2019. július 23. keddLenke

10 sztori az olimpiáról, amire évek múlva is emlékezni fogunk

Gál László Gál László utolsó frissítés: 15:37 GMT +2, 2018. február 27.

102 versenyszámban avattak bajnokot, sokan közölük legendák lettek, de nem csak az igazi sportteljesítménnyel lehetett bekerülni a hírekbe.


Vasárnap véget ért a XXIII. téli olimpiai játékok. Bő két hétig sűrítve jött az információ, most itt az ideje, hogy rendszerezzük őket. Tíz sztorit gyűjtöttünk össze, amire biztosan emlékezni fogunk a phjongcshangi olimpiáról.


1. A magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltó bajnoki címe

A magyar sport első téli olimpiai aranyérmét nem nagyon kell magyarázni. Az összes sporttörténelemmel foglalkozó munkában benne lesz, az általános sporttörténeti tudásnak ugyan úgy része, mint Hajós Alfréd, Papp László, Egerszegi Krisztina vagy az aranycsapat győzelmei.

A sztorijuk megkophat, de a tény megmarad, pedig a sztorijuk is egészen emlékezetes. Az elmúlt három év világversenyeinek az ismeretében abszolút nem lenne váratlan ez a siker, de az idei világkupaszezon, a kvalifikációs versenyek, sőt még az olimpiát megelőző Európa-bajnokság sem ment úgy a váltónak, amire az előző évek tapasztalata alapján számítani lehetett.

A 2017/2018-as idényben egyetlen világkupa-állomáson sem sikerült döntőbe kerülnie a csapatnak, ezért a kvalifikációja is szinte elúszott, a kazahok váltójának utolsó eredményétől - dobogóra kerülésétől - függött minden. Egy hajszálon, és főleg az esélyesek sportszerűségén múlott minden, akik nem hagyták a dobogóra kerülni az utolsó, szöuli versenyen magyaroknál egyértelműen gyengébb kazahokat, és nem ejtettek ki így egy komoly riválist.

Ehhez jött hozzá, hogy még az Európa-bajnokságon is "csak" a harmadik helyen végeztek a fiúk. (Ehhez talán érdemes hozzátenni, hogy Európában nincs is több olyan válogatott, ami világszínvonalat képviselne.) Az olimpia pedig egyéniben nem volt az igazi, például míg az elmúlt idények fő versenyén rendre sikerült egyéni érmet is szerezni, addig phjongcshángban ez nem jött össze. Az egyetlen pozitívum talán az volt a döntő előtt, hogy a saját előfutamukban felvették a tempót és a versenyt a legnagyobb éremesélyesnek számító koreai váltóval, tehát látszott, hogy jó formában vannak. Ez persze az Eb előtt is igaz volt, csak a döntőben nagyon nem jött jól ki a lépés akkor, olyan volt, mintha nem bírnák a nyomást. 

A döntő előtt tehát legfeljebb csak reménykedni lehetett, aztán jött ez: 

Majd ez: 

2. Elizabeth Swaney csúszása

A magyar sport nem csak csúcson volt, hanem a mélységeket is megjárta, leginkább akkor, amikor Elizabeth Swaney elindult a freestyle síelők félcső számában. Néhány napig mindenki őt osztotta, és a közösségi médiában is nagyot futott a mindenféle trükköt, tehát a lényeget mellőző produkciója.

Nagyon sok pró és kontra vélemény hangzott el, és nagyon sokan hasonlították Erikhez és Eddie-hez. Egy klasszikus, amit elteszünk egy humorosba.

Sőt, Elizabeth csúszásán talán még jót is lehetne nevetni, ha a magyar freestyle sí tényleg ennyi lenne, mint valószínűleg volt Erik vagy Eddie esetében, akik tényleg az országuk úszását és síugrását képviselték, de ez most inkább olyan kérdéseket vett fel, hogy milyen a kvalifikációs rendszer az, amit így ki lehet játszani vagy a magyar síszövetség miért ment ebbe bele?

Elizabeth Swaney pedig annak az ügyeskedő magyarnak (de lehetne akár balkáni is) a példája, aki ki akart jutni az olimpiára, és kihasználta a kínálkozó kiskaput. 

Román eredményekről, pláne romániai magyar eredményekről pedig nem nagyon beszámolni, mert hiába érte le az elmúlt két évtized legjobb eredményét Raluca Strămăturaru szánkóban, az még mindig csak egy könnyen felejthető 7. hely.

3. Norvégia szárnyalása, különös tekintettel Marit Björgenre

Marit Björgen történelmi ezüstjével kezdődött minden még az első éremosztón, majd az olimpia utolsó versenyén végződött, aminek szintén Björgen volt az egyik főszereplője, és lett minden idők legsikeresebb téli olimpikonja 8 arany, 4 ezüst és 3 bronzéremmel, ami pontosan 2 bronzzal több, mint az eddig rekorder, Ole Einar Bjørndalen csúcsa.

Embed from Getty Images

4. Norvégia szárnyalása, amúgy is

A norvégok hagyományosan jól teljesítenek a téli olimpiákon, de amit Phjongcshangban műveltek még tőlük is igen-igen meggyőző. Az előbb említett két esemény között még 37 érmet nyertek a norvégok (míg a második helyen végző németek összesen 31 érmet szereztek), amivel megdöntötték az egy olimpián nyert legtöbb érem számát, illetve beállították az egy olimpián nyert aranyérmek csúcsát is. 14 bajnoki címet eddig csak a kanadaik nyertek a 2010-es hazai rendezésű olimpiájukon. A történethez nyilván hozzátartozik, hogy egyre több versenyt is szerveznek, míg 2006-ban 84 éremosztó volt, addig 2018-ban 102 versenyszámban avattak bajnokot.

Embed from Getty Images

A norvég sikerben nyilván a sífutóknak volt a legnagyobb szerepe, akik az 50 kilométeres klasszikus stílusú versenyen kívül minden számban dobogóra állhattak. Phjongcshangban indult a 21 éves Johannes Klæbo olimpiai karrierje is, aki már most 3 aranyérmet nyert, és ha az elkövetkezendő másfél évtizedben minden rendben lesz vele, akkor simán megdöntheti Björgen rekordját is.

Olyan érmeket is nyertek a norvégok, amire régen vagy éppen soha nem volt még példa, így diadalmaskodtak a síugrás csapatversenyében, a gyorskorcsolyások csapatversenyében és a férfiak 500 méteres távján. Plusz, a síugró Robert Johansson, aki a csapat arany mellett két bronzot is nyert nagy és normál sáncon viselte az olimpia bajszát. Vita nélkül.

Embed from Getty Images

Sőt, azt is lehet tudni, hogy maguk a norvégok sem számítottak ilyen sikerességre. Történt ugyanis, hogy a Norvég Olimpiai Bizottság úgy határozott, minden bajnokának egy aranycipőt ajándékoz, hogy azzal álljon fel a dobogó legmagasabb fokára. Norvégiának a végére olyan sok bajnoka lett, hogy nem volt elég aranyozott cipő.

5. A német hokicsoda

Ugyan az egy olimpián nyert érmek számát a norvégok megdöntötték, de a legtöbb aranyérem beállításában nem voltak egyedül. 14 aranyat nyertek ugyanis a németek is. Sőt, egy percre voltak attól, hogy meg is döntsék, de az igazi szenzáció nem jött el. 

Embed from Getty Images

Az NHL-játékosok nélkül zajló tornán ugyanis nagy meglepetésre az elődöntőbe a németek kiütötték a címvédő kanadaikat, és a döntő utolsó percének a kezdetekor még vezettek is a torna legnagyobb esélyesének tartott orosz sportolók ellen. Az igazi nagy csoda és a 15. aranyérem ugyan elmaradt, de a németek menetelése megmarad.


6. Ester Ledecka meglepetésgyőzeleme

Sok nagyszerű bajnoka volt a phjongcshangi játékoknak, elég csak a már említetteken kívül az éremhalmozó Martin Fourcade-ra, a végre odaérő Marcel Hirscherre vagy a meglepetésgyőztes Hanna Öbergre gondolni. Mind nagy sztori, de egyik sem ér fel Ester Ledecka filmre illő történetével, aki gyerekkora óta szekálnak azzal, hogy választani kellene már snowboard és az alpesi sí között, de ő mindkettőn indulni akart, ráadásul nem két különböző olimpián, hanem ugyanazon.

Legutóbb még a hőskorban, még az első és második téli olimpián volt arra példa, hogy egy sportoló ugyanazon az olimpián hivatalosan két különböző sportágban (egyéni számban) is aranyérmet szerezzen. 1924-ben a norvég Thorleif Haug győzött északi összetettben és sífutásban, illetve 1928-ban a szintén norvég Johan Grøttumsbråten csinálta meg ugyan ezt a bravúrt. A cseh Ester Ledecka megcsinálta a bravúrt, az alpesi sízők szuperóriás-műlesiklásában (Super G), illetve a hódeszkások párhuzamos óriás-műlesiklásában is győzött. 

Az egész olimpia legemlékezetesebb képsorai azok, amikor 26-os rajtszámmal, tehát az igazi esélyesek után, beérkezik a Super G futamában, majd pár pillanatig döbbenti nézi a kivetítőt, hogy mi történhetett az órával, hogy nem mutatja jól az idejét. Ez annyira jó, hogy inkább megmutatom, mint leírjam: 


A snowboardban már volt világbajnok, az olimpiára is abszolút esélyesként érkezett, így már csak azt kellett megvárni, hogy sikerüljön történelmet írnia. Az összes futamán nagyon koncentráltan versenyző Ledeckának összejött, következzen a döntő:

7. Tessa Virtue és Scott Moir harmadik olimpiai aranya

Nem csak azért volt emlékezetes helyszín a Kangnung Jégaréna, mert abban nyerte olimpiai bajnoki címét a magyarok short track váltó, hanem mert abban rendezték a műkorcsolya és jégtánc versenyeket, amelyek bár az Európaiaknak jobbára nézhetetlen időpontban, a hajnali órákban adtak, emlékezetes versenyeket hoztak. A csúcsra ért Aljona Szavcsenkó, akit az sem állított meg olimpiai álma elérésében, hogy a korábbi partnere, Robin Szolkovi a szocsi olimpia utána feladta az aranyérem utáni hajszát, és visszavonult, így új partnert kellett keresnie. Az egy dolog, hogy az új partnere, a francia Bruno Massot az utolsó pillanatban szerezte meg a német állampolgárságot, így nagyon sokáig volt kétséges az indulásuk, de a rövidprogramban még hibázott is, így csak negyedik helyről várhatták a kürt. Innen szép nyerni, ugye? 

Ennek ellenére a legemlékezetesebb versenyt a kanadai Tessa Virtue és Scott Moir jégtáncpáros diadalait hozta, akik mind a csapat, mind az egyéni versenyt megnyerték. Egy lélegzetállító és érzelmekkel teli tangóval értek nyolc év után ismét a csúcsra. A jégtáncosok szokásait (általában az első arany után mindenki befejezik a pályafutásukat) ismerve már az is váratlan volt, hogy négy évvel ezelőtt Szocsiban ismét indultak, de miért ne tették volna, alig voltak 24 és 26 évesek, viszont "csak" egy ezüstöt nyertek a nagy rivális amerikai páros, Meryl Davis és Charlie White mögött. Egy darabig úgy tűnt, hogy azzal búcsúznak, a pontozók pedig megtalálták maguknak az új kedvenceiket a francia Gabriella Papadakis és Guillaume Cizeron párosában, akik a szakértők egyértelmű véleménye szerint jobbak technikában, mint a kanadaiak.

Embed from Getty Images

Phjongcshang előtt egy évvel tértek vissza, megnyerni az aranyat, de egyáltalán nem volt egyértelmű a sikerük. Viszont mentek egy eszméletlen rövidprogramot, amire világcsúcs pontot kaptak, majd jött a kűr, amiben tangót talán még soha nem táncoltak így. Végül kevesebb, mint egy ponttal előzték meg a franciákat.

8. Az észak-koreai szurkolótábor

Az olimpia nem csak sport (soha nem is volt csak az), a phjongcshangi olimpiát megelőző időszakot és a játékok első felét egyértelműen a két Korea közeledése határozta meg. Nyilván Thomas Bach, a nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének a megítélésén és örökségén, sőt az olimpia megítélésén is sokat dobna, ha a két Korea között normalizálódna a helyzet, ezért aztán mindent meg is tettek azért, hogy phjongcsang ebből a szempontból példát mutasson. Külön engedéllyel észak-koreai sportolók is indulhattak, volt közös koreai csapat, közös bevonulás, illetve még Kim Dzsongun is elküldte testvérét, hogy vegyen részt a megnyitón.

A két korai közötti közeledés egyik leglátványosabb jele volt, hogy az jelen voltak a szigorú szabályok és a rendszerhez való tökéletes elköteleződés alapján kiválasztott észak-koreai szurkolólányok, aki szabályos szurkolásukkal és énekeikkel rendre felkeltették a nemzetközi sajtó figyelmét. 

9. Az olimpiai himnusz az orosz sportolóknak

Valószínűleg a norvégoknak sem lett volna ennyire sikeres az olimpiája, ha nincs az oroszok gyengélkedése. A korábbi doppingbotrány által gyengített (volt egyáltalán erős?) orosz csapat végül nem indulhatott a saját zászlaja alatt, nem képviselhette az országát, és ha győztek, nem játszották le nekik az orosz himnuszt. Hivatalosan az Olimpiai sportoló Oroszországból címke alatt versenyeztek, győzelmük esetén az olimpia himnuszt játszották le nekik. Összesen két esetben nyertek aranyat, a már említett hokidöntő mellett női műkorcsolyában diadalmaskodott orosz sportoló. 

10. A büszke olimpia

Bár már korábban is nyertek LMBTQ közösséghez tartozó sportolók, elég csak a hollandok többszörös gyorskorcsolya bajnokára, Ireen Wüstre gondolni, de idén különösen csúcsra járt a téma, főleg az észak-amerikai sportolók sikerei miatt. A kanadai műkorcsolya csapattal nyert aranyat, majd nem sokkal később egy bronzot is párosban Eric Radford, illetve az amerikai csapattal bronzot nyerő, de a csípős beszólásairól legalább ennyire ismert Adam Rippon volt sokáig felkapott, de a freestyle síben versenyző Gus Kenworthy (szocsiban érmes, de most nem jött össze ez neki) is nagyot ment azzal, ahogy az NBC élő közvetítésében csókolta meg pasiját.

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális