2018. november 14. szerdaAliz

A végén mindig a németek… – na meg Svájc!

Szén Sándor Szén Sándor utolsó frissítés: 11:35 GMT +2, 2018. június 25.

A csoportkör második fordulója sem múlhat el lelátós visszatekintő nélkül, nézzük mi minden történt a világbajnokság vasárnap lezárult szakaszában. A halálcsoportból megvan az első továbbjutó, de a második helyre még bárki befuthat. Bizonyos négyesekben eldőltek a lényegi kérdések, ugyanakkor több kvartettben még valódi téttel bírnak az utolsó csoportkörös meccsek.


Mire fogunk emlékezni a világbajnokság második körével kapcsolatosan?

Először is arra, milyen ellentmondást nem tűrő módon hazudtolt meg mindenféle esélylatolgatást a házigazda Oroszország. Bizony, alig akad szakíró a futball világában, akinek nem kell megkövetnie a szbornaját az eddigi két mérkőzés után. Ez alól pedig mi sem mentesülünk… Cserisevék Szaúd-Arábia megsemmisítése után Egyiptomot 3–1-gyel lépték le, miután Fathi öngólja után szétesett, a Szalahval felálló afrikai gárda. A Liverpooli csillag csak szépíteni tudott, többre nem futotta a Fáraók erejéből.

Embed from Getty Images

Uruguay játéka egyelőre hatalmas csalódás, ennek ellenére a dél-amerikaiak is továbbmentek már, az oroszok elleni meccs a csoportelsőségről dönt. Nincs az a kóros álmatlanság, melyre a Szaúd-Arábia elleni mutatott produkció ne lenne hatásos, Falcaoék nem az idei vb-n fognak új szimpatizánsokra szert tenni.

A B csoportban két kiscsapat sok szívet megnyert magának, de a bravúr egyiküknek sem jött össze. Marokkó végig jobban és veszélyesebben játszott, mint Portugália, Cristiano Ronaldo azonban villant egyet az elején, és csapata minimalista stílusban behúzta a meccset. Irán hősiesen védekezett mindvégig, döbbenetes volt a jelenet, amikor egy közeli spanyol kísérletbe többen is önfeláldozóan vetődtek bele, élő pajzsot képezve a kapu előtt. Végül egy ritka balszerencsés gól eredményezte a vereséget.

Embed from Getty Images

Franciaország továbbra sem mutat sokat képességeihez viszonyítva, Peru ellen viszont a negyedgőz is elégnek bizonyult. Feltűnő a dél-amerikaiakkal kapcsolatban, mennyire dekoncentráltak és összeszedetlenek még mindig a kapu előtt. Ausztrália egyre csak hosszabbodó statisztikája is említésre méltó, Jedinak, a csapatkapitány ismét egy VAR által megítélt büntetőt értékesített. Ez most egy döntetlent ért, Dánia még a találkozó elején beköszönt egy Eriksen-bombával.

A torna eddigi legjobb teljesítményét Horvátország mutatta be, Modricék lenyűgöző játékkal és fegyelmezett, harcos taktikával megalázták Argentínát. A Real sztárjával kapcsolatban egyre gyakrabban emlegetik az Aranylabdát, a válogatottat pedig a ’98-as aranygenerációval állítják párhuzamba – egyiket sem véljük túlzónak. Argentínában tovább dagad a botrány, és kérdés, elül-e a Nigéria elleni meccsig. Ami korántsem lesz tét nélküli, a Szuper Sasok ugyanis Izlandot tudták két vállra fektetni. Horvátország ott a legjobb tizenhat között, de hogy ki követheti, az csak kedden derül ki.

Nem fogjuk elfelejteni a brazil szenvedést, majd Coutinho életmentő gólját a végjátékban, Navas számos védését, és Neymart sem. A PSG zsenije végig feszült, frusztrált játékot mutatott, rengeteget hisztizett, reklamált, sőt odáig merészkedett, hogy saját csapatkapitánya fejét is leordította. A lefújás után aztán zokogás formájában szabadultak fel benne az érzelmek.

Tudtuk mekkora etnikai-politikai töltettel bír egy Szerbia–Svájc összecsapás, amely aztán a várakozásoknak megfelelően felszínre is tört. A szerb drukkerek folyamatosan füttyel tiltakoztak az ellenfél színeit képviselő albán, koszovói és bosnyák származású játékosok ellen. A válasz nem váratott magára, drámai módon a két fő célpont talált be, és Shaqiri, valamint Xhaka egyaránt kezével sast formálva ünnepelte gólját, albán gyökereikre utalva. Szerbia a pályán sokáig jobb teljesítményt nyújtott, vezetett is, ám előbb Xhaka bombájával egyenlített Svájc, majd a végén Shaqiri jóvoltából érkezett a slusszpoén.

Embed from Getty Images

Az eddigi legnagyobb dráma F csoporthoz, a címvédő németek fémjelezte négyeshez kapcsolódik immár. A legnagyobb forgatókönyvírók számára is lehetetlenség talán hasonló történetet írni. A győzelmi kényszerben játszó németek vezére, a zsinórban háromszor Európa trónjára felülő Real Madrid oszlopos tagja gyermeteg hibát vét, melyet góllal büntet az ellenfél. Nehézségek és verejték árán megszületik az egyenlítés, ám vészesen fogy az idő. Az utolsó tíz percre fordulva egyre közelebb a kiesés tragédiája, erre fel a védelem vezére a kiállítás sorsára jut. A svéd csapat szívósan tartja magát, áthatolhatatlannak tűnik a kettős emberfal.

Majd az utolsó utáni pillanatban, a büntetőterület mellől szabadrúgással jöhetnek a németek. Előre begyakorolt figura, a leállított labdát védhetetlenül csavarja be az egyik fehérmezes. Igen, kitalálták, a svéd gól előtt hibázó Kroos szállítja a győzelmet. Mindenki Linekert emlegeti, híres mondatai még inkább a tudatunkba vésődnek, tovább erősödik a közhely, miszerint a németek a végsőkig, és még azon túl is harcolnak. Egy szkeptikus amerikai meggyőzésére, miszerint a foci a legszebb sport, nem tudunk jobb eszközt elképzelni, mint a német-svéd összecsapást. Klasszikus vb-sztori lesz ebből, ne legyenek kétségeink.  

A csoport élén ugyanakkor Mexikó, amely továbbra is hibátlan mérleggel büszkélkedhet. Dél-Korea számára pedig ennyit tartott a vb lényegi része.

Ha a hidegháborúban fegyverkezési verseny volt, a G csoportban gólverseny zajlik. A két kiemelkedő nagyágyú, Anglia és Belgium nem csak papíron más szint, mint Panama, illetve Tunézia. A belgák úgy nyertek 5–2-re az afrikaiak ellen, hogy Batshuayi révén öt tiszta ziccert puskáztak el, a végén pedig kiengedtek, így tudott kozmetikázni az ellenfél. A Háromoroszlánosok pedig egy félidő alatt lerendezték a Panama elleni találkozót, méghozzá olyan játékot bemutatva, hogy a 10–1-es vb-rekord, mint legnagyobb arányú győzelem is komoly veszélybe került a félidőre.

Kane és társai ötször találtak be a szünetig, ami angol vb-csúcs, de a második játékrészben csupán eggyel növelték góljaik számát. Panama szépített, ami azt jelenti, a két erődemonstrációt tartó sztárcsapat egyenlő gólkülönbséggel várhatja az egymás elleni csatát, ami majd eldönti a gólversenyt.

Embed from Getty Images

A H csoportban a két hárompontos, az Afrika, illetve Ázsia becsületét megmentő Szenegál és Japán találkozott, és egy izgalmas mérkőzésen ikszelt egymással. Az oroszlánok kétszer is vezettek, ám Japán mindkét alkalommal viszonylag hamar válaszolni tudott, így egyre valószínűbb, hogy jó lóra tettünk, amikor Kagavaékat továbbjutónak tippeltük.

A vert felek randevúján Kolumbia mutatta meg, milyen is az, amikor teljes létszámban vívhat meg egy mérkőzést. A különbség szembeötlő és gólokban is jól mérhető – derült ki a Lengyelország elleni mérkőzésen. Jamesék a második félidőben teljesen bedarálták a formán kívül játszó európaiakat, akik végül háromszor kapituláltak. Lengyelország tehát kiesett, válogatottjuk az első európai távozók a vb mezőnyből.

Hétfőn már a harmadik kör kezdődik, hasonlóan drámai, szenzációs eseményeket, sztorikat ígérve.

futballoroszországi foci-vbösszefoglalóválogatottak
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális

Topligák: csúcsmeccsek City-, Dortmund- és Juve-diadallal

Topligák: csúcsmeccsek City-, Dortmund- és Juve-diadallal

Angol nyelvterületen csak Super Sundayként, azaz Szuper Vasárnapként emlegetik az olyan játéknapokat, melyeken több rangadót is rendeznek. A mostanit nyugodtan illethetjük a fenti jelzővel, hiszen Angliában a manchesteri derby volt terítéken, a Serie A-ban összecsapott a két nagy rivális AC Milan és Juventus, Németországban pedig a Klassiker szegezte képernyők elé a nézőket. Ám ezeken kívül is tartogatott érdekességeket a hétvége, hagyományos összeállításunkban ezekből szemezgetünk.