2024. március 29. péntekAuguszta

Elmaradt a bajnokavatás Csíkszeredában

Orbán Zsolt utolsó frissítés: 14:06 GMT +2, 2018. április 07.

A Sportklub elsőre nem tudta lezárni a román jégkorong-bajnokság döntőjét. A párharc ötödik mérkőzését az idegenben játszó Brassói Corona nyerte, ezzel összesítésben 3–2 az állás a kék-fehérek javára.


Jó esély mutatkozott arra, hogy a Vákár Lajos Műjégpályán kedden bajnokot avassanak. A Csíkszeredai Sportklubot egy győzelem választotta el a román bajnokság megnyerésétől, ráadásul Leo Gudas és Hozó Levente játékosai az előző mérkőzésen megszégyenítő vereséget mértek a riválisra. Szombaton még a brassóiak szépítettek, hosszabbítás után Roberto Gliga aranygóljával zárkóztak fel 2–1-re, de a vasárnapi mérkőzésen csak egy csapat volt a jégen – a Sportklub 10:1 arányban ütötte ki ellenfelét.

Úgy tűnt, a Brassónak innen már nincs visszaút, de a szlovák vezetőedzőnek, Július Pénzesnek valahogy sikerült összekapni a társaságot. A vendégek nem szaladtak bele egy újabb adok-kapokba – ahogy azt az első két meccsen tették –, ezúttal nagy hangsúly került a védekezésre, miközben a kapuban Patrik Polcot a Sportklubnál nevelkedett Tőke Zoltán váltotta. Ő egyébként csak egyike annak a tucatnyi csíkszeredai születésű hokisnak, aki a brassói csapatnál aktivál.

A sárga-kékek keményen kezdték a döntő ötödik felvonását, s már a nyolcadik percben megszerezték a vezetést, egy védelmi hibát a kanadai Logan MacMillan büntetett, gólra váltva honfitársa, Braden Walls passzát. Az egyenlítés nehezen jött össze a hazaiaknak, a harmad vége felé Pjotr Szcsasztlivij egyéni akciója után lett 1–1 az eredmény. A játékrész bunyóval fejeződött be, Bíró Gergő akadt össze Fodor Csanáddal.

A második húsz percben változatlan maradt az állás, a felek nagyjából ugyanannyi kapura lövést dolgoztak ki, de Ónodi Ottó és Tőke is védett minden próbálkozást. A harmad első felében csak a kék-fehérek kaptak kiállítást, Flinta Botond kisbüntetését Bíró Tamás tíz perces fegyelmije követte sportszerűtlen viselkedésért. Aztán a 35. percben Bors Huba birkózott egy jó ízűt Salló Alpárral, amiből előbbi jött ki több büntetőperccel.

Az utolsó harmad alig kezdődött el, máris betalált a Brassó: Richard Filip távoli lövése kijött Onodiról, a kipattanó korongot Walls ütötte a kapuba. A vendégek megúsztak egy meleg helyzetet a saját kapujuknál, és a következő lehetőségnél Daniel Trancă 1–3-ra módosította az állást, hasonló szituációból, mint pár perccel korábban Walls.

Kétgólos hátránynál a Sportklub néhány szurkolója úgy tiltakozott a játékvezetői ítéletek ellen, hogy pénzérméket dobtak a jégre, emiatt kis időre szünetelt a játék.

A nem várt pihenő végül is jót tett a házigazdáknak, az 54. percben Szcsasztlivij hozta magát helyzetbe, az orosz csatárt még blokkolni tudták a brassóiak, de az ismétlésnél Tomas Brnák bombázta a korongot a hálóba.

Lett volna idő egyenlíteni, a hajrában viszont jól védekezett a minimális előnyben álló Corona. Leo Gudas a kapusát sem tudta lehozni, hogy extra mezőnyjátékossal próbálják hosszabbításra menteni a meccset. A Brassó 3–2-ra győzött, összesítésben azonban a székely csapat vezet 3–2-re.

A következő mérkőzést a Sportklub játssza idegenben, csütörtökön 18 óra 30 perctől. Ha legközelebb sem születik döntés, az utolsó összecsapást újból Csíkszeredában rendezik, április 7-én, szombaton.

Román jégkorong-bajnokság, döntő, 5. mérkőzés

Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona 2–3 (1–1, 0–0, 1–2)
gól: Pjotr Szcsasztlivij (17.), Tomas Brnák (54.), ill. Logan MacMillan (8.), Braden Walls (41.), Daniel Trancă (46.)
kapura lövések: 29–30

Korábbi eredmények:
Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub 1:10
Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub 2:1, hosszabbítás után
Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona 6:5, hosszabbítás után
Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona 9:7

Bronzérmes a Steaua

A bajnokság harmadik helyén a Steaua jégkorongcsapata végzett, a bukarestiek a kisdöntőben izgalmas párharcot vívtak a Gyergyószentmiklósi Progymmal. A gyergyói jégcsarnokban rendezett első két mérkőzést a fővárosiak nyerték, ezt követően a Steaua pályaválasztóként kétszer kikapott Gyergyóban. A mindent eldöntő ötödik mérkőzésen viszont a Progym érthetetlen módon 6:1-re alulmaradt, így a Steaua hokisai szerezték meg a bronzérmeket.  A Hargita megyei város csapata jövőre a román bajnokság mellett az Erste Ligában is szeretne részt venni.

 

Brassói CoronaCsíkszeredai Sportklubjégkorong
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális