2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Real–Liverpool döntő lesz Kijevben

szerk. utolsó frissítés: 10:28 GMT +2, 2018. május 03.

Szerdán a Liverpool FC követte a Real Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája kijevi döntőjébe. Jürgen Klopp csapata 4–2-re elveszítette az AS Roma elleni második mérkőzést, de a vörösök továbbjutása egy percig sem forgott veszélyben.


A rómaiaknak nem sikerült úgy visszavágni az Anfield Roadon elszenvedett nagyarányú vereségért, ahogy azt szerették volna. Egy hete a Liverpool Mohamed Salah és Roberto Firmino vezényletével 5–2 arányú hazai sikerrel alapozta meg a továbbjutást. A vendégek az utolsó tíz percben szépítettek Edin Dzeko és Diego Perotti góljával, így maradt egy kis esélyük megfordítani a párharcot. Ehhez viszont legalább olyan kiváló teljesítményt kellett volna nyújtaniuk, mint a negyeddöntő második felvonásán, amikor az FC Barcelonát búcsúztatták óriási meglepetésre.

A Roma jól kezdte a Stadio Olimpicóban rendezett szerdai mérkőzést, de a hazaiak első hibáját azonnal kihasználta a Liverpool. A nyolcadik percben Radja Nainggolan eladta a labdát a középpályán, és Sadio Mané könnyed gólt szerzett Firmino átadásából.

Pár perc múlva a vendégek is megajándékozták egy góllal Eusebio Di Francesco csapatát, Dejan Lovren felszabadítása telibe találta James Milnert, akinek a fejéről a hálóba pattant a labda.

A 24. percben megint a Liverpoolnál volt az előny, egy szögletnél Georginio Wijnaldum Edin Dzekotól kapott véletlenszerű gólpasszt, igaz a játékvezető ennél a gólnál támadó szabálytalanságot is ítélhetett volna, mivel Virgil van Dijk a légi párharc során kissé meglökte Dzekót, így került a labda a hatos környékére.

A második félidőben a farkasoknak újból le kellett rohanniuk az LFC-t, amely a szünetben az eredményeket összesítve már 7–3-ra vezetett. Dzeko révén gyorsan egyenlített a házigazdák, de a 2–2-es állás sokáig nem változott. A Roma csak a hajrában tudta újból bevenni Loris Karius kapuját: az első gólnál hibázó Nainggolan nagyon igyekezett, előbb egy távoli bombája akadt be a kapufa segítségével, majd a hosszabbításban büntetőt értékesített, de arra nem maradt idő, hogy a Roma kiharcolja a félórás ráadást.

A Liverpool a 2006–07-es idény után jutott be újra az elitsorozat döntőjébe. Salahék a kijevi olimpiai stadionban május 26-án csapnak össze a Real Madriddal.  

AS RomaLiverpool FCUEFA Bajnokok Ligájafutball
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális