2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Kiütötte a Brassót, döntős a MAC Budapest

Orbán Zsolt utolsó frissítés: 12:20 GMT +2, 2018. március 13.

A MAC Budapest sorozatban harmadik alkalommal jutott be a magyar jégkorongbajnokság nagydöntőjébe. Majoross Gergely hokisai söpréssel, azaz négy egymás utáni győzelemmel ejtették ki a Brassói Coronát.


A brassói csapat hétfőn az életben maradásért játszott saját közönsége előtt az Erste Liga elődöntőjében. A román bajnokság címvédőjének nem fért bele egy újabb vereség, a MAC hazai pályán megnyerte a páros mérkőzést, majd a vasárnapi, brassói találkozón is a fővárosiak szerezték meg a győzelmet. A középszakaszt az első helyen záró budapestiek egy sikerre kerültek a nagydöntőtől, ezt pedig be is húzták, méghozzá nagyon simán.

A hazaiaknál a kapuban Tőke Zoltán váltotta Patrick Polcot, de a fiatal csíki hálóőr csatába küldése nem bizonyult jó döntésnek az edzők részéről. Tőke majdnem mindegyik gólban benne volt, 37 lövésből hat gólt kapott, a 83,78 százalékos védési hatékonysággal cseppet sem büszkélkedhet. Persze nem lenne korrekt egyedül a kapust hibáztatni a vereségért, a brassói csapat nem úgy tűnt, hogy meg akarná ragadni az utolsó esélyt.

Tóth Gergely duplájával a MAC már kettővel vezetett az első harmad után, majd a 21. percben Scott Macaulay lőtte át a brassóiak kapusát. Később Somogyi Balázs és Jared Brown is emberelőnyből talált be, végül a Kanadában született Brance Orbán ütött egy gyönyörű gólt a záró felvonásban: a korong Tőke sisakja mellett vágódott a kapuba. Ezzel lett 0–6 az eredmény, összesítésben pedig 4–0 a MAC Budapest javára.

Az Erste Liga döntőjében a MAC ellenfele vagy a DVTK Jegemsedvék, vagy a Csíkszeredai Sportklub lesz, ezen az ágon 2–0-ra vezetnek a miskolciak, a párharc kedden és szerdán a Vákár Lajos Műjégpályán folytatódik.       

A Brassói Corona időközben már a román bajnokság elődöntőjére készülhet, az ellenfél a Gyergyószentmiklósi Progym lesz és a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart. A Csíkszeredai Sportklubnak a másik ágon egy győzelem szükséges a döntőbe jutáshoz, a kék-fehérek 9–1-re és 7–0-ra győzték le hazai pályán a Bukaresti Steauát.

Jégkorong Erste Liga, elődöntő, negyedik mérkőzés

Brassói Corona–MAC Budapest 0–6 (0:2, 0:3, 0:1)
gólszerzők: Tóth Gergely (12., 16.), Scott Macaulay (21.), Somogyi Balázs (23., emberelőnyből), Jared Brown (37.), Brance Orbán (55.)
kapura lövések: 32–37
kiállítások: 8, ill. 6 perc
A párharc végeredménye: 0–4

Nyitókép: jegkorongszovetseg.hu

Brassói CoronaErste Ligajégkorong
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális