1) 
Craiova, Ion Oblemenco Stadion
játékvezető: Miroslav Zelinka (cseh)
gól: Baicu (85.), ill. Sabitzer (39.) 
sárga lap: Mitriță, Baicu, Bancu, Cicâldău, ill. Sabitzer, Demme, Saracchi, Kampl, Augustin
Továbbjutott a Leipzig 4–2-es összesítéssel

U Craiova: Pigliacelli – Martic (Tiago Ferreira 73.), Kelic, Briceag, Bancu – Cicâldău, Donkor, Mateiu – Fedele (Markovics 80.), Mitriță (Burlacu 51.) – Baicu, Vezetőedző: Devis Mangia.

RBL: Mvogo – Mukiele, Konaté, Orbán, Saracchi – Sabitzer (Bruma 64.), Demme (Ilsanker 72.), Kampl, Forsberg – Poulsen, Cunha (Augustin a szünetben). Vezetőedző: Ralf Rangnick

FCSB–Hajduk Split (horvát) 2–1 (0–0)
Bukarest, Nemzeti Aréna
játékvezető: Juan Martinez Munuera (spanyol)
gól: Gnohéré (55., 90+3., előbbit büntetőből), ill. Ahmed Said (82.)
sárga lap: Tănase, Júnior Morais, Benzar, Rusescu, ill. López, Barry, Ivanovski, Caktas, Vucur, Sego
Továbbjutott a FCSB 2–1-es összesítéssel

FCSB: Bălgrădean – Benzar, Planics, Bălașa, Júnior Morais – Pintilii (Rusescu 83.), Filip (Nedelcu 15.) – Man, Tănase (Moruțan a szünetben), Filipe Teixeira – Gnohéré. Vezetőedző: Nicolae Dică.

Hajduk: Posavec – Juranovic, Vucur, Mikulic, López (Gyurcsó 65.) – Juric (Jairo 56.), Caktas, Barry – Said, Ivanovski (Sego 73.), Fomitschow. Vezetőedző: Zeljko Kopic.

A harmadik kör és az Európa Liga történetének legnagyobb fordítását a szentpétervári Zenit produkálta a Dinamo Minszk ellen. A fehérorosz fővárosban 4–0-ra alulmaradt orosz csapatnak egy kiváló második félidei teljesítménnyel sikerült a hosszabbításra menteni a helyzetet. A ráadásban a Minszk rúgta az első gólt, erre azonban újabb négy találattal válaszolt a Zenit. Ugyanez a bravúr nem jött össze a Feyenoordnak, amely a szlovákiai 4–0 után Hollandiában döntetlent játszott a Trencsénnel.

További eredmények 

Burnley (angol)–Basaksehir (török) 1–0 (0–0, 0–0, 1–0) – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Burnley (1–0-s összesítéssel)

Valur Reykjavík (izlandi)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 2–1 (1–0)
Továbbjutott: a Sheriff Tiraspol (2–2, idegenben szerzett góllal)

SC Braga (portugál)–Zorja Luhanszk (ukrán) 2–2 (0–0)
Továbbjutott.: a Zorja (3–3, idegenben szerzett több góllal)

Lech Poznan (lengyel)–KRC Genk (belga) 1–2 (0–2)
Továbbjutott: a Genk (4–1)

NK Maribor (szlovén)–Glasgow Rangers (skót) 0–0
Továbbjutott: a Rangers (3–1)

Feyenoord (holland)–FK AS Trencín (szlovák) 1–1 (1–1)
Továbbjutott: a Trencín (5–1)

KAA Gent (belga)–SSA Jagiellonia Bialystok (lengyel) 3–1 (1–0)
Továbbjutott: a Gent (4–1)

Partizan Beograd (szerb)–FC Nordsjaelland (dán) 3–2 (3–1)
Továbbjutott: a Partizan (5–3)

Rapid Wien (osztrák)–Slovan Bratislava (szlovák) 4–0 (1–0)
Továbbjutott: a Rapid Wien (5–2)

Girondins Bordeaux (francia)–FK Mariupol (ukrán) 2–1 (0–0)
Továbbjutott: a Bordeaux (5–2)

HNK Rijeka (horvát)–Sarpsborg 08 (norvég) 0–1 (0–0)
Továbbjutott: a Sarpsborg (2–1)

Rosenborg FC (norvég)–Cork City (ír) 3–0 (2–0)
Továbbjutott: a Rosenborg (5–0)

APOEL (ciprusi)–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 3–1 (0–1)
Továbbjutott: az APOEL (5–3)

Zenit (orosz)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 8–1 (1–0, 4–0, 4–1) – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Zenit (8–5)

FC Luzern (svájci)–Olimpiakosz Pireusz (görög) 1–3 (0–1)
Továbbjutott: az Olimpiakosz (7–1)

Makkabi Tel-Aviv (izraeli)–FC Pjunik (örmény) 2–1 (0–1)
Továbbjutott: a Makkabi Tel-Aviv (2–1)

Dinamo Breszt (fehérorosz)–Apollon Limasszol (ciprusi) 1–0 (0–0)
Továbbjutott: az Apollon Limasszol (4–1)

LASK Linz (osztrák)–Besiktas (török) 2–1 (1–0)
Továbbjutott: a Besiktas (2–2, idegenben szerzett góllal)

Atalanta (olasz)–Hapoel Haifa (izraeli) 2–0 (0–0)
Továbbjutott: az Atalanta (6–1)

FC Basel (svájci)–Vitesse (holland) 1–0 (1–0)
Továbbjutott: a Basel (2–0)

Bröndby IF (dán)–Spartak Zlatibor Voda (szerb) 2–1 (0–0)
Továbbjutott: a Bröndby (4–1)

F91 Dudelange (luxemburgi)–Legia Warszawa (lengyel) 2–2 (2–1)
Továbbjutott: a Dudelange (4–3)

HSK Zrinjski Mostar (bosnyák)–Ludogorec Razgrad (bolgár) 1–1 (0–1)
Továbbjutott: a Ludogorec (2–1)

FC Köbenhavn (dán)–CSZKA Szófia (bolgár) 2–1 (1–0)
Továbbjutott: az FC Köbenhavn (4–2)

FK Kukesi (albán)–Torpedo Kutaiszi (grúz) 2–0 (1–0)
Továbbjutott: a Torpedo Kutaiszi (5–4)

FC Midtjylland (dán)–The New Saints (walesi) 3–1 (1–1)
Továbbjutott: a Midtjylland (5–1-es összesítéssel)

Molde FK (norvég)–Hibernian FC (skót) 3–0 (1–0)
Továbbjutott: a Molde (3–0)

FK Suduva (litván)–Spartaks Jurmala (lett) 0–0
Továbbjutott: a Suduva (1–0)

VMFD Zalgiris (litván)–Sevilla (spanyol) 0–5 (0–3)
Továbbjutott: a Sevilla (6–0)

Progrés Niedercorn (luxemburgi)–FK Ufa (orosz) 2–2 (1–0)
Továbbjutott: az FK Ufa (4–3)

AEK Larnaca (ciprusi)–Sturm Graz (osztrák) 5–0 (1–0)
Továbbjutott: az AEK Larnaca (7–0)

Helsinki JK (finn)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 1–4 (0–1)
Továbbjutott: az Olimpija Ljubljana (7–1)

Kajrat Almati (kazah)–Sigma Olomouc (cseh) 1–2 (0–1)
Továbbjutott: a Sigma Olomouc (4–1)

futballUEFAEurópa LigaselejtezőKolozsvári CFRCS U CraiovaFCSBösszefoglaló
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális