2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Sok gól, kevés foci – világbajnok a francia válogatott

Lelátó utolsó frissítés: 12:05 GMT +2, 2018. július 17.

Vasárnap a moszkvai Luzsnyiki Stadionban véget ért a XXI. FIFA-világbajnokság. A sokgólos, de nem túl színvonalas döntőben a francia csapat 4–2-re győzött a fináléban újoncnak számító horvátok ellen.


Ezt nyilatkozták az edzők

Didier Deschamps: „Nagyon fiatal társaságnak vagyok az edzője, 14-en közülük felfedező úton voltak a vb-n. A minőséggel azonban nem volt baj, leginkább azért vagyok büszke, mert mindenki ott volt fejben ezen a nagy jelentőségű tornán. Mindig azt szoktam ismételgetni: soha ne add fel, soha ne adj fel semmit.

Voltak hiányosságaink, ma sem csináltunk mindent helyesen, de megvannak azok a mentális és lélektani kvalitásaink, amelyeknek döntő szerepük volt ezen a világbajnokságon.

Az elmúlt 55 napban nagyon sokat dolgoztunk, most büszkék vagyunk arra, hogy franciák vagyunk, hogy kékek vagyunk. A csapat keményen dolgozott és az út során voltak igazán nehéz pillanataink. Nagyon fájdalmas volt elveszíteni az Európa-bajnokságot két évvel ezelőtt, de tanultunk is belőle.”

Zlatko Dalic: „Gratulálok Franciaországnak a világbajnoki címhez. Az első húsz percben jól játszottunk, irányítottuk a mérkőzést, aztán egy rögzített helyzetből öngólt szereztünk. Visszajöttünk a meccsbe, újból domináltunk, de akkor jött a büntető. Tisztelem a játékvezetőt, de egy ilyen tizenegyest nem fújnak be vb-döntőben...

Szeretnék gratulálni a játékosaimnak, talán a legjobb meccsünket játszottuk a tornán, irányítottunk, de könnyedén kaptunk gólokat. Egy ilyen kemény ellenféllel szemben, mint amilyen a francia válogatott, nem szabad hibázni. Kissé szomorúak vagyunk, de büszkék kell legyünk arra, amit elértünk. Az elmúlt két hónapban nagyon keményen dolgoztunk, nagyon csodálatos volt együtt dolgozni a srácokkal, boldogan gondolok vissza az együtt töltött időre.

Most meg kell szusszanjak, soha nem szoktam elhamarkodott döntéseket hozni. Ebben a pillanatban nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy biztonságban hazamenjünk Horvátországba, ahol pihenhetek kicsit.”

A döntő gólösszefoglalója:

A franciák a szakadó esőben megkapták a világbajnoknak járó trófeát.

fotó: fifa.com

Egyéni díjazottak

Aranylabda (a torna legjobb játékosa): Luka Modric (Horvátország)
Aranycipő (gólkirály): Harry Kane (Anglia)
Aranykesztyű (legjobb kapus): Thibaut Courtois (Belgium)
Legjobb fiatal: Kylian Mbappe (Franciaország)

A döntő statisztikái:

Vége! A horvátoknak nem sikerült a bravúr, a francia válogatott 4–2-es sikerrel megnyerte a labdarúgó-világbajnokságot, 1998 után a második alkalommal.

A hajrára Fekir (Giroud helyett) és Pjaca (Strinic) is beállt, öt perc a hosszabbítás, a franciák már készülhetnek az ünneplésre.

Két Bundesliga-légiós lépett pályára egymás után. A horvátoknál a Hoffenheim csatára, Kramaric váltotta Rebic-et, aki szintén a német bajnokságban, az Eintracht Frankfurtnál játszik. Francia oldalon a Bayern München középpályása, Tolisso érkezett, Mautidi meccsének vége.

Alighanem eldőlt. Öt perccel Pogba gólja után Mbappe egy távoli lövéssel háromra növelte az előnyt. Mandzukic gyorsan szépített azzal, hogy a hatoson belül szerelte a cselezni szándékozó Llorist. Bő húsz perccel a vége előtt 4–2 az állás.  

Itt van a döntő első akciógólja. Pogba fejezett be ellentámadást az 59. percben, az első lövés még elakadt a blokkban, de a visszapattanót a hálóba helyezte a Man. United középpályása. Subasic rossz oldalra indult el: 3–1.

Bár egyelőre nincs gól, a második félidő elején jóval színvonalasabb foci zajlik, mint az első játékrészben. Rebic löketét Lloris ütötte szögletre, majd a másik oldalon Subasic védett Mbappe lehetőségénél. Szurkolók rohantak a pályára, Deschamps pedig cserélt egyet, Nzonzit küldte be Kante helyére.

A franciák nagy adag szerencsének köszönhetően vezetnek 2–1-re a szünetben, ráadásul második góljuk előtt Griezmann feldobta magát. A műesésért inkább sárga lap járt volna, mintsem szabadrúgás, de az argentin bíró „megette” a sportszerűtlen trükköt.

fotó: fifa.com
A játékrész utolsó perceiben újból a horvátok vezettek támadásokat, egyenlíteniük nem sikerült. Mutatjuk az első félidő statisztikáit:

Megint hátrányban a horvátok. Nem tartott ki sokáig az 1–1, Perisic ugyanis kézzel ért a labdához a franciák szögleténél, illetve Matuidi fejesénél. Az argentin játékvezető a videobíró segítségével megítélte a jogos büntetőt, aztán érkezett Griezmann és laposan bevágta a tizenegyest (2–1). A franciáktól amúgy Lucas is besárgult.

Egyenlítettek a horvátok: újabb szabadrúgás, újabb gól, a 28. percben Perisic bombázta a hálóba a labdát, miután a franciák nem tudtak felszabadítani. Szép lövés volt, 1–1. Közben Kante megkapta a döntő első sárga lapját.

Öngóllal vezetnek a franciák: a 18. percben Griezmann szabadrúgásból csavarta a kapu előterébe a labdát, Mandzukic csúsztatása nagyon félresikerült, szöglet helyett öngól lett a fejesből.

Az első tíz percben a horvátok voltak aktívabbak, érdekes módon a franciák átadják a területet. Egy-két alkalommal eljutott a labda a franciák tizenhatosába, de igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani a piros-fehérek, az eredmény tehát 0:0.

fotó: fifa.com

Elkezdődött a mérkőzés, a horvátoké volt a kezdőrúgás. Amúgy argentin bíró, Néstor Pitana vezeti a döntőt, a 43 éves dél-amerikai sípmester civilben testnevelő tanár. Még néhány nagyon fontos adat: Moszkvában jelenleg 27 Celsius-fok van, felhős az égbolt, 51 százalékos a páratartalom és három kilométer/órás keleti szél fúj.

A szervezők időközben gyorsan lezavarták a záróünnepséget, amelyben feltűnt Ronaldinho is:

Jó eséllyel Harry Kane lesz a vb aranycipőse, az angolok kapitánya Tunézia ellen duplázott, majd a folytatásban szerzett három büntetőgólt, egyszer pedig sarkon lőtték és véletlenül bepattant róla a labda a panamaiak kapujába. Kane-kapitány hat találatnál jár, s bár a szombati bronzmérkőzésen nem forgott veszélyben az elsősége, az angolok 2–0-ra kikaptak a belgáktól, így negyedikek lettek.

Raphael Varane vagy Luka Modric – kettejük közül valaki hamarosan elmondhatja magáról, hogy egyazon évben nyerte meg a Bajnokok Ligáját és a vb-t. Ugyanez vonatkozik a Real Madrid másik horvát középpályására, Mateo Kovacicra is, bár ő a klubcsapatában és a válogatottban is stabil csere.

A négy évvel ezelőtti vb-döntő hőse sportszerű bejegyzést tett közzé a Twitteren, mindkét csapatnak sok sikert kívánt, de vajon kinek szurkol Mario Götze? Szerintünk inkább a horvátoknak.

A kezdőcsapatok


forrás: FIFA World Cup/Twitter

Franciaország: Hugo Lloris – Benjamin Pavard, Raphael Varane, Samuel Umtiti, Lucas Hernandez – Paul Pogba, Ngolo Kante – Kylian Mbappe, Antoine Griezmann, Blaise Matuidi – Olivier Giroud.
(Cserék: Steve Mandanda, Alphonse Areola – Presnel Kimpembe, Adil Rami, Djibril Sidibe, Benjamin Mendy, Corentin Tolisso, Steven Nzonzi, Thomas Lemar, Ousmane Dembele, Nabil Fekir, Florian Thauvin.)
Szövetségi kapitány: Didier Deschamps.

Horvátország: Danijel Subasic – Sime Vrsaljko, Dejan Lovren, Domagoj Vida, Ivan Strinic – Ivan Rakitic, Marcelo Brozovic – Ante Rebic, Luka Modric, Ivan Perisic – Mario Mandzukic.
(Cserék: Lovre Kalinic, Dominik Livakovic – Vedran Corluka, Dejan Lovren, Tin Jedvaj, Duja Caleta-Car, Josip Pivaric, Mateo Kovacic, Filip Bradaric, Milan Badelj, Andrej Kramaric, Marko Pjaca.)
Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic.

Mario Zagallo és Franz Beckenbauer után Didier Deschamps lehet a harmadik futballszemélyiség, aki játékosként és edzőként is megnyeri a vb-trófeát. A franciák szövetségi kapitánya két éve a hazai rendezésű Európa-bajnokságon is döntőbe vezette a kékeket, de csapata a Stade de France-ban hosszabbításos vereséget szenvedett a portugáloktól.

A horvát lábakban egy teljes mérkőzéssel, 90 perccel több van, mint a franciákéban. Modricék a kieséses szakaszban mindhárom csatájukat hosszabbítás után nyerték meg, Dániát és Oroszországot tizenegyesekkel győzték le, Angliát pedig egy ráadásban szerzett góllal. Didier Deschamps labdarúgói ezalatt a rendes játékidőben nyertek Argentína, Uruguay és az elődöntőben Belgium ellen. A horvátok kimerültsége perdöntő tényező lehet a mai döntőben.

Túl vagyunk 63 mérkőzésen, már csak a legfontosabb kérdésre várjuk a választ, arra, hogy ki lesz a győztese az oroszországi labdarúgó-világbajnokságnak. Az év legfontosabb sporteseménye rengeteg izgalmat, drámát és sok nem várt eredményt hozott. A franciák Brazília, Németország és Spanyolország után a negyedik esélyesként jutottak be a moszkvai döntőbe. A másik ágon kevesen gondolták volna, hogy a horvátoknak sikerül ugyanez a teljesítmény, Zlatko Dalic csapata minden elvárást túlteljesítve, a válogatott történetében először játszhat vb-finálét.

oroszországi foci-vbfutballválogatottak
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális