2024. március 29. péntekAuguszta

Téli olimpia: nagyon bízik Miklós Editben a kapitány

szerk. utolsó frissítés: 23:13 GMT +2, 2017. november 08.

Egyértelműen az éremszerzés Miklós Edit célja a phjongcshangi téli olimpián, s ez egyáltalán nem irreális Stark Márton, az alpesi síelők szövetségi kapitánya szerint.


A szakvezető szerdán az M4 Sportreggeli című műsorában beszélt többek között a legjobb magyar sízőről, aki november 4-én elutazott az Egyesült Államokba, s ott folytatja felkészülését a számára december elején kezdődő szezonra.

Stark hangsúlyozta, hogy a szocsi játékokon lesiklásban hetedik sportoló januári súlyos térdsérülésből teljesen felépült, s azon még edzője is meglepődött, hogy a hosszú kihagyás ellenére ott tudták folytatni vele a munkát, ahol balesete előtt abbahagyták.

„Az nagyon pozitív, hogy nem egy mélyebb stádiumból kellett felépíteni a szezonját” – jegyezte meg Stark, hozzátéve, hogy egyedül a „sínapok” számában van lemaradása, de ezt a problémát novemberben próbálják pótolni.



Miklós Edit visszatérése utáni első versenyeit alaposan megnehezítethette volna a kihagyás miatti visszacsúszása a rangsorban. A kapitány azonban jelezte, találtak egy kisebb hibát a nemzetközi szövetség (FIS) szabályrendszerében, így legerősebb számában, a lesiklásban a FIS a 15. helyre sorolta most a magyar sízőt.

Ez azt jelenti, hogy kedvező pozícióból startolhat már az első, Lake Louise-i világkupa-futamon. A szuper-óriásműlesiklással már más a helyzet, ott ugyanis biztosan magas rajtszámot kap majd az elején Miklós Edit.

A februári phjongcshangi téli játékokra három kvótája van jelenleg a szakágnak, a nőknél kettő, míg a férfiaknál egy. Amint Stark jelezte, az indulás alapfeltétele, hogy a versenyző a legjobb 500-ban legyen a világranglistán, így a nőknél Miklós mellett Archam Chiara az induló. A férfiaknál öten is a TOP-500-ban állnak, s a kapitánynak Kékesi Márton, Nagy Bence, Szöllős Benjámin, Szöllős Barnabás és Samsal Dalibor közül kell majd választania.

A szakvezető megjegyezte azt is, bíznak abban, hogy még egy kvótához juthatnak, amennyiben ugyanis Miklós Edit kiemelkedően tud szerepelni a szezonban, Magyarország bekerülhet a legjobb 15 nemzet közé, s akkor a csapatversenyben is ott lehetnének a játékokon, ami által egy plusz férfi kvótát kapnának.

MTI

Miklós Editalpesi sítéli olimpia
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális