2024. március 29. péntekAuguszta

Nemzetek Ligája: Orbán és Szalai a D-osztályba fejelte az észteket

Orbán Zsolt utolsó frissítés: 00:56 GMT +2, 2018. november 19.

Willi Orbán és Szalai Ádám fejesgóljaival a magyar labdarúgó-válogatott 2–0-ra legyőzte Észtország csapatát az UEFA Nemzetek Ligája C-osztályában. Budapesti vereségükkel az észtek kiestek a harmadik értékcsoportból az utolsóba, a magyarok pedig hét ponttal továbbra is harmadikok a négyesben. Az eddigiekben hibátlan finnek egy góllal kikaptak Athénban, de feljutottak a B-divízióba.


Végéhez közeledik a Nemzetek Ligája első kiírása, a magyar labdarúgó-válogatott csütörtök este utolsó előtti mérkőzését játszotta a sorozatban. A feljutási esélyek októberben a görögországi vereséggel (1:0), illetve a hatgólos tallinni döntetlennel (3:3) végleg elszálltak, ráadásul az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága Marco Rossi szövetségi kapitányt is eltiltotta időközben. Az olasz szakvezető az athéni mérkőzés során, majd a lefújás után is sportszerűtlenül viselkedett a játékvezetőkkel, így kétmeccses „pihenőt” kapott, a büntetés felét egy évre felfüggesztették. Az észtek ellen a Groupama Arénában Rossi segédje, Cosimo Inguscio irányította megbízott szövetségi kapitányként a válogatottat, a Honvéd és DAC korábbi edzője vasárnap a finnek ellen térhet vissza a kispadra.

fotók: valogatott.mlsz.hu

A magyar együttes egyrészt a kiesés elkerüléséért játszott, ugyanakkor a 2020-as Eb-selejtező sorsolásának kalapbeosztása miatt is fontos, hogy a csapatok hány ponttal végeznek a csoportjukban, ugyanis az UEFA a Nemzetek Ligájában elért eredmények alapján készíti el a kalapokat. Az észtek a Ferencváros otthonában győzniük kellett volna a bennmaradásért, amúgy a C-osztályból a harmadik hely sem jelent biztos megmenekülést: a három négycsapatos csoportból búcsúznak az utolsók, de elkészül egy külön tabella is a harmadikok között, innen pedig a leggyengébb láncszem a 2020/21-es Nemzetek Ligájában szintén a D-osztályban lesz érdekelt. Ennél a rangsornál nem számítanak a negyedik ellen játszott mérkőzések eredményei, mivel az 1-es csoport amúgy is csonka. Jelen állás szerint Ciprus áll kieső helyen a különtabellán, íme:

# Csapat M GY D V GA P
1. Románia 3 0 3 0 2:2 3
2. Magyarország 3 1 0 2 2:3 3
3. Albánia 3 1 0 2 1:4 3
4. Ciprus 2 0 0 2 1:4 0

Visszatérve a magyar-észt összecsapásra, a mérkőzés nagy Dibusz-védéssel indult. A betegség miatt kidőlt Gulácsi Pétert helyettesítő Fradi-kapus a hetedik percben Vassiljev szögleténél, illetve Vihmann fejesénél mentett óriásit. Ez volt az észtek első és egyetlen komolyabb gólszerzési lehetősége. A magyarok is gyorsan kiharcoltak egy sarokrúgást, és a Kalmár által középre tekert labdát Willi Orbán fejelte lendületből a hálóba. Az RB Leipzig védője harmadik válogatottbeli fellépésén máris gólt szerzett.

A magyar játékosok nagy játékkedvet mutattak az első félidőben, az észtek több veszélyes támadást és két tizenegyes-gyanús szituációt is megúsztak, az albán játékvezető egyik kezezést sem látta szándékosnak.

A második félidőben is a hazaiak akarata érvényesült, az agresszív letámadással sikerült többször is zavarba hozni a baltiakat, akik nem tudtak épkézláb támadást felépíteni. A játékrész elején Orbán növelhette volna az előnyt egy újabb pontrúgás után, fejesét viszont nagy bravúrral védte Mihkel Aksalu. Később a válogatottba visszatérő Dzsudzsák Balázs is pályára lépett, az al-Ittihad szélsője a Varsóban légióskodó Nagy Dominiket váltotta. Kevéssel a csere után Nagy Ádám támadta le a felszabadítani készülő ellenfelét a bal szélen, a blokkolt labda kis szerencsével Szalai Ádámhoz pördült, aki kihasználta, hogy az észt kapus rossz ütemben mozdult ki, az újabb fejesgóllal eldőlt a mérkőzés.

A hajrára Böde Dániel és Kleinheisler László is beállt, de harmadik magyar gól nem érkezett.

A csoport másik mérkőzésén a finnek – akik az ötödik fordulóig gólt sem kaptak és mindegyik alkalommal győztesen hagyták el a pályát – ezúttal 1–0-s vereséget könyveltek el Athénban. A görögök szerencsés öngóllal, ám a statisztikai mutatók alapján megérdemelten nyertek. A minimális különbségű finn vereség azt jelenti, hogy a csoportelsőség eldőlt, a Fülesbaglyok korábban 2–0-ra győzték le Tampereben a helléneket, így övék a feljutó pozíció.

Szokratisz Papasztatopuloszék valószínűleg megtartják a második helyet, ha az utolsó fordulóban legalább egy pontot szereznek a Szpirosz Luisz Olimpiai Stadionban a már kiesett észtek ellen. A magyaroknak finnverés és észt siker kellene az előzéshez, előbbire jó esély mutatkozik, utóbbi viszont elég valószínűtlen. Matematikailag még mindig nem menekült meg Marco Rossi együttese, ám annak a forgatókönyvnek a megvalósulására, hogy a magyarok leggyengébb harmadikként kiessenek a C-osztályból, nagyon kis esély mutatkozik.

A spanyolok sorsa nincs saját lábukban

Ami a többi csütörtöki mérkőzést illeti, az A-osztályban a spanyolok helyzete érdekessé vált, miután 3–2-re kikaptak Zágrábban. A vb-ezüstérmes horvátok gól nélküli első félidőt követően a második játékrészben kétszer vezettek, az ibériaiak mindkétszer egyenlítettek, majd a hosszabbításban a hazaiak mindent feltettek egy lapra és a balhátvéd Tin Jedvaj révén bevitték a győztes gólt. A spanyolok a vereség ellenére elsők maradtak a hármasban, de Luis Enrique csapata mind a négy mérkőzését lejátszotta, és ha vasárnap a Wembleyben nem születik döntetlen az Anglia és Horvátország között, a Furia Roja lemarad a jövő júniusi négyes döntőről. Ha lesz nyertese a londoni ütközetnek, az a válogatott megnyeri a csoportot is.

Szintén az A-osztályban a belgák Michy Batshuayi duplájával lelépték a nullapontos, biztos kieső izlandiakat Brüsszelben. Az oroszországi világbajnokság bronzérmesének a svájci kiszálláson vasárnap egy döntetlen is elég lesz a négyes döntőbe jutáshoz.

A B-osztályban Bosznia-Hercegovina bécsi döntetlennel pipálta ki a szintlépést. A D-osztályban a Fehéroroszország nagy lépést tett a feljutás felé azzal, hogy 2–0-ra megnyerte a Luxemburg elleni csoportrangadót, miközben Moldova legjobbjai San Marinóból vitték el a pontokat. Egy másik négyesben a már korábban feljutott Grúziának belefért az andorrai döntetlen, míg Kazahsztán Lettországgal remizett hazai pályán.  

UEFA Nemzetek Ligája, csoportkör, C-osztály

2-es csoport, 5. forduló

Magyarország–Észtország 2–0 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 7000 néző
játékvezető: Enea Jorgji (albán)
gól: Orban (8.), Szalai (69.)
sárga lap: Pátkai (63.) / Pikk (23.), Anier (49.), Antonov (62.)

Magyarország: Dibusz Dénes – Baráth Botond, Willi Orbán, Kádár Tamás, Korhut Mihály – Nagy Ádám, Pátkai Máté – Kalmár Zsolt (Kleinheisler László 84.), Kovács István, Nagy Dominik (Dzsudzsák Balázs 65.) – Szalai Ádám (csapatkapitány, Böde Dániel 76.). Megbízott szövetségi kapitány: Cosimo Inguscio.

Észtország: Mihkel Aksalu – Taijo Teniste, Madis Vihmann, Joonas Tamm, Artur Pikk – Artjom Dmitrijev, Ilja Antonov – Henrik Ojamaa (Sergei Zenjov 60.), Konstantin Vassiljev (csapatkapitány, Ats Purje 82.), Siim Luts (Sander Puri 77.) – Henri Anier. Szövetségi kapitány: Martin Reim.

A csoport másik mérkőzésén:    

Görögország–Finnország 1–0 (1–0)
gól: Albin Granlund (25., öngól)

A csoport állása: 1. és feljutott: Finnország 12 pont (5:1), 2. Görögország 9 p. (4:4), 3. Magyarország 7 p. (7:6), 4. és kiesett: Észtország 1 p. (3:8)

További eredmények csütörtökről

A-osztály

2-es csoport:
Belgium–Izland 2–0 (0–0)
gól: Michy Batshuayi (65., 81.)

1. Belgium 9 pont (3 mérkőzés, 7:1), 2. Svájc 6 p. (3 m., 9:3), 3. és kiesett: Izland 0 p. (4 m., 1:13)  

4-es csoport:
Horvátország–Spanyolország 3–2 (0–0)
gól: Andrej Kramaric (54.), Tin Jedvaj (69., 90+3.) / Dani Ceballos (56.), Sergio Ramos (78., 11-esből)

1. Spanyolország 6 pont (4 mérkőzés, 12:7), 2. Anglia 4 p. (3 m., 4:4), 3. Horvátország 4 p. (3 m., 3:8)

B-osztály

3-as csoport:
Ausztria–Bosznia és Hercegovina 0–0

1. és feljutott: Bosznia-Hercegovina 10 pont (4 mérkőzés, 5:1), 2. Ausztria 4 p. (3 m., 1:1), 3. és kiesett Észak-Írország 0 p. (3 m., 1:5)

D-osztály

1-es csoport
Kazahsztán–Lettország 1–1 (1–0)
gól: Gafurzhan Suyumbayev (37.) / Deniss Rakels (49.)

Andorra–Grúzia 1–1 (0–1)
gól: Cristian Martínez (63.) / Giorgi Chakvetadze (9.)

1. és feljutott: Grúzia 13 p. (10:1), 2. Kazahsztán 6 p. (7:5), 3. Lettország 3 p. (2:6), 4. Andorra 3 p. (2:9)

2-es csoport
Luxemburg–Fehéroroszország 0–2 (0–1)
gól: Stanislav Dragun (37., 54.)

San Marino–Moldova 0–1 (0–0)
gól: Vitalie Damaşcan (78.)

1. Fehéroroszország 11 pont (8:0), 2. Luxemburg 9 p. (10:3), 3. Moldova 8 p. (3:4), 4. San Marino 0 p. (0:14)

futballmagyar labdarúgó-válogatottNemzetek Ligája
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális