2018. június 22. péntekPaulina

Fülöp Isti a Lelátónak: „Remélem, maradt bennem pár gól a vb-re”

Orbán Zsolt Orbán Zsolt utolsó frissítés: 17:43 GMT +2, 2018. május 30.

Székelyföld labdarúgócsapata csütörtökön az óceániai Tuvalu ellen mutatkozik be a harmadik ConIFA-világbajnokságon. A csapattal elutazott Londonba Fülöp István is, a Sepsi OSK középpályása ezen a tornán mutatkozik be a válogatottban, s bár elmondása szerint húzós szezonon van túl, pozitívan várja az újabb megmérettetést.


Az Állam Nélküli Népek Labdarúgó Szövetségét (ConIFA) 2013-ban alapították Östersundban. A sportszervezet olyan nemzeteket, kisebbségeket, illetve el nem ismert államokat képvisel, amelyek nem tagjai a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek. A ConIFA idén harmadik alkalommal szervez világbajnokságot, az elsőt Svédországban tartották 2014-ben, két éve pedig a kaukázusi Abházia volt az esemény házigazdája. Utóbbi vb-n beugróként Székelyföld válogatottja is részt vett, a székely labdarúgók ezúttal selejtezővel jutottak ki a londoni tornára.

A harmadik ConIFA-vb-n az Egyesült Királyság fővárosában 16 csapat mérkőzik meg egymás között, Székelyföld a C-csoportba került az észak-olaszországi Padánia, az óceániai Tuvalu, illetve a Zimbabwehez tartozó Matabeleföld mellett. Padánia, amely megnyerte a ConIFA-Európa-bajnokság eddigi két kiírását (Debrecen – 2015, illetve Észak-Ciprus – 2017) kemény ellenfélnek ígérkezik, de a másik két csapat verhetőnek tűnik, a székely válogatottnak tehát jók az esélyei, hogy megszerezze csoportjában az első két negyeddöntős pozíció valamelyikét.


A ConIFA-vb-re is átmentené a román bajnokságban mutatott formáját - fotó: Pál Árpád

A londoni vb-n mutatkozik be a székely válogatott mezében Fülöp István, a Sepsi OSK Marosvásárhelyen született középpályása az első meccstől erősíteni fogja az Ilyés Róbert és Jakab Zoltán által irányított alakulatot. Fülöp a bukaresti Dinamo elleni bajnokit a Liga 1 alsóházi rájátszásának utolsó fordulójából amúgy is kihagyta volna, mivel kigyűlt a hét sárga lapja, így a piros-fehérek edzői stábja elengedhette Londonba a jó formában levő 28 éves labdarúgót.

Már többször is behívtak a székely válogatottba, de sajnos eddig nem tudtam részt venni a mérkőzéseken. Köszönöm a bizalmat, örvendek, hogy most be tudok mutatkozni a csapatban és nagyon remélem, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom. Remélem maradt még bennem egy pár gól. Bevallom, elég húzós szezon végén vagyok a Sepsi OSK-val, s bár kissé fáradt vagyok, bízom magamban és biztos vagyok, hogy jó benyomást nyújtunk a világbajnokságon A célunk: minden meccset megnyerni. Nem ismerem az erőviszonyokat, de pozitívan gondolkodunk és mindent megteszünk azért, hogy a legjobbat kihozzuk ebből a világbajnokságból ” – nyilatkozta a Lelátónak Fülöp Isti, aki a Liga 1-ben való bennmaradást kiharcoló Sepsi OSK egyik kulcsjátékosa volt ebben az idényben.

A Diósgyőrtől kölcsönzött Fülöp a szezon során néhányszor védekező szellemű belső középpályásként tűnt fel, de amikor a csatár mögé küldte az edzője a gólszerzésből is bőven kivette részét. Az alapszakaszban csak kétszer volt eredményes, a rájátszásban viszont hét gólt szerzett, így összesen kilenc találattal ő a Sepsi OSK házi gólkirálya a 2017/18-as idényben. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy jövőre is a sepsiszentgyörgyi csapatnál marad-e, bár a DVTK-hoz való visszatérés kevésbé tűnik valószínűnek, mivel a miskolciak egy fordulóval a bajnokság vége előtt az utolsó helyen állnak az NB1-ben és várhatóan kiesnek a másodosztályba.

Fülöp István mellett a székely labdarúgó-válogatott végleges keretébe egy másik, a Liga 1-ben aktiváló labdarúgó is bekerült, mégpedig István öccse, az FC Botoșani-nál futballozó Fülöp Lóránd. A csapat kapitánya a 14-szeres magyar válogatott Csizmadi Csaba, aki jelenleg az NB II-ben szereplő Budafoki MTE hátvédje.

A londoni ConIFA-világbajnokság hivatalos dala:



A székely labdarúgó-válogatott kerete

Kapusok: Nagy Béla (FK Csíkszereda), Horvát Adrian (FK Csíkszereda), Somogyi Pál Csaba (Békéscsaba 1912 Előre).

Hátvédek: Csizmadia Csaba (Budafoki MTE), Csiszer Balázs (FK Csíkszereda), Benkő-Bíró Norbert (FK Csíkszereda), Tankó Zsolt (Kézdivásárhelyi KSE), Kilyén Szabolcs (FK Csíkszereda), Csíki Dénes (Nagygalambfalva), Rózsa Árpád (Székelykeresztúri Egyesülés).

Középpályások: Ilyés Róbert (FK Csíkszereda), Kis Szabolcs (Csornai SE), Györgyi Arthur (FK Csíkszereda), Magyari Szilárd (FK Csíkszereda), Csürös Attila (FK Csíkszereda), Szőcs Loránd (Székelykeresztúri Egyesülés), Fülöp István (Sepsi OSK), Mitra Szilárd (FK Csíkszereda), Gazda József (Kézdivásárhelyi SE), Fülöp Loránd (FC Botoșani).

Csatárok: Bajkó Barna (FK Csíkszereda), Hodgyai László (FK Csíkszereda), Szőcs László (FK Székelyudvarhely).

Csoportok
A: Barawa, Ellan Vannin, Tamil Ílam, Cascadia
B: Abházia, Észak-Ciprus, Kárpátalja, Tibet
C: Padánia, Székelyföld, Tuvalu, Matabeleföld
D: Panjab, Egyesült koreaiak Japánból, Nyugat-Örményország, Kabilia

A székely válogatott csoportmeccsei (kelet-európai idő szerint)
Május 31., csütörtök: Székelyföld–Tuvalu (14 óra)
Június 2., szombat: Székelyföld–Matabeleföld (16 óra)
Június 3., vasárnap: Padánia–Székelyföld (20 óra)

A csoportkör után az első és a második helyezettek a negyeddöntőbe kvalifikálnak, a többiek helyosztókat játszanak. A bronzmeccset és a döntőt az Enfield kerületben található, II. Erzsébet királynőről elnevezett 2500 férőhelyes stadionban rendezik. A finálé bírója a 2016-os Bajnokok Ligája-döntőt vezető Mark Clattenburg lesz.

Sepsi OSKfutballFülöp IstvánCONIFA
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális