2024. március 29. péntekAuguszta

Idén is megvédte bajnoki címét a Sepsi-SIC

Orbán Zsolt utolsó frissítés: 01:37 GMT +2, 2018. április 28.

Már harmadik éve, hogy a sepsiszentgyörgyi kosaras lányok sikerével végződik az első osztályú női kosárlabda-bajnokság. A Románia Kupához hasonlóan a zöld-fehérek a nemzeti liga döntőjében is a Szatmárnémeti VSK-t győzték le, összesítésben 3–1-re.


A Sepsi-SIC a hazai pályán elért kettős sikerrel meccslabdákhoz jutott a nagydöntőben. A címvédő csütörtökön az elsőt nem tudta értékesíteni, de péntek este eldőlt a párharc. A szatmári csapatnak nem sikerült megismételni az egy nappal korábbi bravúros győzelmet, ez a mérkőzés is szorosan alakult, de a végén a vendégek örülhettek.

Rusz István menedzser pezsgőt bontott, Annemarie Gödri-Părău levágta a hálót a gyűrűről, a csapatszelfiért pedig Tyaunna Marshall felelt. A díjátadó után a zöld-fehérek percekig a parketten ünnepelték szurkolóikkal a klub harmadik bajnoki címét, amihez két Románia Kupa-elsőséget is csatolhatunk.

Amint azt az előzetesünkben leszögeztük, a döntő favortija kétségtelenül a Sepsi-SIC volt. Hogy miért? Zoran Mikes lányai úgy jutottak be a fináléba, hogy a nagy menetelés közben csak egy alkalommal botlottak, az alapszakasz hajrájában a Kolozsvári U vendégeként szenvedtek váratlan vereséget.

A döntő előtt a VSK a 2017/18-as idényben egyszer sem tudta legyőzni a bajnokság fő esélyesét, a szatmári együttes a három bajnoki mellett a Románia Kupa döntőjében is alulmaradt Părăuék ellen.

A szezon elején a FIBA Európa Kupában kalandozó és ott szép eredményeket elérő Sepsi nem akarta az utolsó mérkőzésre hagyni a döntést. Ezt ugyan a Sepsi Arénában rendezték volna, ám a székelyföldi csapat aligha számolt ezzel a lehetőséggel. Érdekesség, hogy a zöldek 2016-ban és tavaly is idegenben lettek bajnokok, Gyulafehérvár és Kolozsvár után ezúttal Szatmárnémetiben emelhették magasba a serleget.

A döntő negyedik felvonásán elég sok pont született, az első negyed után a hazaiak vezettek 23:21-re, a félidőben pedig 40:40 volt az állás. A vendégek megnyerték négy ponttal a harmadik negyedet, majd a meccs végét is jobban bírták, a 76:85-ös végeredmény azt jelentette, hogy a bajnokság véget ért.

A bajnokcsapat legjobbja, Tyaunna Marshall 22 pontot dobott a negyedik mérkőzésen, emellett begyűjtött hét lepattanót és kiosztott nyolc asszisztot. Annemarie Gödri-Părău szintén remekelt, a tapasztalt irányító húsz ponttal és nyolc lepattanóval zárta a mérkőzést. Az idény végén szerződtetett Carley Mijovic-nak center létére hat hárompontos kísérlete volt, ebből három sikeresnek bizonyult, az ausztrál légiós amúgy 19 pontot szerzett.

A szatmáriak közül ketten is dupla-dupláztak, Brittany Denson (12 pont, 12 lepattanó) és Porchia Green (13 pont, 11 lepattanó). Jó napot fogott ki Marina Solopova is, aki 23 pontjával a VSK legeredményesebb játékosa volt, a litván kosarasnak különösen a büntetővonalról ment a dobás, 93 százalékos teljesítményt nyújtott ebben a tekintetben. Szatmári oldalon ötön is dobtak legalább tíz pontot, de a cserék nagy többsége nem tudott sokat hozzátenni.

Korábban a harmadik helyet a Brassói Olimpia biztosította be, a Kolozsvári U 2:0 arányban bukta el a kisdöntőt.

Női kosárlabda nemzeti liga, döntő, 5. mérkőzés

Szatmárnémeti VSK–Sepsi SIC 76:85 (23:21, 17:19, 21:25, 15:20)
Összesített állás: 1–3, bajnok a Sepsi

Hazaiak: Marina Solopova 23 pont (5 assziszt), Andra Mandache 16, Porchia Green 13 (11 lepattanó, 3x3), Britanny Denson 12 (11 lepattanó), Taneisha Harrison 10, Kristina Baltic 2. Játszott még: Marina Sfîrlea, Alexandra Uiuiu. Nem játszott: Andreea Olah, Kádár Annamária, Szmutku Renáta, Andreea Lazăr. Vezetőedző: Marius Dobă.

Vendégek: Tyaunna Marshall 22 pont (7 lepattanó, 8 assziszt), Annemarie Gödri-Părău 20 (8 lepattanó), Carley Mijovic 19 (3x3), Adrienne Webb 11, Marina Kress 4, Ancuța Stoenescu 4, Marina Kress 4, Danielle Hamilton-Carter 3, Teodora Neagu 2. Játszott még: Kilin Tünde, Ruzica Dzankic, Andreea Huțanu. Nem játszott: Kovács Renáta. Vezetőedző: Zoran Mikes

A döntő korábbi mérkőzéseinek eredményei:

Szatmárnémeti VSK–Sepsi-SIC 68:60
Sepsi-SIC–Szatmárnémeti VSK 71:51
Sepsi-SIC–Szatmárnémeti VSK 76:46

Szatmárnémeti VSKSepsi-SICkosárlabda
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális