2024. március 29. péntekAuguszta

Nem lesz világbajnok a székely csapat, de a harmadik hely meglehet

Orbán Zsolt utolsó frissítés: 14:18 GMT +2, 2018. június 09.

Alulmaradt a magyar-magyar találkozón a székelyföldi válogatott azzal a Kárpátaljával szemben, amely eredetileg ki sem jutott a vébére.


Székelyföld labdarúgó-válogatottja nem tudta beverekedni magát a CONIFA-világbajnokság döntőjébe. Az Állam Nélküli Népek Labdarúgó Szövetségének londoni tornáján a székelyek Kárpátaljától kaptak ki a legjobb négy csapat között, végeredmény: 4–2. A szombat délutáni kisdöntőben a korábbi csoportellenfél, az észak-olaszországi Padánia lesz az ellenfél.

A csütörtöki elődöntő mindkét mérkőzését a Dél-Londonban található carshaltoni stadionban rendezték. Az első találkozón a tavalyi CONIFA-Európa-bajnokság két döntőse, Padánia és Észak-Ciprus mérkőzött meg, a török anyanyelvű válogatott végül 3–2 arányú sikerrel jutott túl az olaszokon. Az 1–1-es első félidő után Padánia került előnybe a második játékrész elején, de Észak-Ciprus a rendes játékidő utolsó tíz percében Billy Mehmet és Halil Turan góljával fordítani tudott és elsőként kvalifikált a szombati döntőbe.

A Székelyföld–Kárpátalja meccsen egy jól ismert angol játékvezető, a polgári foglalkozása szerint villanyszerelő Mark Clattenburg fújta a sípot. A 2016-os milánói BL-döntő bírója egy ideje már nem a Premier League-ben, hanem a szaúd-arábiai bajnokságban tevékenykedik, ott a játékvezetői testület elnökének is kinevezték.

Kárpátalja a csoportkörben döntetlent játszott Észak-Ciprussal, majd Abháziát és Tibetet legyőzve az első helyről jutott be a negyeddöntőbe, ott pedig az észak-amerikai Kaszkádiát 3–1-re verték Sándor István tanítványai. A sokat tapasztalt edző  jelenleg a Sepsi OSK-nál dolgozik szakmai igazgatóként. A kárpátaljai keretet főként a magyar bajnokság alsóbb osztályaiban szereplő játékosok alkotják, egyik kivétel az a Fejér Béla, a Sepsi OSK háromszéki származású kapusa.

Székelyföld csapata a londoni világbajnokságot nagyarányú győzelemmel kezdte Tuvalu ellen (4–0), majd a második mérkőzésen Matabeleföldnek gurítottak egy ötöst Györgyi Arthurék. Az utolsó csoportmeccsen Padániával szemben nem jött ki a lépés, az észak-olaszországi alakulat háromgólos előnyt alakított ki a félidőig, s a szépítő gól nagyon későn, csak a 90. percben érkezett. A negyeddöntőben már más volt a helyzet, a nagyon korán emberhátrányba került Nyugat-Örményországon 4–0-val léptek túl a fiúk.

A magyar-magyar elődöntőn több mint fél órát kellett várni az első gólra, ezt pedig a piros-fehér-zöld szerelésben játszó kárpátaljaiak szerezték. A 22-es számú mezben futballozó Toma György tört be a tizenhatosba, a védők pedig nem tudták megállítani, ahogy Nagy Béla, az FK Csíkszereda kapusa sem. A székely válogatott gyorsan egyenlíthetett volna, de a 39. percben Fülöp István büntetőjét kivédte Fejér, így a félidőben eredmény 1–0 maradt Kárpátalja javára. Fejér egyébként jól ismerheti Fülöp tizenegyeseit, hiszen ők ketten csapattársak az OSK-nál.

A második félidő 12. percében újabb gólt kapott a székely csapat, ezúttal is Toma volt a „tettes”, középről leadott távoli lövését bevédte Nagy. Ezt követően egymás után maradtak ki a lehetőségek Fejér kapujánál, majd a másik oldalon Toma harcolt ki büntetőt úgy, hogy becsúszó szereléssel lopta el a labdát a mélyre visszalépett Fülöptől, aki hasonló módszerrel válaszolt, de ez már a tizenhatoson belül történt és Clattenburg tizenegyest ítélt a székely válogatott tízesének becsúszásáért.

A tizenegyest Kürti Gergely értékesítette, ekkor már nagyon kevés idő volt hátra, 0–3-nál azt hihettük, vége a meccsnek. Pedig majdnem összehozott egy nem mindennapi visszatérést a székely válogatott. A 77. percben Benkő-Bíró Norbert fejelte a hálóba Györgyi Arthur beadását, s két perccel később már csak egy gól volt a különbség, Bajkó Barna tökéletesen találta el a labdát, Fejér nem tudott reagálni a ballábas löketre. Az utolsó percekben a világoskék mezesek az egyenlítésért hajtottak, s bár volt egy-két lehetőség, a hajrában Kárpátalja szerzett újabb gólt: Peres Csaba egy ellentámadáson döntötte el véglegesen a kérdést.

A mérkőzés végén a székelyföldi és a kárpátaljai játékosok közösen énekelték el a magyar himnuszt. Érdekesség, hogy Kárpátalja eredetileg nem is jutott ki a londoni CONIFA-világbajnokságra, az ukrajnai labdarúgók a májusban visszalépett Felvidék helyét vették át.

Székelyföld csapata szombaton 17 órától játszik Padániával a harmadik helyért az enfieldi II. Erzsébet Királynő Stadionban. Ugyanitt lesz megszervezve az Észak-Ciprus–Kárpátalja döntő is, amely 20 órától kezdődik.

CONIFAfutballszékely labdarúgó-válogatott
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális